A lelátóról jelentjük: Spurs - MU

Hogy őszinte legyek, még a City-féle mészárlás után is jobban vártam ezt a rangadót, mint a többit szoktam. És nem azért, mert egy kicsit féltettem a csapatot...

Egy kis repülés, egy kis buszozás, egy kis vonatozás, még egy kis buszozás és Ferihegyről röpke 4-4,5 óra alatt már ott is van az ember a világ közepén. A Shopban a meccsnapi kedvezmény ellenére is elkölti a világ összes pénzét, a kizárólag tagságival látogatható pub-ban megiszik 1-2 sört, felveszi a frissen vásárolt gönceit, vásárol még néhány kitűzőt, aztán elindul a bejárat felé, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga volna. Néhány beszélgető bobby, néhány kisminkelt lovasrendőrnő, marha szűk beléptetőkapu, lépcső lépcső hátán, aztán ...

... aztán csak álltam és néztem, ahogy a szemem elé tárult a pálya, ahogy nevetve melegítettek a játékosok, hallgattam ahogy halkan morajlik a tömeg.

Addig csak idegeskedtem és vártam a meccset, de innentől az adrenalin elöntötte az agyamat és rámragadt másik 35.883 ember feszültsége. A kivonuló csapatokat már óriási hangzavar fogadta: a szurkolók énekeltek, a szektorok egymásnak válaszolgatva kántálták a rigmusaikat, a csapatok pedig egymásnak estek. Megszűnt tér és idő, csak üvöltöttem, énekeltem és szurkoltam, még a brusztolós kiszorítósdi is maga lett volna a csoda.

Aztán szabadrúgáshoz jutottunk, méghozzá nagyon ígéretes helyről. Óriási volt a kupaktanács, de sorban elléptek a társak és a 200. alkalommal liliomfehérbe öltözött Kyle Walker egyedül maradt a labdánál.

Nekifutott, lendült a lába, a következő pillanatban pedig megremegett a stadion. Már megérte az utazás. "Hero, Hero" zúgta a lelátó Walkernek, a csapat pedig meghajtotta a következő perceket, vitte őket a lendület: mienk volt az irányítás, megzavarodott az addig higgadt, de addig sem domináló MU. Soldado azonban ziccert hibázott, Lennon is eltékozolt egy hatalmas lehetőséget, majd a semmiből rúgattunk egy szánalmas gólt a Utd-del. A néma csöndet kb. 20 mp után váltotta fel a vad szurkolás, de a gárda 1:1-es állással ment pihenni.

Leültünk, fújtunk egyet. A töltelékműsort hallgattuk és néztük a kivetítőn, az első félidő eseményeit vettük sorra Tamással és megállapítottuk, hogy jók vagyunk, a MU csak kétszer veszélyeztetett és mindkét helyzetüket hatalmas egyéni hiba előzte meg. A meccs emberének választott Chiriches megúszta, Walker nem.

Alig 9-10 perc telt el a második játékrészből, amikor újabb hangrobbanás rázta meg Észak-Londont. Tombolt a lelátó, a fejét fogta mindenki, el se tudtuk hinni, hogy Sandro lövése így beakadt, pedig ő ha nagy ritkán gólt lő, akkor bizony ilyet szokott.

Sajnos senki nem örülhetett sokáig, helyette viszont mindenki szidhatta a bírót, meg a sorsot. Erősen vitatható volt a büntető, de Rooney másodszor is egyenlített. Felpörögtek az események, tovább gyorsult a játék, a pályán és a lelátón is egyre nagyobb a volt feszültség, egyre több volt az izgalom, de egyre fogyott az idő.

Hiába jött Townsend, Defoe és Siggurdson, harmadszor már nem tudtunk vezetést szerezni, pedig közel álltunk hozzá. Dean lefújta a meccset, maradt a 2:2, de a győzelem nélkül sem volt és most sincs bennem hiányérzet. Fantasztikus volt átélni egy ilyen hangulatú, ilyen iramú meccset a White Hart Lanen.

A stadion 7-8 perc alatt szinte teljesen kiürült, mi készítettünk még néhány fotót, megkaptuk (Éva megkapta) az operatőrtől a kicsit megtaposott papírt az összeállításokról és utolsónak hagytuk el a stadiont. Átsétáltunk a helyi "üvegtigrisbe", betoltunk egy hamburgert és egy sausages hot-dogot, hangosan újraéltük a meccet és elindultunk haza. Gyalogosan, busszal, vonattal és repülővel.

Az adrenalint pedig lassan, de biztosan elnyomta a jól eső fáradtság.

Nem szeretnék szakmázni, azt meghagyom Egon bá' reszortjának, és a játékosokról is csak annyit mondanék, ami a TV-ből nem biztos, hogy kiderült: Lloris-nak kb. 20 a pulzusa amikor ideges, de higgadtan is képes lepkézni.

Walker felelőtlen, most is jándékozott egy gólt a MU-nak, de hatalmas érték. Kőkemény, irdatlanul gyors, övé az egész jobb oldal. Dawson viszont lassabb, mint Corluka volt fénykorában, nem véletlenül kényszerül annyiszor bevetődve blokkolni - máshogy egyszerűen nem ér oda sehova. Hogy lelkesedéssel és helyezkedéssel meddig tudja kompenzálni a lassúságát? Félő, hogy már most sem tudja. Az előrekúrt "indításai" pedig ... szörnyűek. Chiriches - az óriási könnyelműsége ellenére - meglepően magabiztos volt és bizony most először, élőben azt éreztem, hogy nagyon jó! Vertonghen valószínűleg a legjobb futbalista a keretünkben, de aránylag hamar meghúzódott és utána nem tudott annyit hozzátenni az előrejátékhoz, amennyit vártunk volna sőt, még a védekezésben is akadtak gondjai. Végig gyúrta a lábát, de maradt a pályán. Sandro-t nem tudom hova tenni. Ugyanolyan mint a TV-ben. Meccsen belül is, percről percre ingadozik a teljesítménye. Van, amikor ketten pattannak le róla és 25-ról lövi ki a vinklit, van amikor meg egy 20 éves pehelysúlyú gyerek csinál bohócot belőle vagy 3 méterrel a labda után ugrik fel fejelni. Érthetetlen. Dembélé nagy kedvencem, de most csalódást okozott. Kiábrándító volt, ahogy kb. 20 perc alatt "elfogyott". Voltak szép megmozdulásai, labdaszerzései, de sok labdát adott el, szerelték, leütközték. Sokszor körülményes volt és lassú, ritkán jöttek az ütempasszai, egyáltalán nem volt olyan szikla, mint amilyennek vártam. Körülöttünk folyamatosan szidták és a cseréjét követelték. Paulinho viszont egy isten. Gyakran legelöl játszott, rengeteget futott, letámadott, elképesztő megoldásai voltak. Lennon klaszisokkal jobb, mint az egyre önzőbb Townsend. Támadásban is komplexebb csapatjátékos, de védekezésben össze se lehet hasonlítani a két szélsőt. Chadli játéka nekem tetszett, bár meglepő húzásra ne nagyon számítsunk tőle. Támadásban hozta az elvárhatót, védekezésben pedig kifejezetten fegyelmezett és hasznos (SuperJan sérülése miatt szükség is volt a segítségére), de messze nem olyan gyors, mint gondoltam. Soldado - mondhatják, hogy jól tartja meg és készíti le a labdát, de totál statikus. Defoe aktívabb mint a spanyol: többször fut üresbe, mozog el a védőjétől és sokkal többször (lenne) megjátszható, de klasszikus irányító nélkül neki helyzete se nagyon lesz. Az meg, hogy helyzetbe cselezze magát - irreális elvárás. Siggurdson beállt...

Aki teheti, az ne gondolkozzon, ne hezitáljon, menjen. Nem fogja megbánni!