A házába zárkózott a rendőrök elől az ausztrál teniszező

Vágólapra másolva!
2012.01.26. 13:50
null
Bernard Tomic feltűnő BMW-jét könnyedén szúrják ki a biztos urak (Forrás: news.com.au)
Címkék
Bernard Tomicnak nem volt jó napja szerdán: kétszer futott bele a rendőrökbe érvénytelen jogsival, másodszor már meg sem állt, inkább a házába menekülve bezárkózott, amíg meg nem jött az ügyvédje. Azt mondja, az életét féltette.

A 19 éves tehetség a most zajló Ausztrál nemzetközi teniszbajnokságon a negyedik fordulóban esett ki Roger Federer ellenében. Azaz bátran kijelenthető, jól sikerült neki az idei év első Grand Slam tornája.

Ugyanez már nem mondható el a szerdai napjáról: addig mászkált a 150 ezer ausztrál dolláros (kb. 35,8 millió Ft) BMW M3-asával Gold Coast-i otthona és az edzőpálya, illetve a Surfers Paradise nevű partszakasz között, míg meg nem állították a rendőrök. Egyszer – majd még egyszer. Előbb egy Gold Coast-i étterem előtt emberkedett a kocsival, ekkor derült ki, hogy lejárt jogsival furikázik. Azonban Tomic ezt nem vette annyira komolyan, délután már újra kocsiban ült, és szinte törvényszerű volt, hogy a narancssárga sportkocsit kiszúrják a helyi rendőrök.

A sportoló hazafelé tartott Surfers Paradise-ról, amikor mögé állt egy szirénázó rendőrautó, és felszólították, hogy álljon meg. Tomic azonban a jó adag vajjal a füle mögött úgy gondolta, hogy alaposan megszívja, ha megáll, ezért inkább hazáig hajtott – nyomában a rendőrautóval – ad részletes beszámolót az Eurosport honlapja.

Rendőrök posztolnak Tomicék háza előtt 
(Forrás: news.com.au)
Rendőrök posztolnak Tomicék háza előtt (Forrás: news.com.au)

Célhoz érve pedig kiugrott az autóból, beszaladt a házba és bezárkózott. Többszöri felszólításra sem jött elő – egészen addig, amíg meg nem érkezett az ügyvédje, a kisváros egyik korábbi polgármestere, Lex Bell.

„Nem tudom, mi rosszat követtem el... úgy bánnak velem, mintha legalábbis megöltem volna valakit" – panaszkodott később az újságíróknak Tomic. „Féltem, úgy éreztem, hogy le akarnak puffantani" – fokozta a drámaiságot a Channel Seven Newsnak adott interjúban.

„Három büntetőcédulát kaptam, és egy idő után már az volt az érzésem, hogy az egyik rendőr utazik rám. Nem valami jó érzés, elhihetik."

És az egészben mi a legszörnyűbb? „És mindez Ausztrália Napján történt, amikor én csak próbáltam magam jól érezni a barátaimmal." Döbbenetes, nem találjuk a szavakat...

Tomic apja Ausztráliához méltatlannak nevezte a rendőrök eljárását, és közölte, fontolgatják, hogy panaszt tesznek a hatóság ellen. Ennyi erővel akár a fiuk jogsiját is megújíthatnák...

Bernard Tomic gratulál az ezredik meccsét éppen ellene játszó Roger Federernek (Fotó: Action Images)
Bernard Tomic gratulál az ezredik meccsét éppen ellene játszó Roger Federernek (Fotó: Action Images)
Legfrissebb hírek

Főleg fiatalok kaptak meghívót a női vízilabda-válogatott szeptemberi összetartására

Vízilabda
41 perce

Zidane nagy erőkkel készül a francia válogatott átvételére

Francia labdarúgás
43 perce

Elhagyta az útlevelét, majdnem Törökországban rekedt Lamine Yamal – videó

Spanyol labdarúgás
58 perce

A MOB főtitkára szerint 14 magyar indulása várható a téli olimpián

Téli sportok
1 órája

Dibusz Dénes vizsgálaton járt, kérdéses lehet a játéka a portugálok ellen – sajtóhír

Magyar válogatott
1 órája

3x3-as kosárlabda: Jakab Máté nem szeretné, ha még egyszer teljes csapatcserére lenne szükség

Kosárlabda
2 órája

Schneller Domonkos: A sportkerékpárosok nem útakadályok

Kerékpár
2 órája

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik