
110 millió euró ha találkozik (balra Fabregas, jobbra Rooney – Fotó: Action Images)
Miután a sportolók fizetéseit már közöltük, ideje rátérni a topligák legtöbbre értékélt játékosaiból összeállított csapatokra. Ötrészes sorozatunk második lépéseként az angol első osztály csapatait vesszük górcső alá – persze ezúttal sem túl nagy a szórás, a két manchesteri klub (City, United) mellett a két londoni óriás (Chelsea, Arsenal) és a Liverpool tudott csak játékost delegálni a legdrágább tizenegybe.
A Premier League „legdrágább” csapatának kapujában az UEFA által háromszor is a legjobb európai kapusnak választott Petr Cech került. A cseh kapus 2004-ben érkezett a Chelsea-hez ez idő alatt pedig 204 mérkőzésen 113-szor őrizte meg hálóját a góltól – az esetek több mint 55 százalékában csapattársainak már egy találat is győzelmet biztosított tehát!
A Bundesliga legdrágább tizenegye |
A védelmet a Manchester United párosa, Nemanja Vidics és Patrice Evra teszi teljessé, a „vörös ördögöktől” a közelmúltban gyakran a pályán kívüli ügyeivel kitűnő Wayne Rooney került be a csapatba.
Természetesen nem maradhatnak ki az utóbbi nemzetközi tornákon taroló spanyolok sem, az egyaránt világbajnoki és Európa-bajnoki címmel is rendelkező Cesc Fabregas, David Silva és Fernando Torres triót kevés csapat nem szeretné sajátjának tudni.
Végül, de nem utolsó sorban Mr. Liverpoolról, Steven Gerrardról kell szót ejtenünk, akiről csapattársa, Jamie Carragher nemrégiben csupán annyit állított, hogy a klub történetének valaha volt legjobb játékosa. Noha ezt mi ilyen egyértelműen nem jelentenénk ki, tény, hogy a „vörösök” nem ugyanazok csapatkapitányukkal, mint nélküle.
Petr Cech (cseh, Chelsea, 28 éves, 26 000 000 euró) |
– |
Patrice Evra (francia, Manchester United, 29 éves, 27 000 000 euró) |
Nemanja Vidics (szerb, Manchester United, 29 éves, 35 000 000 euró) |
John Terry (angol, Chelsea, 29 éves, 35 000 000 euró) |
Ashley Cole (angol, Chelsea, 29 éves, 27 000 000 euró) |
– |
Steven Gerrard (angol, Liverpool, 30 éves, 42 000 000 euró) |
Cesc Fabregas (spanyol, Arsenal, 23 éves, 55 000 000 euró) |
Michael Essien (ghánai, Chelsea, 27 éves, 38 000 000 euró) |
David Silva (spanyol, Manchester City, 24 éves, 32 000 000 euró) |
– |
Wayne Rooney (angol, Manchester United, 25 éves, 55 000 000 euró) |
Fernando Torres (spanyol, Liverpool, 26 éves, 50 000 000 euró) |
Kispad: Pepe Reina (spanyol, Liverpool, 28 éves, 22 000 000 euró), Rio Ferdinand (angol, Manchester United, 32 éves, 23 000 000 euró), Frank Lampard (angol, Chelsea, 32 éves, 30 000 000 euró), Carlos Tévez (argentin, Manchester City, 26 éves, 34 000 000 euró), Didier Drogba (elefántcsontparti, 32 éves, Chelsea, 30 000 000 euró) |
Legfrissebb hírek

Steven Gerrard: Egoista lúzerek voltunk
Angol labdarúgás
2025.10.07. 20:06

Pisont Richárdot Michael Essien segíti
Minden más foci
2025.10.07. 17:25

Vb 2026: Xavi szerint Zidane jobb volt nála
Spanyol labdarúgás
2025.10.06. 18:05
Ezek is érdekelhetik