Fojtogatott egy szurkolót a Hapoel Tel-Aviv edzője

Vágólapra másolva!
2013.12.16. 14:09
Az izraeli bajnokságban jelenleg ötödik helyen álló Hapoel Tel-Aviv szurkolói a hétfői, Maccabi Tel-Aviv elleni derbi előnapján kilátogattak a kedvencek edzésére, ahol egyértelműen Ran Ben Simon vezetőedző tudomására hozták: nem végez jó munkát.

A Hapoel tizenkét forduló alatt tíz pont hátrányt szedett a listavezető Maccabi Tel-Avivval, Paulo Sousa az Európa-liga kieséses szakaszában is érdekelt együttesével szemben, ráadásul a szezon is egy sikertelen El-selejtezővel kezdődött. A hangulatot azóta se sikerült pozitív irányban lendíteni.az Európa-liga kieséses szakaszában is érdekelt együttesével szemben, ráadásul a szezon is egy sikertelen El-selejtezővel kezdődött. A hangulatot azóta se sikerült pozitív irányban lendíteni.

Az edzésen megjelenő Hapoel-drukkerek élesen kritizálták a vezetőedzőt, aki ezt nem viselte túl jól, az egyik drukkert a torkánál ragadta meg, majd ellökte magától.

Az esetet követően Simon azt mondta, pusztán önvédelemből cselekedett, a klub részéről jelen állás szerint nem számíthat büntetésre.

Legfrissebb hírek

A Ferencváros új szerzeménye: „Amikor Robbie Keane téged akar, nem habozol”

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 13:58

Távozott csapatától a Ferencvárosba tartó középpályás – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.20. 19:40

A Maccabi Tel-Aviv szerződtette az ETO játékosát – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.15. 18:03

Fölényes győzelmet aratott az FTC a Maccabi Tel-Aviv elleni „titkos” felkészülési mérkőzésen

Labdarúgó NB I
2025.07.04. 19:49

„Köszönjük Magyarországnak, hogy otthont ad izraeli kluboknak és a válogatottnak!”

Minden más foci
2025.07.04. 13:56

Nem tudott nyerni a Spurs, elveszítette veretlenségét az Eintracht, újra élen a Lazio az El-ben

Európa-liga
2024.12.12. 23:21

Már nem hibátlan a Lazio az El-ben; Debrecenben szerezte meg első pontjait a Maccabi Tel-Aviv

Európa-liga
2024.11.28. 21:00

Isztambul helyett Debrecenben fogadja a Besiktas a Maccabi Tel-Avivot az El-ben

Európa-liga
2024.11.11. 20:45
Ezek is érdekelhetik