Szocsi 2014: Ohno a jégen vagy a közvetítőállásban, de ott lesz

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.02.14. 11:15
Címkék
Elképzelhető, hogy a 2014-es szocsi téli olimpiára versenyzőként visszatér minden idők egyik legjobb rövid pályás gyorskorcsolyázója, az amerikai Apolo Anton Ohno.

„Mindenképpen ott leszek a játékokon, ám abban nem vagyok biztos, hogy a jégen – mondta a 29 éves sportember, aki a két évvel ezelőtti vancouveri játékok óta nem indult hivatalos versenyen. – Elképzelhető, hogy a mikrofon előtt fogok ülni, de az is lehet, hogy sisakban láthatnak majd engem."

Pályafutása során Ohno nyolc olimpiai érmet nyert, ebből kettő aranyat. Amennyiben a visszatérés mellett dönt, az saját bevallása szerint 15 hónapos felkészülést igényelne.

„Mindig imádni fogom a rövid pályás gyorskorcsolyázást. Ebben élek, ezt eszem, ezt lélegzem. Ez az életem" – mondta Ohno.

Legfrissebb hírek

Atlétikai vb: Böndör Márton nem jutott be a rúdugrás döntőjébe

Atlétika
27 perce

Takács Boglárka: Ha összerakom az elejét, ebben még bőven lehet

Atlétika
58 perce

Bajcajev Vlagyiszlav negyeddöntős a birkózó-vb-n

Birkózás
1 órája

Davis-kupa: Marozsán és Piros hozta a párost – szépítettünk az osztrákok ellen

Tenisz
1 órája

A Budafok továbbjutásával kezdődött a szombati Magyar Kupa-program

Labdarúgó NB I
1 órája

Takács Boglárka a budapesti vb után Tokióban is bejutott az elődöntőbe

Atlétika
2 órája

Két kaput találó lövés három pontot ért a Sepsinek

Minden más foci
2 órája

Atlétikai vb: a CAS felfüggesztette a női 1500 méter budapesti ezüstérmesét

Atlétika
2 órája
Ezek is érdekelhetik