Orosz doppingbotrány: fegyelmi eljárás 28 sportolóval szemben

Vágólapra másolva!
2016.12.23. 13:11
Fegyelmi eljárást indított 28 orosz sportoló ellen a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) a 2014-es szocsi téli olimpián elvégzett doppingvizsgálatokkal összefüggésben.

A NOB pénteken jelezte, hogy nem pozitív esetekről van szó, de a leadott mintákat manipulálhatták.
A nemzetközi ötkarikás testület december 9-én jelentette be, hogy az összes orosz sportoló londoni olimpián adott doppingmintáját újraelemzi, továbbá ismételten megvizsgál a szocsi téli játékokon orosz versenyzőkön elvégzett 254 tesztet. A lépésre annak nyomán került sor, hogy az oroszországi doppingbotrányról nyilvánosságra hozták Richard McLaren részletes jelentését, melynek első felét még a riói olimpia előtt, júliusban tette publikussá a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA).

A kanadai jogászprofesszor annak a független bizottságnak a vezetője, amelyet a szocsi téli játékokon történtek kivizsgálásával bízott meg a WADA, s többek között azt állapította meg, hogy Oroszországban 2011 és 2015 között harminc sportágban 643 esetben alkalmazták a pozitív teszteredmények leplezését szolgáló rendszert.

A második McLaren-jelentés szerint több mint ezer orosz sportoló – nyári és téli olimpikon, valamint paralimpikon – érintett az állami szinten támogatott doppingbotrányban. A csalások többek között a 2012-es londoni nyári és a 2014-es szocsi téli olimpiához, valamint a 2013-as moszkvai atlétikai világbajnoksághoz kapcsolódóan történtek.

Legfrissebb hírek

A CAS szerint is ártatlan az olimpiai ezüstérmes francia vívó

Egyéb egyéni
2025.07.07. 17:31

Három hét alatt hatszáz doppingvizsgálat lesz a Tour de France-on

Kerékpár
2025.07.05. 12:05

Sífutó olimpiai bajnok bukott meg a doppingteszten

Téli sportok
2025.06.25. 20:25

A WADA elnöke bírálta a „doppingolimpia” szervezőit

Egyéb egyéni
2025.06.12. 12:46

Két évre eltiltották az Eb-ezüstérmes orosz gyorsúszót

Úszás
2025.05.27. 15:59

A CAS érvényben hagyta a háromszoros olimpiai bajnok kínai súlyemelő eltiltását

Egyéb egyéni
2025.05.25. 14:21

Két évig nem birkózhat az olimpiai ezüstérmes Kadzsaja

Birkózás
2025.05.09. 13:10

Tenisz: a vitamininfúzió határértékének túllépése miatt eltiltották a párosban kétszeres Grand Slam-győztest

Tenisz
2025.04.29. 10:06
Ezek is érdekelhetik