Szocsi 2014: Svájc női hokisai 0-2-ről lettek bronzérmesek

Vágólapra másolva!
2014.02.20. 15:23
null
A lelkes svájci játék bronzérmet ért a női hokitornán (Fotó: Reuters)
Hiába vezetett a 42. percig 2–0-ra Svédország Szocsiban a téli olimpia női jégkorongtornájának bronzmeccsen, Svájc fordított, majd 4–3-ra nyert, és így a szakág első érmét szerezte. Sőt, ez a svájci férfiaknak is csupán kétszer sikerült, még 1928-ban és 1948-ban.

 

Óriási svéd dominanciával indult a találkozó, amíg Svájc egy(!), addig az ellenfél tíz alkalommal próbálkozott kapura lövéssel az első harmadban, és teljesen megérdemelten jutott vezetéshez annak végére. A második harmadban Svájc felvette a ritmust, közel járt az egyenlítéshez. Parázs volt a hangulat, amibe némi képzavarral még egy kis kakaskodás is belefért. Hiába azonban a svájci erőfeszítések, Svédország megduplázta az előnyét. Svájc viszont góllal nyitotta a harmadik játékrészt, amitől belelkesült, és elhitte, hogy lehet keresnivalója. Lett is...

A 47. percben fórból már egyenlítettek, amitől végképp lendületbe jöttek. Svédország igyekezett kiegyenesedni, de mintha elfáradtak volna – legalábbis már nem volt meg a korábbi tűz –, és az önbizalmuk is kezdett elillanni. Svájc az 54. percben aztán szép akció végén jutott vezetéshez, majd a hajrában, a svéd kapuslehozatal után kétgólos előnyhöz jutott. A svédek – plusz mezőnyjátékost jégre küldve – még felzárkóztak egygólos hátrányra, de a hátralévő bő fél perc már nem volt elég az egyenlítéshez.

SZOCSI 2014
NŐI JÉGKORONGTORNA, A 3. HELYÉRT
Svájc–Svédország 4–3
(0–1, 0–1, 4–1)
KÉSŐBB
DÖNTŐ

Kanada–Egyesült Államok

Legfrissebb hírek

Tizennyolc orosz gyorskorcsolyázó kapott kanadai és amerikai vízumot

Téli sportok
2025.10.16. 14:25

Milánó 2026: csúszik a nagy jégkorongcsarnok átadása, a magyar U20-asok máshol játszanak

Téli sportok
2025.10.16. 10:12

Fontos siker az ausztrálok ellen a curling olimpiai előselejtezőben

Egyéb egyéni
2025.10.10. 14:59

Milánó 2026: Kozuback Kamilla biztos benne, hogy ott lesz a játékokon

Téli sportok
2025.10.09. 19:30

Gyulai Miklós támogatja a mezei futás felvételét a téli olimpia programjába

Atlétika
2025.10.09. 12:24

Milánó 2026: az NHL elnöke nem örül a leállásnak, de a játékosok miatt elfogadja

Amerikai sportok
2025.10.08. 18:34

Téli olimpiára kerülhet a cyclo-cross és a mezei futás

Kerékpár
2025.10.08. 14:50

Milánó 2026: két helyszínes megnyitó, országonként négy zászlóvivővel

Téli sportok
2025.10.07. 17:06
Ezek is érdekelhetik