Drogba, döntő, Wembley: minőséggarancia

Amilyen izgalmas volt a Premier League 2009–2010-es kiírása, olyan kiszámíthatóan zajlott az utolsó forduló, melyben a Chelsea a papírformának megfelelően megtartotta az előnyét a Manchester Uniteddel szemben, így megnyerte a bajnokságot.

Az már más kérdés, hogy a londoniak elképesztő gálaelőadással biztosították be, hogy négy év után ismét ők végezzenek az élvonal élén. Bár az üldöző „vörös ördögök" 4–0-s győzelmet arattak a Stoke ellen, riválisuk közben 8–0-ra (!) verte meg a Wigant.

Nicolas Anelka már a 6. percben vezetést szerzett a hazaiaknak, és onnantól kezdve egy pillanatig nem volt kérdéses, hogy a liga elöljárói jó döntést hoztak, amiért az eredeti trófeát szállították a fővárosi helyszínre és csak a másolatot Manchesterbe.

Pedig Roberto Martínez, az alsóházi (de a kieséstől már nem fenyegetett!) wiganiek spanyol menedzsere garantálta a teljes erőbedobást, azaz úgy festett, hogy a Chelsea-nek magas küszöböt kell átlépnie, ha be akar nyitni a boldogság kapuján – főleg azért, mert idegenben az ősszel 3–1-re kikapott a kiscsapattól.

„Kedvező helyzetben vagyunk – mondta még a találkozó előtt az éllovast gardírozó Carlo Ancelotti. – Azt akartuk, hogy a hajrában pontelőnyünk legyen a vetélytársakkal szemben. Hát most megvan: egy ponttal mögöttünk van a United, ráadásul a saját pályánkon dönthetünk a sorsunk felől. Viszont rettentően oda kell figyelnünk, mert ha hibázunk, nincs több esély."

Tényleg odafigyeltek. A kilencven percet és a nyolc gólt követően pedig a Chelsea játékosai önfeledten ünnepelhették a rögtönzött pódiumon, hogy a klubtörténet legnagyobb különbségű bajnoki győzelmével lettek aranyérmesek. És stílusosan is – tekintve, hogy a nagy négyes másik három tagját (Arsenal, Liverpool, MU) oda-vissza megverték, de ami még inkább idevág: PL-csúcsot jelentő 103 gólt szereztek összesen az idény során (az Aston Villa, a Sunderland és a Stoke is hetet kapott tőlük!).

Az utolsó napra már nem is igazán lehetett kérdéses az elsőségük. „A félidőben beletörődtem, hogy a Chelsea lesz a bajnok. Gratulálok Carlo Ancelottinak, aki jó menedzser és jó ember. A következő szezonban visszahozzuk a trófeát a világ legjobb helyére" – dicsért Sir Alex Ferguson, a nagy vetélytárs manchesteriek szakvezetője (aki aztán a szavát is betartotta...).

„Épp ideje volt, hogy ez a csapat legyen a bajnok, de a United és az Arsenal fantasztikus rivális volt. Csapatként játszottunk, és futballistáim az edzéseken is mindig jól teljesítettek" – fogalmazott elégedetten a megszólított talján tréner, akinek a még a zárónap előtt elmondott gyorsértékelése is (jogos) önbizalomról árulkodott:

„Igazából nem volt sok gondunk az idény során. Akadtak kisebb nehézségek, elveszítettünk néhány mérkőzést, a Manchester Citytől és az Intertől elszenvedett vereség fennakadást jelentett, de hamar túlléptünk ezeken."

A szezon elején szerződtetett Ancelotti teljesítménye olyan szempontból is megsüvegelendő, hogy az idény kezdetén nem költött horribilis összegeket átigazolásokra, hanem elődeihez hasonlóan a Cech-Terry-Lampard-Drogba tengelyre támaszkodott, s így tudott többet kihozni a játékosaiból.

Ahogy José Mourinho, szintén rögtön az első londoni szezonjában lett bajnok (az évadot Szuperkupa-diadallal indította), így ebből a szempontból nem írhatott történelmet, ám hátravolt még a Portsmouth elleni FA-kupa-döntő.

Bár Roman Abramovics, a klub multimilliárdos tulajdonosa nem titkoltan a Bajnokok Ligáját tekinti a legfontosabb trófeának, az orosz üzletember így sem szomorkodhatott, főképp, hogy az általa korábban hiányolt látványos támadójátékra nem lehetett panasza. Mindezt jól példázza, hogy Didier Drogba személyében a „kékek" adták a gólkirályt is, aki mellett Frank Lampard (22 találat), Florent Malouda (12) és Anelka (11) is tíz gól felett zárt.

A mesterlövészek versenye amúgy még a bajnoki hajránál is szorosabb volt, mivel az elefántcsontparti és Wayne Rooney egyaránt 26 gólt szerzett a befejező fordulót megelőzően. A Chelsea támadóján látszott, hogy nagyon szeretne betalálni, és az is szemmel láthatóan bántotta, hogy csapata második góljánál Lampard nem hagyta neki elvégezni a büntetőt.

Végül megnyugodhatott, mivel – éppen Lampard asszisztjából – az ellenfél hálójába fejelt, majd egy tizenegyessel és közeli lövéssel is bevette a Wigan kapuját, s a klasszikus triplája révén összesen 29 gólig jutva biztosította be a végső elsőségét.

A 32 éves csatár más a második gólkirályi címét szerezte az angliai pályája során, és a szereplése annak fényében még nagyszerűbb, hogy a januári Afrikai Nemzetek Kupája miatt hetekig távolt volt a klubjától. (Az idény során egyébként sokáig úgy nézett ki, senki sem állíthatja meg Rooneyt, akinek sikerült betöltenie a Cristiano Ronaldo távozásával keletkezett űrt – ehhez az is kellett, hogy ne a szélen futballozzon, mint párszor a megelőző évadban –, ám az idény vége felé sérüléssel bajlódott, és az utolsó napon, a Stoke-nak sem talált be.)

Fennállása negyedik bajnoki címének örülhetett tehát a Chelsea, amely egy héttel később az FA-kupa döntőjében folytathatta a diadalmenetét. Két, totálisan különböző utat bejáró klub csapott össze 2010. május 15-én a Wembleyben. Míg a londoniak a PL élén végeztek, a négy között a Tottenhamet legyőző Portsmouth sereghajtóként búcsúzott az élvonaltól, mi több, csődközeli állapotban volt (csődbiztossal az élén), ami kilencpontos levonást eredményezett.

A számok sem Avram Grant széthullófélben lévő együttesének sikerét sejtették, hiszen a Pompey már 28 összecsapás óta nyeretlen volt a Chelsea-vel szemben, amelyet legutóbb még 1960-ban, a Ligakupában vert meg. A „kékek" ráadásul igazi csodafegyvert is be tudtak vetni: a gólkirályt. Drogba lehetett az első Ian Rush után, aki (az újrajátszásokat nem számítva) három FA-kupa-fináléban is betalál.

A 32 éves futballista egyébként öt döntőt játszott addig Angliában, s ezeken összesen hatszor volt eredményes. A helyszín is felettébb vonzó lehetett számára, hiszen a Wembleyben öt ízben lépett már pályára, és valamennyiszer gólt szerzett!

„A harmadik angliai idényemben több mint harmincig jutottam, és ebből húszig a bajnokságban, ezt viszont most kilenccel felülmúltam – számolt hangosan az afrikai csillag. – Tényleg azt érzem, hogy szezonról szezonra egyre jobb leszek. Az újabb cím megszerzése sokat jelentene a szurkolóinknak és nekünk, játékosoknak, én is a kupával a kezemben szeretném befejezni az évadot. Különleges kapcsolatom van a Wembleyvel, remélem, ismét betalálok."

Drogba és társai aztán kis szerencsével átírhatták volna a finálék gólkülönbségrekordját (a csúcs 1903-ból: Bury–Derby 6:0), ám a kapufa finoman szólva is a kikötővárosiakkal volt: az első félidőben öt alkalommal segítette ki szorult helyzetéből a Portsmoutht azzal az „egyszerű trükkel", hogy belső éléről nem a gólvonalon túlra irányította a labdát.

Lampard, Salomon Kalou, Terry és az elefántcsontparti közül az utóbbi még az első 45 percben ki is töltötte a dühét az ellenséges tartozékon: előbb „megfenyegette", majd megpaskolta a keretet, miután másodszor fogott ki rajta. Figyelemre érdemes adat, hogy a Pompey a statisztikák szerint a komplett bajnoki idényben döngette meg ugyanannyiszor a kapufát vagy a lécet, mint most riválisa egyetlen fellépésén...

Drogba akciója tulajdonképpen hatásosnak bizonyult – a túlsó térfél (egyik) kapufája legalábbis elsőre megadta magát: az 59. percbeli szabadrúgásakor a tövéről bepattant a labda a bal alsó sarokba...

Persze ha Kevin-Prince Boateng kevéssel előtte nem az eldőlő Petr Cech lábára lövi a tizenegyest, talán minden másként alakul, és a Portsmouth tündérmeséje (a korábban pont a Chelsea-vel BL-döntőt játszó Grant jellemezte így a dél-angliaiak kupamenetelését) klasszikus véget ér: a szegénylegény ír történelmet, és nem a milliomos klub, amely a serleg mellé egy 1.8 millió fontról kiállított csekket is kapott. Az FA-kupát sohasem hódította el olyan csapat, amely az azonos idényben épp elbúcsúzott az első osztálytól – s ezúttal sem...

A Chelsea viszont nem búslakodott, hiszen hatodszor győzedelmeskedett – és a bajnokságban is legjobb lévén először duplázott! Rutinos védője, Ashley Cole is hatodszor ünnepelhette meg a trófeát, noha természetesen más elosztásban (és jóval kevesebb idő alatt...) hozta össze ugyanazt a mennyiséget. A legnagyobb specialista azonban kétségkívül Didier Drogba.

Bő egy héttel ezelőtt tudniillik a Liverpoolnak is gólt rúgott a 2–1-re megnyert idei fináléban, s ezzel ő az egyetlen labdarúgó, aki már hét angol kupadöntőben volt eredményes, amiképp rekord az is, hogy ezen belül négy alkalom a nagyobb hagyományú szigetországi sorozat záró felvonása volt. Négy nap múlva egyébként egy még ennél is rangosabb mérkőzés vár rá a BL-ben. Igaz, hogy azt nem a Wembleyben vívják, de nála sose lehet tudni...