Világbajnok középpályás lehet Lőw Zsolt utódja Lipcsében – sajtóhír

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2025.04.10. 18:07
A világbajnok és kétszeres Eb-győztes Cesc Fabregas is jelölt az RB Leipzig vezetőedzői posztjára (Fotó: Getty Images)
Úgy fest, nyáron új vezetőedzője lehet a Marco Rose menesztése után az idény végéig Lőw Zsolt által irányított német élvonalbeli RB Leipzignek, amelynek kívánságlistáján szerepel a világbajnok és Európa-bajnok Cesc Fabregas is, akit 2028-ig köt szerződés az olasz első osztályban újonc Comónál.

Mint ismert, a Gulácsi Pétert és Willi Orbánt is foglalkoztató lipcsei csapat március 30-án közölte, hogy távozik Marco Rose vezetőedző. A klub nem sokkal később jelentette be, hogy az idény végéig Lőw Zsolt veszi át az irányítást, de úgy fest, a magyar szakember nem marad hosszú távon a klub közvetlen alkalmazásában, ugyanis már keresik a következő vezetőedzőt.

A német Bild a Leipziger Volkszeitungra hivatkozva arról számolt be, hogy a lipcseieknél többen is jelöltek a pozícióra, így például a jelenleg a Crystal Palace-t irányító Oliver Glasner, a Sheffield Wednesdayt vezető Danny Röhl, az Al-Ahlinál dolgozó Matthias Jaissle, illetve a jelenleg csapat nélküli Roger Schmidt is. A lap azonban a lehetséges vezetőedzők közül kiemelte Cesc Fabregast, aki hivatalosan tavaly nyáron lett a Serie A-újonc Como vezetőedzője.

A Bild szerint a világbajnok és Európa-bajnok spanyol középpályás annak ellenére szerepel a jelöltek között, hogy 2028-ig köti szerződés az olasz csapathoz, de mellette szól, hogy ügynöke az a Darren Dein, aki a lipcseiek sztárjának, Xavi Simonsnak az ügyeit is kezeli, ráadásul Dein kifejezetten jó kapcsolatot ápol a lipcsei klub felügyelőbizottságát vezető Oliver Mintzlaff-fal.

 

Legfrissebb hírek

Középpályás gólzsákja repíti az RB Leipziget

Német labdarúgás
19 órája

Fabregas csapata legyőzte a Juventust, már csak az Atalanta veretlen

Olasz labdarúgás
2025.10.19. 20:39

Fordulatos meccsen mentett pontot a Freiburg a Frankfurt ellen

Német labdarúgás
2025.10.19. 17:51

Tovább robog Werner Lipcséje, Gulácsiék legyőzték a Hamburgot is

Német labdarúgás
2025.10.18. 17:45

Schäfer András nélkül verte meg a Mönchengladbachot az Union Berlin

Német labdarúgás
2025.10.17. 22:33

Közös képen az Újpest FC elnöke és Jürgen Klopp – nem véletlenül

Labdarúgó NB I
2025.10.14. 10:39

Gulácsi jövője ismét téma a német sajtóban

Légiósok
2025.10.13. 10:06

Korábbi klubja gyógyszerei miatt bármikor meghalhat a horvát csatár

Német labdarúgás
2025.10.09. 14:59
Ezek is érdekelhetik