Sílövészet: Björndalen kilencvenegyedik világkupa-győzelme

Vágólapra másolva!
2009.12.05. 15:45
Címkék
A férfiak 10 km-es sprintversenyével folytatódott a svédországi Östersundban a sílövők világkupa-sorozata. A győzelmet a norvég Ole-Einar Björndalen szerezte meg, akinek ez volt a kilencvenegyedik vk-sikere (ebből egy a sífutásban), és ezzel tovább javította a saját maga által tartott rekordot. A második helyezett Björndalen honfitársa, a csütörtöki versenyt megnyerő Emil Hegle Svendsen lett, akinek még egy büntetőkör is belefért a teljesítményébe, míg a harmadik az amerikai Tim Burke lett.
A csütörtöki, 20 km-es versenyhez hasonlóan az első sorozat után most is a norvégok ötszörös világbajnoka, Ole-Einar Björndalen vezetett, aki tíz másodperccel volt jobb a német Röschnél. Csakhogy a két nappal ezelőttivel ellentétben Björndalen ezúttal a második lövészetnél is hibátlan maradt, és több mint fél perces előnnyel hagyta el a lőállást.

Az első célba érő, a háromszoros olimpiai bajnok Michael Greis volt, akinek azonban volt egy 150 méteres büntetőköre is, így ő nem szólt bele a legjobbak küzdelmébe. Tőle a csütörtöki versenyen második helyen végző amerikai Burke vette át a vezetést, de csak addig, amíg be nem ért az akkori győztes norvég Svendsen, aki még úgy is gyorsabb volt, hogy egy büntetőkört neki is futnia kellett.

SÍLÖVŐ-VK, ÖSTERSUND (NÉMETORSZÁG) 
FÉRFI 10 KM-ES SPRINT  
1. Ole-Einar Björndalen (norvég) 23:30.1 (0)
2. Emil Hegle Svendsen (norvég) +25.1 (1)
3. Tim Burke (amerikai) +37.2 (0)



Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: F1-es időmérő a Hungaroringen, úszó-vb Szingapúrban, NB I FTC-meccsel

Birkózás
6 órája

Megtört a jég: Kós Hubert a világ előtt; McLaren-uralom a Hungaroringen

E-újság
6 órája

Családi kör – Kovács Erika jegyzete

Vizes vb 2025
6 órája

Vízidémonok – Csinta Samu publicisztikája

Úszás
6 órája

NS-kitüntetés: Bernie Ecclestone-t és kollégáinkat is köszöntötték

F1
7 órája

Az Atalanta ragaszkodik Lookman vételárához; vb-ezüstérmes védőt igazolt a Real Sociedad – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
7 órája

2. Bundesliga: Dárdai Mártont lecserélték, a Hertha vereséggel kezdett

Német labdarúgás
7 órája

„Semmi sem működik” – Verstappen pocsék napon van túl a Hungaroringen

F1
8 órája
Ezek is érdekelhetik