Bud Spencer lába előtt a sportvilág - így ünnepel a ma 85 éves legenda

Vágólapra másolva!
2014.10.31. 09:25
null
Így ünnepelték a legendát az úszók (Fotó: gazzetta.it)
Carlo Pedersoli 1929-ben született Nápolyban, majd az egyetem mellett egyre kiemelkedőbb eredményeket ért el úszásban és vízilabdában. Olasz bajnoki címet szerzett mellúszásban, sőt később a helsinki és a melbourne-i olimpián az elődöntőig is eljutott 100 gyorson. Aztán egy nap felvette a Bud Spencer nevet…

Természetesen ma már a legtöbben színészi pályafutása miatt imádják a 85. születésnapját október 31-én ünneplő Bud Spencert, de hazájában, Olaszországban (közelebbről Nápolyban) a sportolói karrierjéről sem feledkeztek meg.

A La Gazzetta dello Sport beszámolója szerint az újságírók a mai napig rettegnek a színésztől, hiszen egy rossz kérdés, és máris repül a pofon... Persze Bud Spencer az életben máshogy viselkedik, mint a filmvásznon, így arra a kérdésre is lelkesen, mosolyogva válaszolt, hogy miért hagyta abba a versenyszerű sportot.

Ma 85 éves Bud Spencer (Fotó: gazzetta.it)
Ma 85 éves Bud Spencer (Fotó: gazzetta.it)

„Mit szépítsük? Túl jó voltam, így volt fair" – válaszolt nevetve a színész az összejövetelen, amelyet az Olasz Úszószövetség szervezett, hogy megünnepeljék a pályafutását.

Van mire emlékezni: Spencer több rekordot is megdöntött úszóként, többek között ő volt az első olasz, aki egy percen belül teljesítette a 100 gyorsot. Természetesen az ünnepségen látszódott a meghatódottság a nápolyi legendán, aki pár szót még ejtett a karrierjéről is az esemény zárásaként:

„Jó itt lenni, a feleségem kemény diétán tart, végre van okom normális ételeket enni" – mondta Bud Spencer.

Legfrissebb hírek

A 75 éves Tóth András briliáns technikával irányított

Magyar válogatott
2024.09.05. 08:02

Női pólósaink Kanadát, férfi kéziseink Argentínát győzték le – ez történt hétfőn Párizsban

Párizs 2024
2024.07.29. 23:00

Felsejlett Doha szelleme, de győzelemmel kezdett a magyar pólóválogatott

Párizs 2024
2024.07.28. 19:25

Kapás Boglárka: Nagyon szerencsések vagyunk, hogy ez már a harmadik olimpiánk együtt

Párizs 2024
2024.07.25. 12:45

Úszás: Milák Kristóf később utazik az olimpiára

Párizs 2024
2024.07.25. 07:20

Több mint 11 ezren vettek részt a Balaton-átúszáson

Úszás
2024.07.21. 19:15

Ronaldinho a vízben, Varga Dénes „no-look” gólpasszt adott Angyal Dánielnek – videó

Vízilabda
2024.07.13. 16:44

Csupán csak gyors – Katie Ledecky és az úszók, akikre még figyelni kell Párizsban

Képes Sport
2024.07.07. 16:37
Ezek is érdekelhetik