Kupasorsolások előtt: közülük kaphatnak ellenfelet a magyar csapatok

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.06.19. 10:39
UEFA Champions League Group Stage Draw
Ma délben a Bajnokok Ligája selejtezőjének 2. fordulójában is sorsolnak (Fotó: Getty Images)
Szerdán sorsolnak a labdarúgó Bajnokok Ligája, Európa-liga és Konferencialiga selejtezőinek 2. fordulójában. Az esemény előtt az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) hivatalos honlapján már nyilvánosságra hozta a területi szűkítést, így kiderült, hogy a három sorozatban résztvevő magyar csapatok mely együttesekkel találkozhatnak.

A Bajnokok Ligájában a bajnok Ferencváros képviseli hazánkat. A zöld-fehér együttes a 2. fordulóban, kiemelt csapatként kapcsolódik be a selejtezőbe, és a New Saints (walesi)–FK Decsics (montenegrói), Dinamo Minszk (fehérorosz)–FC Pjunyik (örmény), Ordabaszi (kazah)–FC Petrocub (moldovai) valamint az FK Borac Banja Luka (bosnyák)–KF Egnatia (albán) párharcok győztesei közül kap majd ellenfelet – hogy melyik párharca kell majd figyelni, arra majd a délben kezdődő sorsoláson derül fény.

A második számú európai kupasorozatban az MK-győztes Paksi FC kénytelen már az 1. fordulóban bekapcsolódni az Európa-ligába, és kedden eldőlt, hogy Bognár György együttesének első ellenfele a Román Kupa-győztes másodosztályú Corvinul lesz. Amennyiben a magyar csapat továbbjut, akkor a 2. fordulóban a portugál Braga, a horvát Rijeka, vagy a Sheriff Tiraspol (moldovai)–PFC Zire (azeri), Botev Plovdiv (bolgár)–Maribor (szlovén) párharcok győztesei közül kap majd ellenfelet.

A Konferencialigában a Fehérvár FC és a Puskás Akadémia FC is a második körben kapcsolódik be a sorozatba, de már tudható, hogy előbbi együttes a második csoportból kiemeltként, utóbbi a negyedikből nem kiemeltként várja a szerda délutáni sorsolást. A székesfehérvári együttes lehetséges ellenfelei így a bolgár Cherno More és az azeri Sumqayit lehet, vagy pedig a Torpedo Kutaisi (grúz)–FK Tirana (albán), FC Isloch (fehérorosz)–La Fiorita (San Marinó-i) párharcok győztesének valamelyike. A Puskás Akadémia lehetséges ellenfelei pedig: Dnyipro (ukrán), Zrinjski Mostar (bosnyák), Osijek (horvát), FC Malisheva (koszovói)–Buducsnoszt Podgorica (montenegrói), FC Noah (örmény)–KF Shkendija (macedón).

A szlovák élvonalban szereplő Dunaszerdahely az 5. csoportból kiemeltként az ukrán Polisszja Zsitomirral és a lengyel Slask Wroclaw-val találkozhat, vagy pedig az Elfsborg (svéd)–Pafosz (ciprusi), Sheriff Tiraspol (moldovai)–PFC Zire (azeri), Tallinna Kalev (észt)–FC Urartu (örmény) párharcok győztesei közül kaphat ellenfelet. 

A három kupasorozat sorsolása délben a Bajnokok Ligájával kezdődik, majd 13 órakor az Európa-liga, 14 órakor pedig a Konferencialiga következik.
 

 

Legfrissebb hírek

A Puskásból a vb-re? – Szöllősi György jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.09.05. 23:50

A Puskás Arénában egyeztettek a BL-csapatok médiaszakemberei

Bajnokok Ligája
2025.09.05. 17:45

KONFERENCIALIGA 2025–2026, PROGRAM, EREDMÉNYEK, TUDNIVALÓK

Európa-konferencialiga
2025.09.04. 12:53

EURÓPA-LIGA 2025–2026, PROGRAM, EREDMÉNYEK, TUDNIVALÓK

Európa-liga
2025.09.04. 11:50

BAJNOKOK LIGÁJA 2025–2026, PROGRAM, EREDMÉNYEK, TUDNIVALÓK

Bajnokok Ligája
2025.09.04. 09:48

Haaland Grealisht Szoboszlai és Bellingham elé rangsorolta

Angol labdarúgás
2025.09.04. 09:09

Nem nevezte a BL-re Federico Chiesát a Liverpool

Bajnokok Ligája
2025.09.03. 21:33

Európa-liga: elkészült a Ferencváros programja

Európa-liga
2025.08.30. 21:14
Ezek is érdekelhetik