Vancouver 2010: az MTV 227 órányi műsort sugároz az olimpiáról

Vágólapra másolva!
2010.02.08. 14:15
Címkék
Összesen 227 órányi műsort sugároz a téli olimpia eseményeiről a Magyar Televízió – erről a közszolgálati televízió sajtóanyaga adott hírt.

A stáb minden sportágat figyelemmel kísér: a jégkorong és a műkorcsolya mellett láthatóak lesznek az alpesisí-, az északisí-, a bob- és a gyorskorcsolya-versenyek is. Kiemelt fókuszban azok a számok lesznek, amelyekben van magyar induló.

A közvetítés-sorozat – az időeltolódás miatt – minden nap általában este 7-kor kezdődik, és másnap reggel 6-ig vagy fél 9-ig tart az MTV mindkét csatornáján.

Azok a nézők sem maradnak le semmiről, akik nem tudnak vagy nem akarnak éjszakázni: az m1-en két összefoglalóban is láthatják az előző nap közvetítéseit, hétköznap délelőtt 9 és 12, délután pedig 14.30 és 17.10 között. Ezekben az adásokban az izgalmasabb eseményeket akár teljes hosszban ismétli az MTV, de a közvetítéseket kiegészítik a szerkesztők azon sportágak összefoglalóival is, amelyeket nem tudtak élőben közvetíteni.

„Az élő közvetítések kiválasztásában leginkább korábbi téli olimpiák nézettségi arányait vettük figyelembe, amiből kitűnően látszik, mire van komolyabb igény, és melyek a kevésbé érdekes sportágak a magyar nézők számára – mondta Havas Judit, a Telesport főszerkesztő-helyettese. Sajnos anyagiak is befolyásolták a döntéseinket, hiszen az MTV gazdasági helyzete miatt csökkentenünk kellett a műholdköltséget, vagyis az átvett közvetítések számát. Ettől függetlenül minden sportágról lesz hosszabb-rövidebb tudósítás, és igyekszünk minden aranyérmet megmutatni."

A kommentátor csapat ezúttal nem utazhat Vancouverbe, így az olimpiák magyarországi történetében először, stúdióból lesznek kénytelenek közvetíteni.

A legtöbb magyar versenyzőt felvonultató sportágak, mint a műkorcsolya vagy a rövidpályás gyorskorcsolya, szinte teljes terjedelemben láthatók lesznek a képernyőn.

A sportszerkesztőség természetesen figyelembe veszi a nézői szokásokat is: a téli sportágak közül itthon is nagyon kedvelt jégkorong 30 mérkőzéséből 23-at teljes vagy majdnem teljes hosszban közvetít, és láthatók lesznek az alpesi sí, a biatlon és az extrém sportok döntői is.

Legfrissebb hírek

F1 75: ütközés, rekordszámú bokszkiállás és utolsó körös előzés – Button utolsóból első a kanadai káoszban

F1
11 perce

Heti légiósprogram: rajtol a Serie A és a Bundesliga

Légiósok
59 perce

Úszás: ifjúsági világbajnokság Romániában 13 magyarral

Utánpótlássport
1 órája

Lukaku hosszú időre kidőlt, csatárt keres a Napoli

Olasz labdarúgás
1 órája

Robbie Keane szerint kulcsfontosságú, hogy ne kapjon gólt a Ferencváros

Bajnokok Ligája
1 órája

Birkózás: mindhárom magyar kikapott a nyolcaddöntőben az U20-as vb-n

Utánpótlássport
2 órája

Oscar Piastriról lelátót neveznek el Melbourne-ben

F1
3 órája

Duplantis nem indul a lausanne-i Gyémánt Liga-versenyen

Atlétika
3 órája
Ezek is érdekelhetik