Wenger időgépe: Pires és Henry edz, Wilshere csak tipeg

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.25. 16:46
null
Henry és Pires szíve felett – átmenetileg – újra az „ágyúsok” címere díszeleg (Fotó: Reuters)
Az Arsenal labdarúgócsapatának edzését a napokban látogató szurkolók elkezdhettek aggódni, hogy visszamentek tíz évet az időben, ugyanis – bár  Sean Paul Get busy című remekműve nem dübörgött az „ágyúsok” tréningjén – újra a csapattal edzett két legenda, Thierry Henry és Robert Pires is.

A londoni szurkolók legnagyobb bánatára a két játékos hivatalosan azonban nem tért vissza a korábbi sikereik helyszínére, és úgy tűnik, egyelőre még csak esély sincs rá, hogy újra leigazolják őket Wengerék.

A francia menedzser állítása szerint, egyszerűen annyira imádják a klubot Piresék, hogy a szabadidejükben is visszajárnak még, csak hogy az Arsenal címeres melegítőjében futkározhassanak, és hogy az ünnepek alatt is edzésben maradjanak.

A visszatérés tehát egyelőre lehetetlennek tűnik, hiszen a pályafutását 2011-ben lezáró Pires nem tervezi a közeljövőben a visszatérést, míg Henry továbbra is a New York Red Bulls játékosa.

Nem is volt olyan régen (Fotó: Reuters)
Nem is volt olyan régen (Fotó: Reuters)

„Akkor jönnek ide, amikor csak kedvük támad. Remélhetőleg ez még változhat a jövőben, de jelenleg nincs miről beszélnünk, egyikük sem tér vissza az Arsenalhoz. Egyszerűen csak jól érzik itt magukat, ez minden" – értékelte a nagy hazatérést a londoniak menedzsere, Arsene Wenger.

Csak hogy teljes legyen a retró-életérzés, ezzel egy időben világot láttak az „ágyúsok" jelenlegi játékosainak gyermekkori képei is, amelyen megcsodálhatjuk, hogy hogyan is nézett ki például Olivier Giroud, amikor példaképei – és átmenetei edzéspartnerei – még a Highburyben ontották a gólokat.

Az Arsenal jelenlegi sztárjai Piresék fénykorában szinte még gyerekek voltak (Fotó: 101greatgoals.com)
Az Arsenal jelenlegi sztárjai Piresék fénykorában szinte még gyerekek voltak (Fotó: 101greatgoals.com)

Jack Wilshere és Theo Walcott csak tipeg, míg Robert Pires és Thierry Henry az Arsenal edzésen rohangál. Lassan a tamagocsinkat is elő kell keresnünk...

Legfrissebb hírek

Enrique Guardiolát előzte, Haaland Cristiano Ronaldo nyomdokaiban a BL történetének leggólgazdagabb játéknapján

Bajnokok Ligája
Tegnap, 11:24

Diego Simeone: Az Arsenal a legjobb csapat, amellyel idén találkoztunk

Bajnokok Ligája
Tegnap, 7:15

Gyökeres duplázott, az Arsenal kiütötte hazai pályán az Atlético Madridot

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 22:52

Mikel Arteta: Csodálom Diego Simeone kitartását

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 08:01

A nagy verést megúszta, de csak ennek örülhetett a West Ham a Brentford ellen

Angol labdarúgás
2025.10.20. 23:06

Liverpool–Manchester United: szenvedély, történelem és életérzés

Angol labdarúgás
2025.10.19. 10:08

Az Arsenal védelme ismét remekelt, egy gól is elég volt az „ágyúsok” győzelméhez

Angol labdarúgás
2025.10.18. 20:46

A Chelsea-től is kikapott a Forest, veszélyben Postecoglou állása

Angol labdarúgás
2025.10.18. 15:23
Ezek is érdekelhetik