Vancouver 2010: nem sikerült a döntőbe jutás a magyar női váltónak

Vágólapra másolva!
2010.02.14. 04:17
Címkék
Nem sikerült a döntőbe jutás a Huszár Erika, Heidum Bernadett, Darázs Rózsa, Keszler Andrea összeállítású magyar csapatnak a rövid pályás gyorskorcsolyázók női 3000 méteres váltóversenyében.

A mieink Kínával, a házigazda Kanadával és Japánnal kerültek össze futamukban.

Huszár Erika jól kezdett, a második helyen váltott Kína mögött, azonban ezt követően folyamatosan csúsztak vissza a mieink: előbb a hazaiak, majd a japánok is elmentek a magyar egység mellett.

Végül a magyar váltó jócskán lemaradva a negyedik helyen ért célba, míg a kínaiak olimpiai csúcsot futottak, és a kanadaiakkal együtt bejutottak a döntőbe.

A másik elődöntőből a papírformának megfelelően a dél-koreai és az amerikai csapat jutott a fináléba, a mieink a február 24-i B-döntőben Japánnal, Hollandiával és Olaszországgal meccselnek majd az olimpiai pontokért, azaz az ötödik és a hatodik helyért.

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Ferencváros–Qarabag a BL-főtábláért

Minden más foci
5 órája

Robbie Keane: A lényeg, hogy ne kapjunk gólt!; Xabi Alonso: Mi a Real vagyunk, itt nincsenek kifogások

E-újság
5 órája

Nem született döntés a zöld-fehér rangadón, az Elche bravúrponttal tért vissza a La Ligába

Spanyol labdarúgás
5 órája

A Leeds United győzelemmel tért vissza a Premier League-be

Angol labdarúgás
5 órája

A magyar Facchetti – Malonyai Péter publicisztikája

Magyar válogatott
6 órája

Dráma Cincinnatiben: Sinner öt játék után feladta az Alcaraz elleni döntőt

Tenisz
6 órája

A városi riválisnál köthet ki Eze, kútba esett Lookman átigazolása – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
6 órája

Tükörsimán ment tovább Fucsovics Winston-Salemben

Tenisz
6 órája
Ezek is érdekelhetik