Vancouver 2010: Knoch kiesett, Darázs továbbjutott 1500 méteren

Vágólapra másolva!
2010.02.14. 02:28
Címkék
Megkezdődtek a selejtezők a rövid pályás gyorskorcsolyázóknál a téli olimpián, a férfiak 1500 méteres távján Knoch Viktor és Darázs Péter révén mi is érdekeltek voltunk. Utóbbinak sikerült kivívnia a továbbjutást.

A mieink közül elsőként Knoch Viktor lépett jégre a negyedik futamban. A verseny elején még vezetett, a hajrában azonban a hatodik, azaz utolsó helyre csúszott vissza, és bár végül egy bukó versenyzőt megelőzött, kiesett.

Knochnak így nem sikerült megismételnie bravúros, négy évvel korábbi szereplését, amikor ebben a számban ötödik lett a torinói olimpián.

Darázs Péter az ötödik futamban indult, többek között a kétszeres olimpiai bajnok amerikai Apolo Anton Ohnóval egy futamban.

A hajrában Darázs is hátraszorult, de ketten is elestek előtte, a magyar fiú pedig még meg tudta előzni lengyel vetélytársát, így a harmadik helyen jutott be az elődöntőbe.

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Ferencváros–Qarabag a BL-főtábláért

Minden más foci
5 órája

Robbie Keane: A lényeg, hogy ne kapjunk gólt!; Xabi Alonso: Mi a Real vagyunk, itt nincsenek kifogások

E-újság
5 órája

Nem született döntés a zöld-fehér rangadón, az Elche bravúrponttal tért vissza a La Ligába

Spanyol labdarúgás
5 órája

A Leeds United győzelemmel tért vissza a Premier League-be

Angol labdarúgás
5 órája

A magyar Facchetti – Malonyai Péter publicisztikája

Magyar válogatott
6 órája

Dráma Cincinnatiben: Sinner öt játék után feladta az Alcaraz elleni döntőt

Tenisz
6 órája

A városi riválisnál köthet ki Eze, kútba esett Lookman átigazolása – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
6 órája

Tükörsimán ment tovább Fucsovics Winston-Salemben

Tenisz
6 órája
Ezek is érdekelhetik