A fénykorában biciklicseleiről is elhíresült Robinho 2005 és 2008 között volt a Real Madrid játékosa, felemás időszakot töltött a spanyol fővárosban, mert bár két bajnoki címben (2007, 2008) is nagyon fontos szerepet játszott, mégis viszonylag könnyedén megváltak tőle, és engedték el a Manchester Cityhez. Innen pedig elindult a lejtőn a klasszis. A Milannál eltöltött ötéves kitérője alatt még akadtak jó pillanatai, ám erre az időszakra aligha emlékszik vissza szívesen, sőt, ha tehetné, felejtené: 2013-ban ugyanis már a piros-feketék játékosa volt, amikor csoportos nemi erőszakkal vádolták meg, majd évek múltán, hosszadalmas bírósági procedúrát követően 2022-ben rács mögé is került. Ügyvédei, ismerősei mindent megtettek, hogy mentsék a vádak alól, Robinho is mindvégig tagadta bűnösségét, de végül a bíróságon bebizonyosodott: Robinho nemi erőszakot követett el. Az áldozat egyébként egy albán nő volt.
A brazil klasszis azonban a mai napig tagadja az erőszakot – bár azt elismerte, hogy szexuális kapcsolatot létesített a hölggyel: „Felületes és gyors volt a kapcsolatunk. Csókolóztunk, utána pedig hazamentem. Más srácok is voltak a helyen, és amikor láttam, hogy inkább másokkal akar lenni, elindultam” – fogalmazott Robinho a Record TV-nek. Hozzátette azt is, hogy nem kényszerítette a nőt, együttlétük szavai szerint „közös megegyezésen” alapult. „Nem vagyok szörnyeteg...” – tette még hozzá az interjúban.
A negyvenéves Robinho a mai napig a Sao Pauló-i Dr. José Augusto César Salgado P2 nevű börtönben raboskodik, a Record TV információi szerint híres (vagy inkább hírhedt) emberek társaságában. Állítólag 430 rabot tartanak fogva összesen az intézetben, van köztük politikus, orvos is. Brazíliában csak a hírességek börtöneként, afféle „celebbörtönként” ismerik a helységet.
A karácsonyi ünnepek miatt előfordult, hogy több rabot is kiengedtek ideiglenesen, Robinhóval azonban nem voltak ilyen szívélyesek: hiába kérvényezte, megtagadták tőle a kilépést az intézetből, így az ünnepi időszakot is a rácsok mögött kellett töltenie.
Robinhót egyébként kilencéves börtönbüntetésre ítélték – s hacsak valami nagy fordulat nem történik az ügyében, ezt le is kell töltenie.