Mata máris bezsebelte első trófeáját a Man. Unitednál

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.08. 14:39
null
Mata és Van Persie ünnepli a holland Crystal Palace ellen szerzett gólját (Fotó: Action Images)
Finoman szólva sem zárt fényes februárt a Manchester United. Négy nekifutásból csak egy győzelem jött össze a Premier League-ben, a Bajnokok Ligájában pedig a kiesés rémével fenyegető szakadék szélére sodródott David Moyes Görögországban megégő csapata. De így is választani kellett az Old Traffordon hónap játékosát, aki a Chelsea-től érkező januári rekordigazolás, Juan Mata lett.

 

 

Mata az MU mind az öt februári meccsén kezdőként lépett pályára, gólt nem lőtt, két gólpasszt osztott ki, a Stoke Citytől elszenvedett vereség és a Fulhammel játszott döntetlen alkalmával. Időközben kikerült a szerdán Olaszország ellen pályára lépő spanyol válogatottból.

Cserébe nyert valamit: a Manchester United szurkolói Matát választották február hónap legjobbjának, a szavazáson – a leadott voksok 55 százalékát begyűjtve – Patrice Evrát és Nemanja Vidicset előzte meg.

David Moyes januári igazolását be- és elfogadták a szurkolók (Fotó: Action Images)
David Moyes januári igazolását be- és elfogadták a szurkolók (Fotó: Action Images)

„Lenyűgöző érzés már az első teljes hónapomat követően megnyerni ezt a díjat. Csak pár mérkőzésen, azt hiszem, ötön játszottam, nagyon hálás vagyok a szurkolóknak, hogy így értékelik a teljesítményemet” – nyilatkozta Mata a díj átvételét követően.

„Boldog vagyok Manchesterben, örülök, hogy itt lehetek. Már otthont is találtam, próbálom egyre jobban felfedezni és megismerni a várost. Csendes és nyugodt itt az élet, ami segít a lényegre, azaz kizárólag a labdarúgásra koncentrálni” – mesélt manchesteri életéről a spanyol.

A jelenlegi szezonban eddig Wayne Rooney (3), Adnan Januzaj (2) és Robin van Persie nyerte el a hónap legjobbjának járó kitüntetést a „vörös ördögöknél".

Legfrissebb hírek

Bruno Fernandes: Innentől fogva még fontosabb lesz legközelebb is nyerni

Angol labdarúgás
4 órája

Gödörben a Liverpool; Újpesti pontszerzés a Fradi ellen, Varga Barnabással a kapuban

E-újság
2025.10.19. 23:58

Arne Slot: Talán a játékosok túlzottan nyerni szeretnének

Angol labdarúgás
2025.10.19. 22:02

Harry Maguire: Tudunk jobban is játszani

Angol labdarúgás
2025.10.19. 21:00

Liverpool–Manchester United: szenvedély, történelem és életérzés

Angol labdarúgás
2025.10.19. 10:08

Arne Slot: Nem vagyunk elég jók, cselekednünk kell!

Angol labdarúgás
2025.10.17. 12:04

Gyász: elhunyt a bolgár szurkoló, Manchester United

Angol labdarúgás
2025.10.16. 19:32

Az Arsenal és a Manchester United is otthon tartotta a három pontot

Angol labdarúgás
2025.10.04. 17:59
Ezek is érdekelhetik