Északisí-vb: teljes norvég siker a férfi sífutóknál

Vágólapra másolva!
2023.02.24. 17:45
null
Simen Hegstad Krüger lett a síatlon legjobbja (Fotó: Getty Images)
A csütörtöki sprinthez hasonlóan a férfi sífutók pénteki 15+15 kilométeres síatlon számában is norvég siker született a szlovéniai Planicában zajló északisí-világbajnokságon, melyen az aranyérmet ezúttal Simen Hegstad Krüger szerezte meg.

 

A 15 kilométer klasszikus és 15 kilométer szabadstílusú futásból álló tömegrajtos viadal első fele kevés izgalmat tartogatott, a viszonylag hamar összeálló 10-15 fős élbolyból senki sem próbált elszakadni, hogy a verseny második felére előnyt szerezzen.

A léccserére így együtt érkeztek a legjobbak, a váltás viszont alaposan szétszórta a mezőnyt. A legjobban Krügernek és honfitársának, Sjur Röthének jött ki a lépés, ők hamar komoly előnybe kerültek. Üldözésükre is norvégok indultak: a harmadik helyen az egy nappal korábbi sprintben második Paal Golberg, mögötte pedig a sprintben egyeduralkodó és csütörtökön is aranyérmes Johannes Hösflot Klaebo haladt.

Krügerék jó tempóban síeltek az élen, egyedül Klaebo volt képes közel férkőzni hozzájuk, ám a pálya hosszú emelkedős szakaszain rendre leszakadt, így rengeteg energiáját vitte el az állandó felzárkózás, és már jóval több mint öt kilométerre a cél előtt látszott, hogy nem lesz képes győzni.

Nemcsak az dőlt el korán, hogy Klaebo nem lesz győztes, hanem az is, hogy szám 2018-as olimpiai bajnoké, Krügeré lesz az arany, ugyanis leszakította Röthét, és az utolsó három-négy kilométeren egyedül síelve fölényesen győzött. Röthe végül az ezüstöt is elveszítette, mivel Klaebo az utolsó kilométerre beérte és könnyedén lehajrázta őt.

A norvégok fölényét jól érzékelteti, hogy a negyedik is hely az övék lett Golberg révén.

ÉSZAKI SÍ
VILÁGBAJNOKSÁG, PLANICA
SÍFUTÁS, SÍATLON (15+15 km)
1. Simen Hegstad Krüger (Norvégia) 1:09:40.3 óra
2. Johannes Hösflot Klaebo (Norvégia) 1:09:52.5
3. Sjur Röthe (Norvégia) 1:09:54.4

Legfrissebb hírek

Sáncrekord kellett a világbajnoki címhez síugrásban

Téli sportok
2025.03.02. 19:18

20 kilométer után a célfotó döntött az arany sorsáról az északisí-vb-n

Téli sportok
2025.03.02. 16:34

Északisí-vb: a síugrók női csapatversenyében is norvég siker született

Téli sportok
2025.03.01. 20:02

Északisí-vb: Riiber nagy hajrával nyerte meg a normálsáncos északi összetett versenyt

Téli sportok
2025.03.01. 16:59

Északisí-vb: négyes norvég siker síatlonban, 83. és 92. helyen a magyarok

Téli sportok
2025.03.01. 15:58

Északisí-vb: Fölényes norvég diadal az északi összetett vegyes csapatversenyében

Téli sportok
2025.02.28. 20:10

Északisí-vb: nincs meglepetés, a favoritok nyakába került az aranyérem a sprintben

Téli sportok
2025.02.27. 16:19

Északisí-vb: minden magyar sífutó búcsúzott a sprint selejtezőjében

Téli sportok
2025.02.27. 12:52
Ezek is érdekelhetik