A Maccabi Tel-Aviv szerződtette az ETO játékosát – hivatalos

Vágólapra másolva!
2025.07.15. 18:03
null
Heitor dos Santos távozott Győrből (Fotó: maccabi-tlv.co.il)
A Maccabi Tel-Aviv kedden bejelentette, hogy szerződtette a labdarúgó NB I-ben szereplő ETO FC Győrtől Heitor dos Santost. Lapunk információi szerint az izraeli klub 1.5-2 millió euró körüli összeget fizet a zöld-fehéreknek a futballista játékjogáért.

A Maccabi Tel-Aviv számolt be róla elsőként – később az ETO is megerősítette –, hogy szerződtette Heitor dos Santost a zöld-fehérektől. Mint az izraeli klub honlapja fogalmaz, miután sikerült megegyezniük a győriekkel, a brazil védő átesett az orvosi vizsgálatokon, majd aláírta hároméves szerződését, ami további egy évvel meghosszabbítható.

„Örülök, hogy itt lehetek, nagy lehetőség és lépés is nekem, hogy csatlakozhatok a Maccabihoz. Keményen dolgozom, s minden tőlem telhetőt megteszek majd, hogy segítsem a csapatot, és a klub elérje céljait” – nyilatkozta Heitor a klubhonlapnak.

A 25 éves belső védő a Gremiónál nevelkedett, 2023 januárjában szerződtette az észt FCI Levadia, s innen került tavaly nyáron az ETO-hoz. Az NB I-ben újoncként 4. helyen záró győri csapatban Heitor 26 élvonalbeli és egy Magyar Kupa-mérkőzésen lépett pályára, így 2319 percet töltött a pályán.

Lapunk információi szerint a Maccabi 1.5-2 millió euró körüli összeget fizet az ETO-nak a futballista játékjogáért – annyit közölt ezzel kapcsolatban a kisalföldi egylet, hogy klubrekordot jelentő összegért értékesítették.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ETO FC GYŐRNÉL
Érkezők: Alexander Abrahamsson (svéd, Zaglebie Lubin – Lengyelország, szabadon igazolhatóként), Megyeri Balázs (Debreceni VSC, szabadon igazolhatóként), Olekszandr Piscsur (Gyirmót FC Győr, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatértek: Csóka Bálint (szlovákiai, FC STK 1914 Samorín – Somorja, Szlovákia), Farkas Balázs Kesző (Bp. Honvéd), Huszár Marcell (Diósgyőri VTK), Koncz Dávid (FC STK 1914 Samorín – Somorja, Szlovákia), Matija Krivokapics (montenegrói, KFC Komárno – Komáromi FC, Szlovákia), Lacza Alex (Kozármisleny). Kooperációs kölcsön után (Szentlőrinc): Vingler László
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Kocsis Botond
Kiszemeltek: Nadir Benbuali (algériai, Charleroi SC – Belgium), Kevin Dodaj (albán, KF Vllaznia – Albánia), Nagy Olivér (Ferencvárosi TC, legutóbb kölcsönben Soroksár SC), Vitális Milán (DAC 1904 – Szlovákia)
Távozók: Mamady Diarra (mali, Sheriff Tiraspol – Moldova, szabadon igazolhatóként), Gyurákovics Erik (?), Heitor dos Santos (brazil, Maccabi Tel-Aviv – Izrael), Albion Marku (albán, szabadon igazolható), Ruisz Barnabás (Kecskeméti TE, szabadon igazolhatóként), Szépe János (szlovákiai, MTK Budapest, szabadon igazolhatóként), Fábio Vianna (portugál, Sepsi OSK – Románia)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatér klubjához: Nadir Benbuali (algériai, Charleroi SC – Belgium), Eneo Bitri (albán, Valerenga – Norvégia), Dino Grozdanic (horvát, Asztereasz Tripolisz – Görögország), Vitális Milán (DAC 1904 – Szlovákia)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Michal Skvarka (szlovák)

 

Legfrissebb hírek

„Hogyan volt ez tizenegyes?” – Keane élesen bírálta a játékvezető ítéleteit

Labdarúgó NB I
54 perce

Varga Barnabás: Érthetetlen, Lenzsér Bence hogyan maradhatott végig a pályán

Labdarúgó NB I
1 órája

Varga Barnabás a Paks ellen játszhatja 100. meccsét FTC-mezben

Labdarúgó NB I
11 órája

„Hiba volt, amikor azt mondták, már abba kellene hagynom” – Dzsudzsák Balázs az ETO FC elleni góljáról

Labdarúgó NB I
12 órája

Hornyák Zsolt: Máskor ennyi helyzetből két-három gólt szerzünk

Labdarúgó NB I
13 órája

Dzsudzsák szabadrúgásgólja után az egy pontnak is örülhetett a Loki az ETO ellen

Labdarúgó NB I
23 órája

Csak a védelmek jeleskedtek, nem esett gól az Újpest felcsúti vendégjátékán

Labdarúgó NB I
Tegnap, 18:51

Lang Ádám: Tetszik az ETO, de most nagyon jó a Loki is

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:56
Ezek is érdekelhetik