Szocsi 2014: visszalép a vérontás ellen tiltakozó ukrán versenyző

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.20. 11:02
Visszalépett az olimpiai szerepléstől Bohdana Macocka ukrán alpesi síelő. Visszalépését édesapjával közösen kiadott közleményben indokolta.

„Rendkívüli módon feldühített minket Janukovics elnök tevékenysége – ahelyett, hogy megoldaná a konfliktust, az ország utolsó reményét fojtja vérbe. A Majdan tér harcosaival szolidaritást vállalva, tiltakozásul a tüntetők elleni fellépés, valamint az elnök és lakájkormánya tevékenysége miatt nem vállaljuk a további szereplést Szocsiban.”

Macocka szuper-G-ben a 27., óriás-műlesiklásban a 43. helyen végzett.

A Reuters hírügynökség jelentése szerint több ukrán versenyző is a hazautazás mellett döntött. Az értesülést a Nemzetközi Olimpiai Bizottság megerősítette.

„Úgy tudjuk, többen a hazatérés mellett döntöttek, és Szergej Bubka, az Ukrán Olimpiai Bizottság elnöke jelezte nekik: tiszteletben tartja az egyéni döntéseket” – mondta Mark Adams, a NOB szóvivője.

Legfrissebb hírek

Tizennyolc orosz gyorskorcsolyázó kapott kanadai és amerikai vízumot

Téli sportok
2025.10.16. 14:25

Milánó 2026: csúszik a nagy jégkorongcsarnok átadása, a magyar U20-asok máshol játszanak

Téli sportok
2025.10.16. 10:12

Fontos siker az ausztrálok ellen a curling olimpiai előselejtezőben

Egyéb egyéni
2025.10.10. 14:59

Milánó 2026: Kozuback Kamilla biztos benne, hogy ott lesz a játékokon

Téli sportok
2025.10.09. 19:30

Gyulai Miklós támogatja a mezei futás felvételét a téli olimpia programjába

Atlétika
2025.10.09. 12:24

Milánó 2026: az NHL elnöke nem örül a leállásnak, de a játékosok miatt elfogadja

Amerikai sportok
2025.10.08. 18:34

Téli olimpiára kerülhet a cyclo-cross és a mezei futás

Kerékpár
2025.10.08. 14:50

Milánó 2026: két helyszínes megnyitó, országonként négy zászlóvivővel

Téli sportok
2025.10.07. 17:06
Ezek is érdekelhetik