Ralf Rangnick beszólt egész Manchesternek

Vágólapra másolva!
2011.04.26. 15:19
null
Az a lényeg, hogy az ember mindig megőrizze a humorérzékét. Ralf Rangnick így tesz. (Fotó: Action Images)
A kedd esti Schalke 04–Manchester United Bajnokok Ligája elődöntő mérkőzés előtt a német csapat edzője igyekszik jó hangulatot teremteni mindkét oldalon. Nos, lehet, hogy Gelsenkirchenben viccesen hat lehülyézni az ellenfelet, de, hogy az Old Trafford környékén berágtak rá, az tuti.

Az 1980-as években a Sussexi Egyetemen angolt tanuló Ralf Rangnick jól ismeri Angliát, és nyilván beható ismeretekkel bír a nagy zátony lakóinak személyiségéről is. Ebből azonban vajmi keveset csillogtatott meg, amikor egy, a mérkőzést felvezető beszélgetés során komplett idiótának állította be a manchesterieket. Jó, mi sem állítjuk, hogy Nobel-díjasok tucatjai adják egymás kezébe a városháza kilincsét, de ennél azért bizonyára árnyaltabb a kép. Íme, Ralf Rangnick személyiségrajza a manchesteriekől a keddi hivatalos BL-meccsfüzetben.

„Tisztában vagyok vele, hogy az angolok most teljesem meg vannak kergülve az esküvő miatt. Pedig most nem is Katie Price (ismertebb nevén Jordan – a szerk.) megy férjhez, hanem bizonyos Vilmos herceg nősül." Piff, egy átszálló a királyi háznak.

„Való igaz, hogy Anglia a futball a szülőhazája, de büntetőt rúgni még mindig nem tanultak meg." Ez mondjuk majdnem igaz, de azért csapata ma esti ellenfele megmutatta már ennek az éremnek a másik oldalát is.

„Ó, Wayne Rooney, az angol anyák kedvenc veje, meg az örök ifjú Edwin van der Sar, aki magától Jens Lehmantól leste el a kapus trükköket. No meg Malcolm Glazer, aki az United-drukkerek szemében olyan, mint a gonosz Lord Voldemort." A glazeres dolgot aláírjuk, de a másik kettő azért egy kicsit erős.

„A tipikus manchesterit Paulnak hívják (tényleg van ilyen). A zsebében dartsnyilakat hord (azt pont nem Paulnak hívják), illetve egy buldog fotóját. A lányokat pedig arrafelé Samanthának hívják (biztos van ilyen is)."

És még egy jól irányzott rúgás ágyék tájra: „És azt gondolnák, hogy a chipset ecettel eszik?" Azért ez durva, mintha egy németet azzal heccelnének, hogy náluk fehér a kolbász. Egyébként meg nem olyan rossz az ecetes chips. 20.45-től kiderül, hogy melyikük a keményebb.

Legfrissebb hírek

Gödörben a Liverpool; Újpesti pontszerzés a Fradi ellen, Varga Barnabással a kapuban

E-újság
7 órája

Arne Slot: Talán a játékosok túlzottan nyerni szeretnének

Angol labdarúgás
9 órája

Harry Maguire: Tudunk jobban is játszani

Angol labdarúgás
10 órája

Fordulatos meccsen mentett pontot a Freiburg a Frankfurt ellen

Német labdarúgás
14 órája

Liverpool–Manchester United: szenvedély, történelem és életérzés

Angol labdarúgás
21 órája

A Chelsea-től is kikapott a Forest, veszélyben Postecoglou állása

Angol labdarúgás
2025.10.18. 15:23

„Történelmi lépés” – lapunk főszerkesztője a Mokkában beszélt Gyenge Balázs liverpooli feladatáról

Angol labdarúgás
2025.10.17. 14:44

Arne Slot: Nem vagyunk elég jók, cselekednünk kell!

Angol labdarúgás
2025.10.17. 12:04
Ezek is érdekelhetik