Kölyöktől nagypapáig: olimpiai hős 40 évig

Nyolc olimpián indult öt különböző hajóosztályban, és pályája elején sorozatban négyszer lett bajnok. Először, 1948-ban a firefly mezőnyében, majd háromszor egymás után az előbbi örökébe lépő finn dingisek között. Ez a remek széria csúcsnak számít a versenyvitorlázóknál.

Összesítésben „csak" holtversenyes rekorder, hiszen zsinórban négy egyéni elsőségre ugyanabban a számban rajta kívül két amerikai, Al Oerter (diszkosz) és Carl Lewis (távolugrás) is képes volt. Mindenesetre Paul Elvström nyitotta a sort, előtte senkinek nem sikerült ez a bravúr.

Pedig nehezen indult: 1948-ban a dánok aggódtak, hogy kiküldjék-e Londonba (pontosabban Torquay-ba, a szigetország déli tengerpartjára) a 20 éves vitorlázót, mivel zsenge kora mellett angolul sem beszélt. A „kölyök"eredményei azonban olyan jók voltak, hogy ez lezárta a dilemmát, egyszerűen „nem lehetett" otthon hagyni. És odaát sem akadt legyőzőre...

A továbbiakban triplázott finnben, majd nagyobb hajókra váltott, és még négyszer indult a játékokon, de nem folyamatosan, mert 1964-et követően, amikor tartalék volt, 1976-ban és 1980-ban sem szerepelt. Viszont amikor igen, két ízben (1968 és 1984) is negyedik lett, és Los Angelesben mindössze egyetlen ponton múlott a bronzérme.

Ám nem ez volt az utolsó ötkarikás próbálkozása, hanem az 1988-as, amikor – ugyancsak a tornádósok között – a 15. helyig jutott. Tegyük hozzá, ezekkel a katamaránokkal rendszerint két életerős férfiú szokott versenyezni, nem pedig egy 56, majd 60 esztendős veterán, akinek társa egy nő – ez esetben az illető saját gyermeke, Trine. (Ők az egyetlen apa-lánya duó az olimpiák históriájában!)

Azt mindenestre elmondhatja Elvström a családi szereplések révén, hogy a második legtöbb ötkarikás játékokon indult (többedmagával jutott el nyolcig, míg ketten, akik kevesebb szünetet „iktattak be", csupán kilencnél álltak meg), és a kezdés, illetve búcsú közti időtartam tekintetében is az örökrangsor második helyét mondhatja magáénak három „kollégával" együtt.

Az éllovas amúgy egy japán lovas, Hokecu Hirosi, aki mindössze kétszer indult, de 1964 és 2008 között 44 esztendő telt el (ráadásul kvótája van Londonra is, noha már a 72. évében jár...). Nem meglepő módon a rekordközeli sportolók leginkább vitorlázók és lovasok, esetleg lövészek – ezekben lehet a legtovább megmaradni az elitben.

A dán úriember persze a versenyzéssel töltött negyven éve alatt nem csak az olimpiákra ügyelt, amit 11 világbajnoki és nyolc Európa-bajnoki címe is bizonyít. Ráadásul ezeket nyolc különböző kategóriában érte el – egy kilencedik típuson, az 1948-as berobbanásakor használt firefly-on felül! –, úgymint: 505, finn dingi, snipe, repülő hollandi, 5.5 méter, csillaghajó, soling, valamint tornádó. Utóbbiban „csak" Eb-arany jött neki össze, de emlékszünk, ugye, hány éves volt 1984-ben... Csoda, hogy ezek után a Dán Olimpiai Bizottság 1996-ban az évszázad sportemberének választotta?

Paul Elvström egyébként ötévesen ismerkedett meg kedvenc sportágával – olvashattuk az NS 2004. június 4-i számában a vitorlázást e kiemelkedő alakján keresztül bemutató cikkben –, aminek az elsődleges oka, hogy igen közel lakott a kikötőhöz, ahol a Hellerup Sailing Club működött, amely számos remek dán versenyzőt nevelt ki az évtizedek során.

