Csövesek és élősködők! Evra csúnyán nekiment Lizarazunak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.21. 13:26
null
Evrának nagy volt a szája, most fájhat a feje (Fotó: Action Images)
Patrice Evrát, a Manchester United labdarúgóját arra szólította fel a francia szövetség (FFF), hogy adjon magyarázatot, miért kritizált botrányos stílusban négy televíziós futballszakértőt, köztük az Európa- és világbajnok Bixente Lizarazut.



A balhátvéd a Telefooot televíziós műsorban „csövesnek és élősködőnek” nevezte a Bayern München egykori kiválóságát, valamint három társát, köztük a 1984-ben Eb-címet nyerő Luis Fernándezt is. Evra az interjúban kifejtette, nem érti, miért hergelik ellene hazugságokkal a francia közvéleményt.

„Az emberek szeretnek, mindig kedvesek velem, ezek a csövesek mégis be akarnak sározni – kezdte kirohanását a 32 éves Evra, majd így folytatta. – Ezek az úgynevezett szakértők azt akarják bemesélni a francia embereknek, hogy Evra egy gyűlölt figura, de ennek köze sincs a valósághoz.”

„Fogalmam sincs, mi a problémája Lizarazunak velem. Kétszer is a világ legjobb balhátvédjének választottak, öt alkalommal voltam a Premier League legértékesebb védője. Kétlem, hogy ő akár egyszer is volt-e a posztján a világ legjobbja.”

Evra állítólag azért gőzölt be Lizarazuékra, mert a francia válogatott múlt heti, Fehéroroszország elleni vb-selejtezőjének félidejében a cserepadról a pályán lévőkhöz intézett keresetlen szavait nehezményezték. A franciák a félidőben 1–0-s hátrányban voltak, végül 4–2-re nyertek. Evra a Finnország elleni 3–0-s sikert követően fakadt ki a televíziós interjúban, de Lizarazu válaszára sem kellett sokáig várni – kitört a nyilatkozatháború.

„Minket vádol azzal, hogy rossz képet festünk róla, pedig folyamatosan saját magát járatja le" – reagált az aktív pályafutása során a Bordeuax-t, az Athletic Bilbaót és a Marseille-t is megjáró futballista.

Evra az interjúban továbbá egy fájdalmas emléket is felidézett Lizarazuval kapcsolatban, ami jól mutatja, viszonyuk nem az utóbbi időben mérgesedett el.

„Emlékeszem, az első válogatottságom alkalmával mindenki kezet fogott velem, kivéve őt. Ekkor Thierry Henry azt mondta neki »Oh, Liza, megjött a riválisod!«. Erre Lizarazu rám nézett és azt kérdezte: »Miért, valaki azt mondta neked, hogy visszavonulok?«”

Lizarazu erre másképp emlékszik, illetve egy másik ponton is kijavította a szerinte kínosan rosszul időzítő, a világbajnoki pótselejtezők előtt balhézó játékost. „Amikor először beválogatták, már ott sem voltam a csapatban, illetve a válaszom igen, voltam a világ legjobbja.”

A szájkarate nagy port kavart a francia sajtóban, és a szövetség is közbelépett, magyarázatot kértek az elhangzottakra Evrától, aki többek között a franciák szempontjából botrányosan végződő 2010-es dél-afrikai világbajnokságon a Raymond Domenech elleni lázadás egyik vezéralakja volt, a szövetség akkor öt mérkőzésre tiltotta el.

Legfrissebb hírek

Szörf, kerékpár, küzdősport – betegsége miatt lett „mindenevő” sportember a világbajnok labdarúgó

Minden más foci
2024.12.27. 11:22

„Visszataszító!” – a volt francia kapitány is beolvasott a Real Madridnak

Spanyol labdarúgás
2024.10.30. 11:49

Luxus és egyfajta életbiztosítás – Dani Olmo a Nico Williamsszel és Yamallal közös játékról

Foci Eb 2024
2024.07.09. 08:44

Egységben az erő – így vette át Dembélé a meccs emberének járó díjat

Foci Eb 2024
2024.07.06. 07:30

Jó hangulatban készülnek a franciák Portugália ellen

Foci Eb 2024
2024.07.04. 20:45

„Csak dicsérni tudom, hiszen ő egy legenda” – Mbappé Ronaldóról

Foci Eb 2024
2024.07.04. 20:00

Mbappé: Sosem lesz még egy olyan játékos, mint Cristiano Ronaldo

Foci Eb 2024
2024.07.04. 19:53

A régi szép idők... a francia válogatott minden tagja az első csapatának mezében lőtt egy közös képet

Foci Eb 2024
2024.07.04. 19:04
Ezek is érdekelhetik