Oszama bin Ladennek öltözött újévkor az exliverpooli középpályás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.04. 17:33
null
Egy nem átgondolt jelmez: Pennant aka Bin Laden az újévi partin barátnője mellett (Forrás: metro.co.uk)
Jermaine Pennant, a Stoke City jelenlegi és a Liverpool korábbi szélsője nagy felháborodást váltott ki Angliában az újévet ünneplő partira szánt jelmezével: a labdarúgó 2014 első estéjén Oszama bin Ladennek, az al-Kaida terrorszervezet 2011-ben elhunyt alapítójának öltözött.

 

 

A buliról és a jelmezekről készült képet Pennant dalmatának öltözött menyasszonya, Alice Goodwin töltötte fel az Instagramra, majd ezt követően kezdett terjedni az internetezők körében és a különböző közösségi oldalakon. A kép azóta már törölve lett a lány oldaláról.

A Premier League jelenlegi szezonjában nyolc mérkőzésen csereként pályára lépő, az új év első napján az Everton elleni meccs utolsó pillanataiban egy két pontba kerülő büntetőt összehozó Pennant a Bin Laden-maszk és az ahhoz illő ruházat mellett egy műanyag dinamitot is tartott a kezében, ezzel is erősítve az összhatást és fokozva a közvélemény felháborodását.

Legfrissebb hírek

Carragher: Amorim manchesteri időszaka rémálom, véget kell vetni neki!

Angol labdarúgás
12 órája

Újabb hosszabbítás az Arsenalnál, Saliba is aláírt – hivatalos

Angol labdarúgás
17 órája

Így „őrült meg” Ian Wright a stúdióban az Arsenal győztes gólját látván – videó

Angol labdarúgás
2025.09.29. 13:52

Ha Amorim távozik, Xavi lehet a megoldás a Manchester Unitednél – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.09.29. 12:12

„Pontosan tudja, hogy megütött...” – járt volna a piros lap az Arsenal gólszerzőjének?

Angol labdarúgás
2025.09.29. 08:20

A fejes gólok meccse volt – az Arsenal drámai végjáték után nyert a Newcastle ellen

Angol labdarúgás
2025.09.28. 19:47

A Fulham korai góljára hárommal válaszolt az Aston Villa

Angol labdarúgás
2025.09.28. 17:24

Kis híján kikapott a Spurs az eddig pont nélküli Wolvestól; tovább szenved a Fradi El-ellenfele a PL-ben

Angol labdarúgás
2025.09.27. 20:44
Ezek is érdekelhetik