A tehetség persze még édeskevés lett volna ehhez a páratlan pályafutáshoz, ám benne megvolt a kellő kitartás, ráadásként remek fizikummal büszkélkedett. Na és ha csak tehette, vízre szállt, hiszen soha, egy percig sem tekintette kényszernek a vitorlázást.

Ezeken felül is jól jött számára valami: a kreatív szellem. Feltaláló hajlamával ő fejlesztette ki a kiülős technikát, a „lógást", amely „lábhevederek" használatával a segítéségére lett abban, hogy térdtől felfelé a teljes tömegét bevetve a legnagyobb szélben is stabilan, egyensúlyban tudja tartani a vitorlást, amely így nem dőlt annyira, sebességben pedig óriásit nyert.

Az új módszer elég megerőltető volt, ezért barkácsolt egyszerkezetet a garázsában, s ezen a gyakorló padon imitálta a hajóját, próbálgatva, hogyan lehet kiülni az egész súlyával a víz fölé. Így a szárazföldön is tudott edzeni, sok órát töltött otthon „lógva".Találmánya forradalmasította e kategóriában a versenyzést, és hamarosan szinte mindenki átvette, ma már a vitorlázás nem létezhet enélkül.

Másik nagy újítása az ún. alba, amely a bumm lefeszítésére, a vitorla hátsó élének szabályozására való. A hajó sokkal könnyebben irányítható és gyorsabb lett, főleg, hogy Paul nem kezdte reklámozni az ötletét, amely ellenfelei előtt is titokban maradt...

Fejlesztőként a nevéhez fűződött még például a trapéz és a ventil is (utóbbi a hajó fenékdugója, az a vízvonal alatti szelep, amelyen ki és be tud áramlani a víz – ami ha kishajóknál túl sok gyűlt belül össze, megfelelő sebességnél kinyitva a vákuum kiszívja).

Paul Elvström ezek mellett vitorlakészítőként is híres lett – a neve pedig világmárka –, a róla elkeresztelt vitorlák ma is megállják a helyüket. 1954-ben a háza pincéjében kezdett gyártásba, ma pedig már gyártulajdonos, közel száz alkalmazottal, míg a termékeiket (rudazatokat is) szerte a világon forgalmazzák. A biztonságra is akadt gondja, ő fejlesztette ki ugyanis azt a vitorlásdzsekit, amely amellett, hogy egyfajta „mentőruhaként" funkcionált, nem akadályozta a versenyzőket a mozgásban.

Na és számos szabálymódosítást is kezdeményezett, még szabálymagyarázó könyvet is írt (az ő agyából pattant ki, hogy nagy létszámú versenyek pályáin használjanak inkább kapukat a hátszélszakasz végén az egyszerű lee bója helyett). Nyilván az sem meglepő, hogy egy nevét viselő vitorlásóra-kollekció is létezik, amely igen népszerű – s ezzel még koránt sincs vége a sornak...

A fair play ugyancsak kezdetektől fontos volt számára. Ezzel magyarázható például, hogy a dán bajnokságon egyszer sem indult a finnesek között. Az ugyanis túl könnyű győzelem lett volna. Márpedig ő küzdeni szeretett – méghozzá tisztességes eszközökkel.

Ezért aztán sok vetélytársával ellentétben, szinte sohasem nyújtott be óvást. Persze erre is megvolt a magyarázata: „Miért óvnék, amikor rendszerint elöl vagyok, így senki sincs az utamban?"

Ám nem szállt a fejébe a dicsőség, idős korára is hű maradt szülővárosához, a Koppenhágához közeli Helleruphoz, ahol a háza természetesen a vízparton áll és a Balti-tengerre néz. Na és egy finn dingi mindig indulásra készen ringatózik a kert végében...

A magánélete is irigylésre méltó: 1951-ben vette feleségül Annét, akitől négy lánya született. A legfiatalabb, Trine – akivel együtt szerepelt két olimpián – ráadásul a házasságkötése után is ott maradt a családi fészekben, férjével és három gyermekével békésen és boldogan segítve szüleit, így az idén 84 éves nagypapát.

Vagyis tulajdonképpen olyan mindez, mint egy dán mese. És nem az Andersen-féle olykor borongós, hanem Paul Elvström tündéri változatában.