Ammann harmadik olimpiai aranyát nyerte

Vágólapra másolva!
2010.02.13. 20:57
null
Simon Ammann nyerte az első vancouveri aranyat (Fotó: Reuters)
Címkék
A vancouveri téli olimpián a síugrók normál sáncú egyéni versenyében osztották ki az első érmeket. Az aranyérmet a nyolc évvel ezelőtt már két olimpiai bajnoki címet szerző svájci Simon Ammann nyerte, aki mindkét sorozatban a legnagyobbat ugrotta. Az ezüstérmes a lengyel Adam Malysz, a bronzérmes pedig az osztrák Gregor Schlierenzauer lett.

Meglepően szoros volt az első sorozat, többek között azért, mert a toronymagas esélyes osztrákok mélyen a tudásuk alatt szerepeltek. Legjobbjuk Morgenstern volt, aki a negyedik helyen állt, míg Schlierenzauer csak a hetediken.

A legnagyobbat, 105 métert az utolsó előttiként sorra kerülő – a német Bodmernek beakadt a cipzárja, így ő maradt a végére – Simon Ammann ugrotta, így másfél méteres előnyre tett szert a német Michael Uhrmann és a lengyel Adam Malysz előtt.

Amikor Schlierenzauer következett a második sorozatban, a szlovén Peter Prevc állt az élen, de az osztrák ezúttal alaposan kitett magáért: az addigi legnagyobbat ugrotta, 106.5 méterig jutott. Így aztán megelőzte a szlovén Kranjecet, a finn Ahonent és honfitársát, Morgensternt is.

Következett Malysz, aki 105 métert ugrott, és át is vette ezzel a vezetést. A német Uhrmann viszont csupán 102 méterre szállt, így még a dobogóról is lecsúszott. Már csak Simon Ammann volt hátra, akit nem nyomasztott a teher, és a nap legnagyobb ugrását bemutatva 108 méterig jutott.

Ammann Ezzel harmadik – hazája 38. – olimpiai aranyérmét nyerte, miután 2002-ben, Salt Lake Cityben mindkét egyéni versenyen ő volt a legjobb. Az ezüstérmes a lengyel Adam Malysz lett, akinek ez a harmadik olimpiai medálja volt, míg a dobogó harmadik fokára azért felállhatott egy osztrák, Gregor Schlierenzauer személyében.

A síugrók legközelebb 19-én, pénteken, a nagysánc selejtezőjében lesznek érdekeltek, aminek a döntőjét másnap rendezik majd.

 VANCOUVER 2010
SÍUGRÁS, NORMÁL SÁNC  
1. Simon Ammann (svájci) 276.5 (105.0; 108.0)
2. Adam Malysz (lengyel) 269.5 (103.5; 105.0)
3. Gregor Schlierenzauer (osztrák) 268.0 (101.5; 106.5)
4. Janne Ahonen (finn) 263.0 (102.0, 104.0)
5. Michael Uhrmann (német) 262.5 (103.5, 102.0)
6. Robert Kranjec (szlovén) 259.5 (102.0, 102.5)


A TELJES EREDMÉNYLISTÁT IDE KATTINTVA OLVASHATJÁK.

 

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Ferencváros–Qarabag a BL-főtábláért

Minden más foci
3 órája

Robbie Keane: A lényeg, hogy ne kapjunk gólt!; Xabi Alonso: Mi a Real vagyunk, itt nincsenek kifogások

E-újság
3 órája

Nem született döntés a zöld-fehér rangadón, az Elche bravúrponttal tért vissza a La Ligába

Spanyol labdarúgás
4 órája

A Leeds United győzelemmel tért vissza a Premier League-be

Angol labdarúgás
4 órája

A magyar Facchetti – Malonyai Péter publicisztikája

Magyar válogatott
4 órája

Dráma Cincinnatiben: Sinner öt játék után feladta az Alcaraz elleni döntőt

Tenisz
4 órája

A városi riválisnál köthet ki Eze, kútba esett Lookman átigazolása – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
5 órája

Tükörsimán ment tovább Fucsovics Winston-Salemben

Tenisz
5 órája
Ezek is érdekelhetik