Kisebb vagyont keresne a MU-drukker az autója rendszámtáblájával

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.03. 15:49
null
Matt Supyk is jól járhat, ha lesz valaki, aki még nála is jobban szereti a klubot
Matt Supyk két évet várt arra, hogy a 2011-ben készíttetett táblának igazi értéke legyen. Most 3000 fontért kínálgatja.

Matt Supyk igazán elkötelezett Manchester United-drukker: ő már a 19. bajnoki cím begyűjtése után sem tudott másra gondolni, mint a huszadik elsőségre. Ezért 2011 nyarán fogta magát, és egyik cimborájával közösen megvette és legyártatta az X20 UTD rendszámot – a csapat majdani 20. bajnoki címére készülődve.

Ami tavaly néhány másodperc híján össze is jött, azonban Serigo Agüero és a Manchester City egy kicsit bezavart, így egy évet várni kellett az ünnepléssel. És nem csak azzal: Supyk és haverja ugyanis úgy döntött, hogy leszerelik előbbi piros Audijáról az immár ereklyének számító táblát, és megpróbálják azt pénzzé tenni.

Matt Supyk is jól járhat, ha lesz valaki, aki még nála is jobban szereti a klubot
Matt Supyk is jól járhat, ha lesz valaki, aki még nála is jobban szereti a klubot

A futball és egy-egy csapat iránti rajongás köztudottan nem ismer határokat, de arra akkor is kíváncsiak lennénk, lesz-e valaki, aki legalább a 3000 fontos (kb. 1.05 millió Ft) kikiáltási árat megadja érte egy online aukciós oldalon. Vagy visszakerül a rendszám Supyk autójára...

Az Old Traffordon is büszkék a 20. bajnoki címre
Az Old Traffordon is büszkék a 20. bajnoki címre
Legfrissebb hírek

Felkészülés: kikapott a délkelet-ázsiai válogatottól a Manchester United

Angol labdarúgás
2025.05.28. 17:54

Három rutinos játékos távozását jelentette be a Manchester United

Angol labdarúgás
2025.05.26. 06:46

El-döntő: az UEFA bocsánatot kért a kevés érem miatt

Európa-liga
2025.05.23. 10:58

Négy Spurs-játékos került be az Európa-ligában az idény csapatába, az MU-t két futballista képviseli

Európa-liga
2025.05.22. 21:03

Postecoglounak sikert hozott a 100. meccse a Tottenhammel

Európa-liga
2025.05.22. 12:45

„Győztes vagyok, haver” – így látta az El-döntőt a brit sajtó

Európa-liga
2025.05.22. 11:53

Ruben Amorim: Jobbak voltunk, mint a Spurs, de nem tudtunk gólt szerezni

Európa-liga
2025.05.22. 08:48

Szon Hung Min: Most már elmondhatom, hogy a klub legendája vagyok

Európa-liga
2025.05.22. 07:20
Ezek is érdekelhetik