Máris megtartották az idény első BL-sorsolását, a Fradi tavalyi kiejtője luxemburgi ellenféllel kezd

KORMANIK ZSOLTKORMANIK ZSOLT
Vágólapra másolva!
2024.06.18. 14:31
Fotó: Getty Images
Európa-bajnokság ide, nyári szünet oda, kedden Nyonban máris megtartották a labdarúgó Bajnokok Ligája 2024–2025-ös kiírásának első sorsolását: 28 bajnokcsapat megkapta ellenfelét – a szlovák Slovan például északmacedón klubot, a Steaua-utód FCSB a San Marinó-i Virtust, míg az FTC-t tavaly kiejtő feröeri KÍ a luxemburgi Differdange ellen kezd.

 

Kisorsolták azt is, melyik az a két szerencsés pár, amelyikből a vesztes a többi kiesővel ellentétben nem a második, hanem csak a harmadik fordulóban kapcsolódik be a Konferencialiga selejtezőjébe: ez a két párharc a Panevezys (litván)–HJK (finn) és az RFS (lett)–Larne (északír).

A sorsolás előtt a klubokat – szokás szerint a korábbi nemzetközi szereplésüket összesítő UEFA-koefficiens alapján – két halmazba osztották: az egyikbe a kiemeltek, a másikba a nem kiemeltek kerültek. Még egy előzetes „irányítás” történt: az UEFA – elsősorban földrajzi szempontokat figyelembe véve – három csoportba osztotta a csapatokat, a párosításokat azokon belül készítették el. 

Fontos tudni, hogy politikai ellentétek miatt örmény–azeri, gibraltári–spanyol, koszovói–bosnyák, koszovói–szerb, ukrán–fehérorosz, koszovói–orosz és ukrán–orosz párosítás ebben az idényben sem jöhet létre (az utóbbi két párosítás eleve nem aktuális, hiszen Oroszország ukrajnai agressziója miatt az orosz klubok eltiltása továbbra is érvényben van).

Mint ismert, a Ferencváros a második fordulóban, kiemeltként kapcsolódik be a selejtezőbe; a magyar bajnokot érintő első sorsolás szerdán 12 órakor lesz.

A selejtező négy fordulón át tart; ezen az úton hét csapat jut a főtáblára (öt a bajnoki ágról, kettő a másik ágról) – 29 hely a bajnokságok erősorrendje, valamint a bajnoki helyezések alapján már elkelt (a listát lásd lejjebb).

A Bajnokok Ligája új rendszerű ligaszakaszában 36 csapat vesz részt, mindegyik nyolc mérkőzést játszik. A végtabella első nyolc helyezettje bejut a nyolcaddöntőbe, a 9–24. helyezettek kétfelvonásos playoffot játszanak, a győztesek szintén bejutnak a legjobb 16 közé.

A döntő 2025. május 31-én Münchenben lesz.


BAJNOKOK LIGÁJA
A SELEJTEZŐ 1. FORDULÓJÁNAK PÁROSÍTÁSA (k betűvel a kiemelteket jelöltük)
(az elöl álló csapat játssza otthon az első mérkőzést)
1. csoport
Slovan Bratislava (szlovák, k)–Sztruga (északmacedón)
The New Saints (walesi, k)–Decsics (montenegrói)
Ballkani (koszovói, k)–UE Santa Coloma (andorrai)
Borac Banja Luka (bosnyák, k)–Egnatia (albán)
Hamrun Spartans (máltai)–Lincoln Red Imps (gibraltári, k)
2. csoport
Panevezys (litván)–HJK (finn, k)
Flora (észt, k)–Celje (szlovén)
Klaksvík (feröeri, k)–Differdange (luxemburgi)
Vikingur Reykjavík (izlandi)–Shamrock Rovers (ír, k)
RFS (lett, k)–Larne (északír)
3. csoport
Ludogorec (bolgár, k)–Dinamo Batumi (grúz)
Virtus (San Marinó-i)–FCSB (román, k)
Dinamo Minszk (fehérorosz)–Pjunik (örmény, k)
Ordabaszi (kazahsztáni)–Petrocub (moldovai, k)

A SELEJTEZŐ MENETRENDJE
 

Sorsolás

Mérkőzések

1. forduló

június 18.

július 9-10., 16-17.

2. forduló

június 19.

július 23-24., 30-31.

3. forduló

július 22.

augusztus 6-7., 13.

Playoff

augusztus 5.

augusztus 20-21., 27-28.

A főtábla, azaz a nyolcfordulós ligaszakasz sorsolását augusztus 29-én tartják.

A BL-FŐTÁBLÁRA SELEJTEZŐ NÉLKÜL FELKERÜLT 29 CSAPAT
(Bár csoportok nem lesznek, a párosítást az erősorrendet figyelembe véve, sorsolási kalapok alapján készítik el.)
1. KALAP: Real Madrid, FC Barcelona (spanyolok), Manchester City, Liverpool (angolok), Bayern München, Borussia Dortmund, RB Leipzig (németek), Paris Saint-Germain (francia), Internazionale (olasz)
2. KALAP: Bayer Leverkusen (német), Atlético Madrid (spanyol), Atalanta, Juventus (olaszok), Benfica (portugál), Arsenal (angol), FC Bruges (belga), Sahtar Doneck (ukrán)
2. vagy 3. KALAP: Milan (olasz)
3. KALAP: Feyenoord, PSV (hollandok), Sporting CP (portugál)
3. vagy 4. KALAP: Celtic (skót), Monaco (francia), Aston Villa (angol), Bologna (olasz), Girona (spanyol), VfB Stuttgart (német)
4. KALAP: Sturm Graz (osztrák), Brest (francia)

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik