David Beckham, a konyha ördöge

Vágólapra másolva!
2011.07.22. 20:42
null
Beckham és alkotása (forrás: facebook.com)
Címkék
Igaz, még nem háromcsillagos séf és nem is fickó f-fel, de mindenképpen híres szakács. Ráadásul most, hogy felesége igyekszik magát összeszedni a gyerekszülés után, úgy látszik, több feladat hárul otthon Becksre, aki saját bevallása szerint élvezettel vesz részt a házimunkában. A legjobban a főzést szereti, és erről be is számolt a fészbúkon:

„Egy kis apróság, amelyet nemrég készítettem... valódi házi rizottó a családnak."

Nem csoda, hogy már negyvenezren lájkolták a képét, ezért úgy döntött, a receptet is megosztja a rajongókkal. Tehát a képen lévő étel összetétele: rizottórizs, sáfrány, marhahús, mogyoróhagyma, só, vaj, parmigiano reggiano sajt, fehérbor.

David már korábban is beszélt arról, hogy mennyire szeret főzni. Még a Milanban játszott, amikor főzőleckéket vett. Még a kurzus előtt így nyilatkozott:

„Mindig is szerettem volna beiratkozni egy ilyen tanfolyamra, hiszen nagyon szeretek főzni. Most, hogy itt vagyok Olaszországban, szeretném megtanulni, hogyan kell igazán jól elkészíteni a tésztát."

Egészen a szenvedélyévé vált a főzés, ételeit pedig szívesen fogadják a gyerekek is. Ha azonban netán mégis kérdései vannak, hát segítségére siet jó barátja, Gordon Ramsay, aki tényleg háromcsillagos séf, a konyha ördöge és a fickó f-fel.

Gordon Ramsay és David Beckham (forrás: dailymail.co.uk)
Gordon Ramsay és David Beckham (forrás: dailymail.co.uk)

 

Legfrissebb hírek

Lukaku hosszú időre kidőlt, csatárt keres a Napoli

Olasz labdarúgás
46 perce

Robbie Keane szerint kulcsfontosságú, hogy ne kapjon gólt a Ferencváros

Bajnokok Ligája
54 perce

Birkózás: mindhárom magyar kikapott a nyolcaddöntőben az U20-as vb-n

Utánpótlássport
1 órája

Oscar Piastriról lelátót neveznek el Melbourne-ben

F1
1 órája

Duplantis nem indul a lausanne-i Gyémánt Liga-versenyen

Atlétika
2 órája

„Mondhatjuk, hogy hibáztam, de tanulok belőle” – Csongvai Áron a kiállításáról

Légiósok
2 órája

Melyik sportágban szerezték a magyar sportolók a legtöbb aranyérmet egyetlen olimpián? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 10. rész

Egyéb egyéni
2 órája

NS-képeslap: Takácsi – megújult a futballpálya

Labdarúgó NB II
2 órája
Ezek is érdekelhetik