Fuck Copenhagen, bring on the best!

Miért nem szeressük az EL-t? Mert nehezen lehet eksztázisba kerülni, ha Dánia vagy Fehéroroszország kiválóságai ellen játszik a csapat. Miért szeressük BL-t? Mert itt a krémek krémjével keveredhetünk: Barca, Real, Milan, Juve (majd jövőre), Bayern, Inter - hogy csak a legcsillogóbb neveket említsük. Ezért akar az egyszeri feltörekvő PL-csapat itt vitézkedni.Miért nem szeressük az EL-t? Mert nehezen lehet eksztázisba kerülni, ha Dánia vagy Fehéroroszország kiválóságai ellen játszik a csapat. Miért szeressük BL-t? Mert itt a krémek krémjével keveredhetünk: Barca, Real, Milan, Juve (majd jövőre), Bayern, Inter - hogy csak a legcsillogóbb neveket említsük. Ezért akar az egyszeri feltörekvő PL-csapat itt vitézkedni.

Szóval bassza meg a Chelsea a Koppenhágát, nekik már úgyis elegük lehet a Barcából meg az Interből. Mellesleg akkora ászok nem vagyunk, hogy akár a dánok ellen is megafavoritok legyünk, na meg annyira fogalmatlanok sem, hogy a legjobbak hátradőlve kinyírjanak bennünket. Szóval, ha túltesszük magunkat azon a sokkon, hogy messze a lehető legerősebb ellenfelet kaptuk, szerintem kezdhetünk örülni.

Két erősen klasszikusnak ígérkező meccs vár a csapatra tavasszal. A legutóbbi milánói kirándulásunk katasztrófaként indult és hősi halállal ért véget. Azt megelőzően, majdnem negyven éve voltunk utoljára vendégek arrafelé - és akkor a város veres-fekete csapata volt az ellenfél. Az UEFA-kupa legelső kírásának elődöntője volt ez. A hazai 2-1-et egy viszonylag kényelmes San Siro-beli 1-1 követett - már az elején vezettünk 1-0-ra, a Milan 20 perccel a vége előtt tiziből egyenlített. Szóval eddig a milánói csapatok ellen nem megy rosszul. Persze ez kábé annyit számít mint egyszeri poitikusnak a választók akarata.

Az Inter elleni 0-4-ről kezdődő meccs óta sok minden történt, amiből erőt meríthet a csapat. Nem az akkori második félidős emberhátrányos 3-0-ra gondolok. A visszavágón nagyon simán vertük az olaszokat - de ami talán még fontosabb, végre megvertünk egy tradicionális nagycsapatot idegenben. Az Arse-elleni csodálatos 3-2 emléke még tavasszal is nagyon jó szolgálatot tehet a játékosok idegeinek. Otthon már eddig is képesek voltunk arra, hogy bárkit megverjünk (vagy adott esetben bárkitől kikapjunk, ld. Wigan). De a big4 elleni 68 meccses idegenbeli nyeretlenségi sorozat lezárása nagyon fontos fejlemény.

Az Inter elleni első félidős pofon is szolgálhat elrettentő példaként, hogy miként is nem szabad meccset kezdeni a San Siro-ban. Viszont erre habozva építenék légvárat, mert az ember azt gondolta volna, hogy a Young Boys odavágó első 30 percben összeszedett null-háromja után nem teszünk rá még egy góllal az idegenbeli megszeppenés című előadásunkra két hónapon belül...

Persze a Young Boys és az Inter nem egy kategória. Az Inter és a Milan már inkább. Ráadásul ott a korai gólt egy korai tizi kiállítás kombó követte - szóval közel voltunk akkor a közmondásos legrosszabb esethez.

A Milan erőssége megkérdőjelezhetetlen. Ibra, Pato, Robinho, Dinnye, Seedorf, Gattuso, Nesta, Tiago Silva, Abbiati - tudásuk szerint mind-mind álomszerű focisták. Ehhez jön még a kiszuperált Ambrosini, Pirlo és Zambrotta, akik néhanapján még képesek arra, hogy emlékeztessék a világot egykori énjükre. A töltelékjátékosok szintjén pedig van még két egykori észak-londoni kőbunkó Flamini és Prince személyében (utóbbi helyett sokkal szíveseben látnám a Spurs-ben -t). Mindennek tetjébe még van egy teljesen korrekt edzőjük is Allegri személyében - reméljük, hogy nevének ellenére nem tudja majd felkészíteni a Milant a mi gyorsaságunkra.

Messze még a BL-tavasz, szóval egyenlőre legyen elég ennyi: azért vagyunk a BL-ben, hogy a legjobbakkal meccseljünk. Örüljünk tehát minden idők második legeredményesebb BEK/BL-csapatának. Glory, glory, Tottenham Hotspur!