Börtönlakó bűnözőből korelnök világbajnok

Hopkins karrierje még Amerikában is példaként állítható számos fiatal elé. Sokgyermekes, színes bőrű családban nőtt fel, ha nem is gettóban, de nem is Philadelphia elit negyedében. Inkább nyomorban. Hét testvére mellett nem futotta neki ékszerre. Talán éppen ezért szerette meg a smukkot.

Ne szépítsük a dolgot: volt időszak, amikor Bernard kilenc aranyláncot aggatott magára. Bárki nyakán meglátott egyet, ha megtetszett, az erő birtokában „einstandolta". Szólni se nagyon mertek neki, nemhogy szembeszállni a már serdülőként sem gyenge Hopkinsszal.

Oldalakat lehetne most írni, hogy a kiszolgáltatottságot erőszakkal kompenzálók útja hová vezet: a mama börtönt jósolt a fiának, tanárai pedig azt mondták, nem éri meg a nagykorúságot. Ő később úgy emlékezett vissza, hogy maga sem érti, miként úszta meg élve.

Legválságosabb időszakát 14 esztendős korában élte meg – no nem elsősorban a felnőtté válás lélektani problémái foglalkoztatták, hanem egy, a szíve mellett a tüdejébe vágott jégcsákány, majd alig fél évre rá egy hátába szúrt kés gondolkodtathatta el szó szerint a lét és nemlét kérdéséről. Összesen háromszor szúrták meg. Cinikus felhanggal most azt írhatnánk, még jó, hogy lecsukták, mert a hűvösön kevesebb veszély leselkedett rá, mint az utcán.

Hopkins többrendbeli bűncselekmény miatt került a rács mögé. Hogy nem holmi csip-csup balhék szegélyezték az útját, bizonyítja: egyik ügyéért 5 és 12 év közötti börtön volt kiszabható, másik balhéjáért 3–6 év letöltendő járt. Végül 56 hónapot, azaz majdnem öt esztendőt le is húzott a Graterford State Penitentiary büntetőintézetben.

„Leszálltam a nagy kék buszról, a bokám hozzábilincselve a derekamhoz és a csuklómhoz – idézte fel az »élményeit«. – Még csak lépni sem tudtam, csoszogtam előre. A bentlakók már a fogadószobában úgy méregettek, mintha friss csirke lettem volna. Y4145, ezt a számot kaptam, amit soha életemben nem felejtek el."

S hogy a dutyiban valóban kevesebb veszély leselkedett volna rá? Szemtanúja volt, amikor valakit egy doboz cigarettáért kirobbant vitában öltek meg. „Tizenhét évesen gyilkosok, maffiózók vettek körül. Megerőszakolásokat is láttam. Ruha nélkül nem is mentem be a zuhanyozóba. Felöltözve kellett tusolni, mert nem számít, hogy milyen erős az ember, ha négyen vagy öten jönnek. Mindennap szuggeráltam magam: ha valaha kikerülök innen, többé nem jövök vissza."

Mindenki ezt vallja, legyinthetnénk, aztán mégis visszaesőkkel vannak tele a börtönök. De Hopkins a saját hajánál fogva emelte ki magát a mocsárból. Abban azért szerencséje volt, hogy Graterford az egyike azon börtönöknek, ahol bokszbajnokságot rendeztek, s Bernardnak volt tapasztalata. Nem odabent kellett az alapokkal megismerkednie, hétévesen már püfölte a zsákot, ám ekkor mélyedt el a sportágban.

Ne szaporítsuk: végül négy nemzeti börtönbajnokságot nyert meg a szabadulásáig. Az pedig már nemcsak a nagy verekedő, de a gondolkodó Hopkins érdeme, hogy főiskolai végzettségnek megfelelő diplomát is szerzett közben. Más kérdés, hogy hajnalonként futás közben nem filozofikus gondolatok foglalkoztatták, inkább azt mondogatta magában, ha egyszer szabadlábra kerül, világbajnok lesz.

