Az osztrákok simán hozták a papírformát

Vágólapra másolva!
2010.01.30. 16:06
Címkék
A németországi Oberstdorfban folytatódott a síugrók világkupa-sorozata, szombaton a csapatversenyt rendezték meg. A győzelmet óriási fölénnyel az osztrákok szerezték meg a norvégok és a finnek előtt.
Kilenc csapat kezdte meg a versenyt, amelyet kísérleti jelleggel az új szélkompenzációs rendszerben rendeztek meg. A papírformának megfelelően az osztrákok már az első sorozatot követően is igencsak tisztességes előnyre tettek szert.Igazi küzdelem csak a második és a harmadik helyért folyt a norvégok, a finnek és a házigazda németek között, akik némileg tartalékosan álltak fel, hiszen Bodmer és Wank sem volt ott a csapatban. Így aztán a „félidőben" az osztrákok több mint ötven ponttal vezettek a norvégok előtt és majd hetvennel a finnek előtt.A második fordulóból a kazahok estek ki – hiszen ekkor már csak az első nyolc gárda ugorhatott megint –, nyolcadik lett a japánok B válogatottja, a hetedik helyen a lengyelek, a hatodikon a csehek végeztek. A németeknek aztán a negyedik helyért is meg kellett küzdeniük, mert a szlovénok alaposan feljöttek rájuk, a hatodik sorozatban meg is előzték őket.Ugyanitt – Keituri révén – a finnek is feljöttek 13 pontra a nem igazán jót ugró Hildére és a norvégokra, ám ekkor Anders Jacobsen a nap addigi legnagyobb ugrását produkálta 217.5 méterrel, így ez a párharc is eldőlt, hiszen hirtelen 40 pontra nőtt a különbség a norvégok javára.Az utolsó sorozatban a szlovén Kranjec még Jacobsent is túlugrotta 226 méterrel, ám elesett, így aztán Uhrmann révén egy biztonsági ugrással a németeké lett a negyedik hely. A végén Olli is nagyot repült (214), de Romören is hozta a kötelezőt, így a helyzet már nem változott. Már csak Schlierenzauer volt hátra, aki alacsonyabb kapuból indulva végül 170 méterig sem jutott, így a norvégok majdnem húsz pontra vissza tudtak zárkózni.
SÍUGRÓ-VK, OBERSTDORF (NÉMETORSZÁG)
CSAPATVERSENY
1. Ausztria (Koch, Kofler, Loitzl, Schlierenzauer) 1560.4
2. Norvégia (Evensen, Hilde, Jakobsen, Romören) 1539.2
3. Finnország (Hautamaki, Keituri, Ahonen, Olli) 1505.3
 SÍUGRÓ-VK, OBERSTDORF (NÉMETORSZÁG)
CSAPATVERSENY
 
1. Ausztria (Koch, Kofler, Loitzl, Schlierenzauer) 1560.4
2. Norvégia (Evensen, Hilde, Jakobsen, Romören) 1539.2
3. Finnország (Hautamaki, Keituri, Ahonen, Olli) 1505.3

Legfrissebb hírek

40 ezer néző az NB I-ben; Puskás és Szepesi 80 éve együtt debütált

E-újság
5 órája

Hétfői sportműsor: Kecskemét–Videoton mérkőzés az NB II-ben, Sinner–Alcaraz döntő Cincinnatiben

Minden más foci
5 órája

Negyvenezer – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

A futballvilág ilyet még nem látott – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
6 órája

Swiatek Paolinivel játszik a cincinnati torna női döntőjében

Tenisz
6 órája

Yaakobishvili Áron a Las Palmas elleni idegenbeli döntetlennel debütált az Andorra kapujában

Spanyol labdarúgás
6 órája

Elaltatta magát az Atlético Madrid, és kikapott az Espanyoltól

Spanyol labdarúgás
6 órája

A Parma Balogh Botond nélkül jutott tovább az Olasz Kupában; könnyedén ment tovább a Milan

Olasz labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik