Solskjaer és a Man. United-paradoxon

Éppen nemrég olvastam el a norvég krimiíró, Jo Nesbo Csótányok c. regényét, amelyben egy norvég rendőr gyilkossági ügyben Thaiföldön nyomoz, és az egyik helyi kollégája elkezd gondolkodni, ki is az a nagyon híres norvég, akit ismer. A főhős első meglepetésére nem a drámaíró Ibsen vagy a zeneszerző Grieg az, hanem Ole Gunnar Solskjaer, vagyis – a szerző leírása szerint – „egy focista, aki egy angol iparváros csapatának volt a cserecsatára”. Tegyük hozzá, hogy a könyv 1998-ban jelent meg, tehát még azelőtt, az 1999-es BL-finálé mindent eldöntő góljával Solskjaer beírta volta magát a sporttörténelembe és vélhetően minden futballszurkoló emlékezetébe. (És Nesbo utánpótlás-futballistaként maga is Solskjaer korábbi klubjában, a Moldéban játszott.) Mindenesetre norvég ismerősöm szerint is ő a leghíresebb – és ez most még inkább így van.„egy focista, aki egy angol iparváros csapatának volt a cserecsatára”. Tegyük hozzá, hogy a könyv 1998-ban jelent meg, tehát még azelőtt, az 1999-es BL-finálé mindent eldöntő góljával Solskjaer beírta volta magát a sporttörténelembe és vélhetően minden futballszurkoló emlékezetébe. (És Nesbo utánpótlás-futballistaként maga is Solskjaer korábbi klubjában, a Moldéban játszott.) Mindenesetre norvég ismerősöm szerint is ő a leghíresebb – és ez most még inkább így van.

Egyértelműenmegújult, erőre kapott a United, amióta José Mourinho távozott és Solskjaer érkezett, nemcsak az eredmények alapján (abban eddig hibátlan a norvég), hanem a csapat játéka és főleg a csapat körüli hangulat alapján is. Alex Ferguson távozása óta kevés jó döntést hoztak a klub vezetői, különösen edzőkérdésben, de Solskjaer eddig mindenképpen telitalálat.

(Még Mourinhóról, de már csak zárójelben: nyert azért egy Európa-ligát a csapattal, így nincs már olyan edző, aki nála több egyesülettel hódított volna el jelentős nemzetközi trófeát. Nyert korábban a Porto és az Inter élén, vagyis holtversenyben áll Udo Lattekkel és Rafa Benítezzel, akik szintén 3-3 klub kispadján diadalmaskodtak.)

Amikor öt évvel ezelőtt, még a kurta Moyes-érábanarról írtam, hogy kik lehettek volna vagy lehetnének a United potenciális edzőjelöltjei, a két példám éppen Mourinho és Solskjaer volt, mint a „nagyágyú”, illetve az MU-kötődésű opció, vagyis tulajdonképpen már akkor megjósolható volt, hogy – merőben különböző szempontok alapján – kik az ideális jelöltek.

Solskjaer viszont nem csak abban lett rekorder, hogy hat győztes meccsel kezdett a Unitednél, de ráadásul bevezette a sportgazdaságba az „edzőkölcsönzés” fogalmát is. Lassan-lassan kezdünk hozzászokni ahhoz, már nem csak játékosokért, hanem edzőkért is fizetnek átigazolási díjat, a trénerek kölcsönvétele azonban egészen új jelenség.

Ez máris felveti a kérdést, hogy mi lesz a szezon végén Solskjaerral, de jelen pillanatban nehéz lenne elképzelni, hogy Manchesterben ne akarnák megtartani őt – és mivel a norvég bajnokság új szezonja csak két és fél hónap múlva kezdődik, addig a Moldénak is van ideje végleges megoldást keresni Solskjaer helyett.

A fő kérdés azonban mégis az, hogy mi lesz a Uniteddel.

Ahogy a bevezetőben is írtam, a klub jelenleg is a „nagy négyes”-be tartozik, a Real Madriddal, a Barcelonával és a Bayern Münchennel együtt. Az elmúlt bő évtizedben mindig ez a négy klub állt a Deloitte bevételi rangsorának élén, mint ahogy a Bajnokok Ligáját is 2008 óta két kivétellel csak ezek a csapatok tudták megnyerni, de a döntőben mindig ott volt legalább egyikük. És ebbe a periódusba még beletartozik a United 2008-as BL-győzelme, valamint 2009-es és 2011-es fináléja is – hiszen egy-egy klub értékelésénél mindig hosszabb időtávot érdemes vizsgálni. A pénzügyi adatokban viszont a legközelebbi múlt is ugyanilyen fényes: a legutóbbi két évben is első helyet foglalt el a bevételi listán az MU.

Kétségtelen azonban, hogy ugyanez a közelmúlt a sporteredményekben már közel sem ilyen sikeres, még a néhány „kiegészítő” trófea (FA-kupa, Ligakupa, Európa-liga) ellenére sem. Ezt egyfajta sportgazdasági paradoxonnak is nevezhetnénk, hiszen ekkora bevétellel továbbra is a legjobbak között kellene lennie a klubnak.

Ferguson távozása nyilvánvalóan óriási sportszakmai űrt hagyott maga után, talán még soha nem volt olyan, hogy egy edző visszavonulását ilyen látványos lejtmenet kövessen. (Amikor bejelentette, hogy befejezi, 5%-ot estek az MU részvényei a tőzsdén – mi lett volna, ha tudják, hogy mi jön utána?!) A skót szakember szakmailag és a személyiségével is a csúcson tartotta a klubot, de biztos vagyok abban, hogy nem csak önmagában ő jelentette a különbséget a 2013 előtti és utáni időszak között.

2013 óta például a városi rivális City lényegesen erősebb is lett, szakmailag is pénzügyileg egyaránt, amibe talán még a legjobb Fergusonnak is beletörne a bicskája, de ez nem lehet magyarázat az 5-6. helyekre. Főleg úgy nem, hogy a tárgyalt időszakban csak két klub tudott a bevételek tekintetében közelebb kerülni a Unitedhez, nem meglepő módon a City és a PSG – a többi angol klubhoz képest jelentősen nőtt a fölénye még 2013 óta is, míg az európai nagy négyes több tagjához képest nagyjából azonos sávban mozog az eltérés.

Valamennyire magyarázza a pénzügyi és a sportszakmai adatok közötti rést, hogy a bevételeiből messze a Unitednek van a legmagasabb profitja, nemcsak összegszerűen, hanem a bevétel arányában is, magyarán ők kevesebbet forgatnak vissza a csapat működtetésébe (cserébe viszont szépen törlesztik a Glazer család által a klub megvásárlásához felvett hiteleket). José Mourinho kiköltekezését látva azonban ez sem tűnik elégséges magyarázatnak.

Márpedig a Unitednek vissza kell térnie a csúcsra, azaz – minimum – harcban kell lennie a Premier League és a BL első helyéért egyaránt. Egyszerűen ezt diktálja minden sportgazdasági racionalitás és a józan ész: ennyi pénzzel nem ragadhat meg egy klub egy erős angol középcsapat szintjén.

A sportgazdaság egyik nagy paradoxonja volt az, hogy Los Angelesben nem volt NFL-csapat: éppen az egyik legnagyobb médiapiacon ne legyen a legnépszerűbb ligának franchise-a? Ez mostanra feloldódott, mert fel kellett oldódnia, és már két csapat is van LA-ben.

Ugyanígy fel fog oldódni előbb-utóbb a Man. United-paradoxon is. Jelen pillanatban a leghíresebb norvég tehet a legtöbbet azért, hogy ez így legyen.