Egyes információk azt tudatják, 99 amatőr meccsel (ebből négy vereség), más források szerint 99 győzelemmel és 5 vereséggel a háta mögött állt profinak, rögtön miután 1988-ban szabadult. A hivatásos bunyó íratlan szabályai szerint aztán azonnal be is fejezhette volna a karrierjét. Ugyanis Clinton Mitchell azért híresebb manapság néhány átlag amerikainál, mert (félnehézsúlyban) legyőzte Hopkinst, aki akkor bizony még nem volt Hóhér – ez lett később a saját magának kreált beceneve.

Tizenhat hónapos szünet után azonban visszament középsúlyba, ahol másfél évtizeden keresztül fantasztikus karriert futott be, végül hat évvel ezelőtt megadta a búcsú módját: utolsónak szánt meccsén, immár újra félnehézsúlyban, megverte Antonio Tarvert (pályafutásáról keretes anyagunkban olvashatnak bővebben).

„Befejeztem, nem kell már kockáztatnom. Mit tehetnék, felmennék cirkáló- vagy nehézsúlyba? Nincs már tennivalóm" – a korszak egyik legnagyszerűbb bokszolója, az akkor már a 42. évét taposó Bernard Hopkins ezekkel a szavakkal jelentette be a visszavonulását, amikor Atlantic Cityben pontozással felülmúlta a sokkal esélyesebbnek tartott, Roy Jones Jr-t elsőként elpáholó világbajnok honfitársát. Hogy aztán tényleg példakép-e, s lehet-e a sittes múltat végképp eltörölni...?

„Igen, példakép vagyok. Tudtam, ha valaha lehetőséget kapok az élettől, hogy törlesszem a tartozásaimat, eljutok oda, ahol most tartok, s példát mutathatok nemcsak a bunyóban, hanem az életben is. Én vagyok az amerikai álom."

Nagy kérdés volt viszont, Hopkins abban is példát mutat-e, hogy nem enged a csábításnak, azaz végleg a szögre akasztja a kesztyűt, ahogy ígérte. „Nézzenek rám, hangosan és világosan mondom, ez volt az utolsó meccsem. Megígértem a feleségemnek, Jeanette-nek, hogy nem bokszolok többet a mostani után. Azt mondta, ha mégis megteszem, elhagy."

Lírai búcsú a ringtől, mondhatnánk erre. Azonban az HBO riportere a Tarver elleni mérkőzés után emlékeztette Hopkinst egy korábbi kijelentésére, hogy mit tenne, ha 20 millió dollárt ajánlanának neki egy összecsapásért. „Húszmillió dollárért még a sírból is visszatérnék" – mosolygott a bokszoló az NS 2006. június 17-i számának beszámolója szerint.

Bár a pontos összegről nincs tudomásunk, egy évvel később újra ott volt a ringben, megvédeni a címét Ronald „Winky" Wright ellen. Sikerült neki, hogy aztán legközelebb a veretlen walesi Joe Calzaghe-val szemben egy ellentmondásos meccsen, megosztott pontozással elveszítse a trónját.

Ezzel azonban még nem fejezte be. Legyőzte Kelly Pavlikot, majd 17 év után visszavágott a szintén veterán – nála azonban fiatalabb... – Roy Jonesnak. Utána megütközött volna David Haye-jel, illetve revánsot vett volna Calzaghe-n, de egyik vágya sem teljesült, így a kanadai Jean Pascallal verekedett meg, ezúttal már ismét vb-övért. Mivel döntetlenre végeztek, jött az ismétlés, amelyet a Hóhér nyert meg!

A legutóbbi mérkőzését most áprilisban vívta, és elveszítette Chad Dawsonnal szemben, miután múlt ősszel technikai K.O.-val is kikapott tőle, ám ezt az eredményt utóbb no contest-re változtatták, arra a következtetésre jutva, hogy a másik amerikai szándékosan szabálytalankodott és lökte el hősünket, akinek ettől sérült meg leléptetést okozóan a válla.

Ha azonban visszaugrunk az előző dupla meccsének második felvonására, akkor azt találjuk: tavaly májusban, vagyis alig több mint egy éve Pascal legyőzésével Bernard Hopkins megdöntötte George Foreman rekordját, és 46 esztendős, 4 hónapos, 6 napos korábban minden idők legidősebb profi világbajnoka lett (jegyzett szervezetnél)! Ez, ha nem is feltétlenül nevezhető követendő példának, de mindenképpen belépőt ér a legendák sorába.