A lengyel Adam Malysz megszerezte negyedik Világkupa elsőségét

Vágólapra másolva!
2007.03.25. 14:51
Az eredmény az utóbbi napok eseményeinek fényében várható volt: péntek és szombat után Adam Malysz vasárnap ismét megnyerte a sírepülő sánc versenyét Planicában és 2003 után ismét az élen végzett az összetett versenyben.
Adam Malysz negyedik világbajnoki címét ünnepelhette
Adam Malysz negyedik világbajnoki címét ünnepelhette
Adam Malysz negyedik világbajnoki címét ünnepelhette
Adam Malysz negyedik világbajnoki címét ünnepelhette

A planicai verseny utolsó volt ebben a szezonban, így planicai győzelmével Malysz egyben az összetett verseny élén is végzett.

220 méteres „repülésével” a versenyző egyébként is jól kezdett, de az első ugrás után nyilvánvaló volt: ez egyben a győzelmét is jelenti.

Egyrészt senki más nem tudott ekkorát ugrani, másrészt a szlovén rendezők bejelentették: az erős havazásra való tekintettel befejezettnek nyilvánítják a küzdelmeket.

Az idénybeli nyolcadik viadalán diadalmaskodott klasszis ezzel megnyerte az összetett pontversenyt.

Pályafutása során negyedszer végzett az élen a versengésben - ezt megelőzően 2001-ben, 2002-ben és 2003-ban volt első -, ez korábban csak a finnek sztárjának, Matti Nykänennek sikerült.

SÍREPÜLŐ SÁNC, PLANICA, SZLOVÉNIA

EREDMÉNYEK:
1. Adam Malysz (lengyel) 215 pont (220 m)
2. Simon Ammann (svájci) 212 pont (217,5 m)
3. Martin Koch (osztrák) 211,8 pont (216,5 m)
A VK VÉGEREDMÉNYE 24 VERSENY ALAPJÁN:
1. Adam Malysz 1453 pont
2. Anders Jacobsen (norvég) 1319 pont
3. Simon Ammann 1167 pont
Legfrissebb hírek

Síugró-vk: Zajc nyert hazai sáncon, Krafté a sírepülő kristálygömb

Téli sportok
2023.04.02. 15:16

Síugró vk: újabb osztrák győzelem a csapatversenyben

Téli sportok
2023.04.01. 13:49

Síugró vk: Stefan Kraft nyerte a planicai egyéni versenyt

Téli sportok
2023.04.01. 10:52

Északisí-vb: hazai diadal a síugrók csapatversenyében

Téli sportok
2023.03.04. 19:09

Északisí-vb: Riiber a negyedik számot is megnyerte északi összetettben

Téli sportok
2023.03.04. 16:04

Északisí-vb: teljes norvég siker a férfi sífutóknál

Téli sportok
2023.02.24. 17:45

Északisí-vb: mindkét magyar sífutó sikerrel vette a selejtezőt

Téli sportok
2023.02.22. 15:12

Peking 2022: törölték az olimpia előtti planicai vk-fordulót

Téli sportok
2022.01.10. 20:28
Ezek is érdekelhetik