Olimpia 2022: Almati meggyőzte a NOB szemlebizottságát

Vágólapra másolva!
2015.02.18. 18:51
Elégedetten nyilatkozott Almati 2022-es téli olimpiai pályázatáról a Nemzetközi Olimpiai Bizottság szemlebizottsága, amely az elmúlt négy napot a kazah városban töltötte.

Amint Alekszandr Zsukov, a szemlebizottság elnöke a látogatást lezáró sajtótájékoztatón kiemelte: Almatinak nagyszerű hegyei vannak, több helyszín is remek, az ország ráadásul nagyon szereti a téli sportokat.

„Elmondhatom: a látogatásunk során meggyőződtünk arról, hogy Almati képes sikeres olimpiának otthont adni kétezer-huszonkettőben. Meggyőző volt, amit láttunk” – fogalmazott Zsukov, ugyanakkor a kandidálás erős, illetve gyenge pontjairól nem kívánt nyilatkozni.

Andrej Krjukov, az almati pályázati bizottság alelnöke elmondta, Kazahsztán fiatal ország, és a téli olimpia megrendezése az eddigi legnagyobb kihívás, amire vállalkozott. Azzal kapcsolatban, hogy országok és nemzetközi szervezetek bírálták a kazah kormányt az emberi jogok helyzete miatt, hangsúlyozta: ők maximálisan tiszteletben tartják az Olimpiai Chartát, és tudják, hogy a NOB-ban milyen fontossággal kezelik ezt az ügyet.

Zsukov jelezte: a kormánytól garanciát kértek és kaptak arra, hogy az ország teljes mértékben elfogadja az Olimpiai Charta minden pontját.

Almati mellett Peking van még versenyben a 2022-es téli olimpiáért. A kínai fővárost március 24. és 28. között keresi fel a szemlebizottság. A NOB július 31-én, Kuala Lumpurban dönt a helyszínről.

Legfrissebb hírek

Marozsán Fábián: A játéktudást tekintve Medvegyev még mindig benne van a legjobb tízben

Tenisz
2025.10.17. 18:07

„Edzéseken már sikerült megszorongatnom őt” – Marozsán a Medvegyev elleni mérkőzés előtt

Tenisz
2025.10.16. 14:11

Marozsán Fábián bejutott a negyeddöntőbe az almati tenisztornán

Tenisz
2025.10.15. 17:41

Marozsán, miután sikerrel rajtolt Almatiban: Leginkább a szervámat emelném ki

Tenisz
2025.10.13. 14:34

Megyaszai Lilla és Garát-Gasparics Fanni WISH-ösztöndíjat nyert el

Egyéb egyéni
2025.04.28. 19:38

Magyar szikra az olimpia egén

Egyéb egyéni
2024.12.20. 13:33

A kiemelt szponzornak számító Toyota sem támogatja tovább az olimpiákat

Párizs 2024
2024.09.28. 08:50

NS-exkluzív: „Becsülöm Thomas Bach döntését” – Fürjes Balázzsal értékeltük a párizsi olimpiát

Párizs 2024
2024.08.13. 08:58
Ezek is érdekelhetik