Kastély a négyzeten Bradyék új otthona – képek

Vágólapra másolva!
2013.01.27. 11:29
null
A ház 20 millió dollárt ér (forrás: Daily Mail)
Húsz hónap kellett ahhoz, hogy az amerikai futball sztárja, Tom Brady és a modellszakma egyik királynője, Gisele Bündchen beköltözhessen emberhez méltó otthonába. A négytagú családnak éppen ideje volt a megfelelő saját kis fészket felépítenie. 20 millió dollárba került az épület, most pedig mindenki megcsodálhatja.

Nem is olyan drága ez a ház, ha meggondoljuk, hogy kb. 2000 négyzetméteren terül el, van benne nyolc hálószoba, garázs hat autónak, úszómedence, edzőterem, borospince, gyerekszoba a kisfiuknak, Benjaminnak, a kislányuknak, Viviannek, lift és persze a személyzet szobája.

A pár már 2008-ban megvette a telket 11 millió dollárért, és már a tervek is elkészültek, de akkor nem találták elég nagynak az épületet. Szerencsére a pénz nem számított nekik, hiszen nagyjából 90 millió dollár az éves jövedelmük. A kaliforniai környék csodálatos, ráadásul a szomszédok sem akárkik, Arnold Schwarzenegger vagy akár Heidi Klum is átugorhat egy kávéra.

Madártávlatból jól látszanak az arányok (forrás: Daily Mail)
Madártávlatból jól látszanak az arányok (forrás: Daily Mail)

Az sem volt elhanyagolható szempont, hogy a közelben lakik Brady előző házasságából származó fia, John is, akinek anyja, Bridget Moynahan nálunk mostanában a Zsaruvér című sorozatban látható.

Brady és Bündchen új háza (forrás: Daily Mail)
Brady és Bündchen új háza (forrás: Daily Mail)

Mivel a háznak vélhetően nagy a rezsije, sok támadás érte Bündchent, hogy nem elég környezetbarát az épület. Pedig az. Se szeri, se száma a remek környezetkímélő megoldásoknak – legalábbis a tulajdonosok szerint.

Így épült a csodaház (forrás: Daily Mail)
Így épült a csodaház (forrás: Daily Mail)
Így épült a csodaház (forrás: Daily Mail)
Így épült a csodaház (forrás: Daily Mail)
A sztárpár (forrás: Daily Mail)
A sztárpár (forrás: Daily Mail)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik