Az Állami Számvevőszék által költségvetési szemétdombnak minősített Sportfolió Kht.-nál mostanság készülődnek a nagy rendrakás időszakára. Leépítéseket terveznek, továbbá az 57 állami tulajdonú létesítményekből csupán az igazán fontos központiak fenntartását akarják finanszírozni. A kérdés az: a többiben piaci áron készülhetnek, versenyezhetnek-e a magyar sportolók. Ha igen, az beláthatatlan következményekkel járhat.

A ligaelnök szerint a futballstadionok egy részét be kellene zárni közegészségügyi okokból, az állam oldalán pedig már a kettős rangadókról álmodnak  derül ki sorozatunk aktuálisrészéből, mely az Állami Számvevőszék által költségvetési szemétdombnak minősített Sportfolió Kht.-ről szól. Megismerkedhetünk a külsős bedolgozóval, a Future Cleannel is, továbbá kiderül, mire jók a hétvégi teniszpartik.

A rendszerváltás hajnalán őrületes értékeket veszített a magyar sport: ügyeskedők és gengszterek számtalan futballpályát játszottak át magánkézbe, egyiken bevásárlóközpont, a másikon benzinkút épült (lásd: Taurus), a harmadikra (Ganz) most húznak fel egy lakóparkot. Ez persze csupán zárójel, a frekventált stadionok ma is állnak  illetve, már-már düledeznek.

Költségvetési szemétdomb. Így jellemezték az Állami Számvevőszék jelentése alapján a Sportfolió Kht.-t. Az állami tulajdonú sportlétesítményeket kezelő vállalat évente négymilliárdnyit nyel el az adófizetők forintjaiból, márpedig ennyit a jövőben nem kíván áldozni rá a központi büdzsé.

"Ne hülyéskedjünk már!"  vont ordítva konklúziót Csapó Gábor a túlparton, az első negyed szünetén átívelő monológja végén. "Így készüljünk a rájátszásra?! Ez a vízilabda?!"  tajtékzott emitt, a zsűriasztalnál Wiesner Tamás szakosztályvezető.

Remény még van, az utolsó két körben fogadják a Nizzát, majd a Kotort, elvben továbbléphetnek a nyolc közé.

Még a Vasas helyzete hat a legrózsásabbnak kupacsapataink közül.

Pedig ott minden olyan nett. Még a Milka-tehén is. Lilán árasztja a nyugalmat. S persze az órák. Amelyek sohasem késnek, viszont mérhetetlenül drágák.

A viaszgyertya a körmünkre csepegett, és ahogy mondani szokás, ekkor ment el a kedvünk az egésztől& Illetve  ekkor jött csak meg igazán. Merthogy egyefféle szerzet(es)től viaszcseppnyit sem megszokott módon szájunk sanda mosolyra görbült (vagy a mosoly rendes volt, csupán a tükör görbe?), szépen nekiláttunk, és kicsiny kódexünk lapjait lúdtollunkkal meggyalázva meghamisítottuk az esztendő sportkrónikáját.

Az angyalföldiek szinte megerőltetés nélkül győztek 93-ra. Nem csoda: elég volt a nagytáblára nézni, ahol a hazaiak gólszerzőinél öt világbajnok neve virított.

Ami jó hír: végre ismét teljes létszámban készült a férfiválogatott. Ami érdekes: a Világliga-döntőre készül a csapat, mely eseményt ugyebár New Yorkban rendezik, ahol mostanság villany híján kaotikus állapotok uralkodnak.

Tavasszal azon fáradozott, hogy visszahozza Újpestre Benedek Tibort. Erről továbbra sem tett le Csapó Gábor, csak most a Fradi színeiben próbálkozik.

Nohát akkor az idén még egyszer, utoljára. Reggel kilenc, a szerek árnyékában. Valahogy mégsem tetszik nyűgnek. A Világliga finalistái közül alighanem csak a mieink vannak ezzel így.

 Beteljesedés? Olyasmi. A duda pillanatában? Tíz másodperccel előtte. Önkívületi állapot. Úgy tizenöt percig tartott, de csak az uszodában. Aztán mire a dobogóhoz értünk, lehiggadtam. Általában ez szokott lenni, eufória, aztán totális megnyugvás.

"Ezt a sikert megérdemeltük volna a 2000-es Európa-liga-döntő óta bármikor, csak eddig egy-egy helyzeten múlt, hogy nem zártunk elsőként."