Kostelicék az év legjobbjai

Vágólapra másolva!
2003.12.26. 20:17
Címkék
Az alpesi síző testvérpárt, Janica és Ivica Kostelicet választotta az év sportszemélyiségeivé Horvátországban egy sportújságírókból álló testület.
A háromszoros olimpiai bajnok Janica, aki január 5-én ünnepli 22. születésnapját, a St. Moritz-i világbajnokságon győzött összetettben és műlesiklásban, emellett az élen végzett az összetett Világkupában. Huszonnégy esztendős bátyja ugyancsak világbajnoki címet szerzett, a családi specialitásnak számító szlalomban bizonyult a legjobbnak Svájcban. Ivica, akinek a térdét múlt kedden, az olaszországi Madonna di Campiglióban szintén műlesiklásban aratott Vk-győzelme után egy nappal megműtötték, a jövő év elején már versenyezhet, Janica azonban – sérülése és betegsége miatt – vélhetően az egész idényt kihagyja. Az apa, Ante Kostelic korábban úgy nyilatkozott, hogy Janica mindaddig nem tér viszsza, amíg teljesen fel nem épül a pajzsmirigy-rendellenességből és újabb térdsérüléséből.
Legfrissebb hírek

Valter Attila nem indul a Vueltán – hivatalos

Kerékpár
2 perce

Arne Slot elmondta, miért cserélte le Kerkezt

Angol labdarúgás
7 perce

Kady Borges: Csak azért, mert egyszer legyőztük a Ferencvárost, nem jelenti azt, hogy újra továbbjutunk

Bajnokok Ligája
1 órája

Varázslat két, tömény órában – ilyen volt képekben a 15. Gyulai Memorial

Képes Sport
1 órája

Bondár sokat rontott a világranglistán

Tenisz
1 órája

Szirmai Benedek: Aki hátradől, ki is száll a harcból!

Egyéb egyéni
1 órája

Közel 20 ezer futót várnak a Budapest Félmaratonra

Atlétika
1 órája

Döntött kérői közül Xavi Simons; egyelőre nem távozna az MU kapusa – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik