Bosszantó: sokszor maradt le kicsivel a német koris

Vágólapra másolva!
2010.02.16. 13:21
null
A majdnem örök negyedik (Fotó: Imago)
Elképesztő sorozatot tudhat magáénak a német gyorskorcsolyasport egyik legrutinosabb versenyzője, Daniela Anschütz-Thoms: a 3000 méteres női viadalon 4. helyen végző sportoló immár 15. alkalommal szorult le egy hellyel a dobogóról világversenyen – írja a Bild.

Az erfurti születésű Anschütz-Thoms azért nem maradt érem nélkül hosszú pályafutása során.

Olimpiai bajnok (2006-ban akasztották a nyakába az aranyérmet), egyszeres világbajnok, no meg van két Eb-ezüstje, illetve 4 világbajnoki és 1 Európa-bajnoki bronza is – ehhez képest nagyon dühíti a rajta ülő „átok", főleg, mert a hat vb- vagy ötkarikás medáliájából csak kettő született egyéniben.

Az olimpiai aranyát is csapatban szerezte, miközben a negyedik helyeinek sorozata az egyéni eredménysorát „díszíti”.

A 35 éves gyorskorcsolyázó ezúttal mindössze három századdal maradt le az éremről, és ehhez hasonló érzést immár 15. alkalommal élhetett át olimpián, vb-n vagy Eb-n – beszámítva a négytávú összetett versenyek résztávjait –, de még az összetett világkupából is van néhány negyedik helyezése...

„A francba! Egyszerűen el vagyok átkozva!" – adta ki a dühét a vancouveri futása után. „Elkövettem több hibát is, és mélységesen csalódott vagyok. Fekete nap ez számomra, rosszabb már nem is lehetne" – nyilatkozta Anschütz-Thoms, akinek 5000 méteren azért még van esélye az éremszerzésre.

AMI ÖSSZEJÖTT...
1x  olimpiai bajnok, 1x világbajnok, 2x Eb-ezüstérmes, 4x vb-bronzérmes, 1x Eb-bronzérmes
...ÉS AMI NEM
ÉV VERSENY, VERSENYSZÁM 4. HELYEK SZÁMA
2010 olimpia: 3000 m 1
2009 vb: 1500 m 1
2008 vb: 1500 m 1
2007 vb: 5000 m 1
2007 Eb: összetett, 3000 m, 5000 m 3 (2 résztáv)
2005 vb: 3000 m 1
2005 vb: összetett, 500 m, 1500 m, 5000 m 4 (3 résztáv)
2004–2005 összetett vk: 1500 m 1
2004–2005 összetett vk: 3000/5000 m 1
2003 Eb: összetett, 3000 m, 5000 m 3 (2 résztáv)
2002–2003 összetett vk: 3000/5000 m 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik