O. J. Simpson: Én vagyok a börtön Teréz anyája

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.29. 20:32
null
O. J. Simpson a mai napig nem érti, miért csukták le (forrás: Action Images)
Régen hallottunk utoljára a Csupasz pisztoly-filmek és az NFL egykori sztárjáról, az emlékezetes gyilkossági ügyben felmentett, aztán később más ügyben mégis elítélt O. J. Simpsonról. Most nyilatkozott a fekete bárány.

Szerinte a rács mögött mintarab vált belőle, ezért a nevadai börtön őrei rendkívül könnyen kijönnek vele. Ebből is látszik – mondta –, hogy az ellene felhozott korábbi gyilkossági vád nem állja meg a helyét.

Az utóbbi öt évét igazi nehézfiúk között töltötte a dutyiban – bankrablókkal, kaszinófosztogatókkal és fegyverboltkirámolókkal. De ő azt mondja, az ügye egészen más, hiszen csak megpróbálta „visszaszerezni" azt, ami az övé. Tudniillik azért került börtönbe, mert 2007-ben egy Las Vegas-i szállodából sportrelikviákat hozott el. Emberrablás, rablás és lopás bűnében találták bűnösnek, és 33 év börtönre ítélték.

Simpson most arról igyekszik meggyőzni a hatóságokat, hogy jó magaviseletéért csökkentsék a büntetését. Ez azonban még odébb van, néhány évet biztosan le kell húznia a hűvösön, mielőtt egyáltalán szóba kerülhetne a könnyítés.

 

Legfrissebb hírek

Újoncként a lábai előtt hever a liga: Jayden Daniels NFL-történelmet írna

Amerikai sportok
2025.01.20. 19:03

Kilencven éve született Elvis Presley, a tojáslabdás bálvány

Amerikai sportok
2025.01.08. 07:32

„Celebbörtönben” raboskodik Robinho, a Real Madrid korábbi sztárja

Minden más foci
2025.01.07. 11:18

NFL: őrült izgalmak után, hosszabbításban győzött a Carolina az Arizona ellen

Amerikai sportok
2024.12.22. 22:55

NFL: a Browns három futott TD-vel győzte le a Steelerst

Amerikai sportok
2024.11.22. 08:15

NFL: videójáték, képregény, favicc és Lewis Hamilton a csapatok bejelentésénél

Amerikai sportok
2024.05.16. 12:20

A Kansas City a Baltimore-t fogadja az NFL idénynyitóján

Amerikai sportok
2024.05.13. 14:23

Gyász: elhunyt O. J. Simpson

Amerikai sportok
2024.04.11. 17:30
Ezek is érdekelhetik