Van der Sar: nagy rekordok és nagy potya

Tavaly augusztus elején több mint 50 ezren látogattak ki a telt házas Amsterdam Arenába, hogy jelen lehessenek minden idők talán legnagyszerűbb holland kapusának búcsúmérkőzésén. A májusban 40 és fél évesen visszavonuló Edwin van der Sar szólt is a jelenlevőkhöz.

„Szeretném megköszönni mindenkinek, aki eljött... Köszönöm, hogy szurkoltak nekem hosszú éveken át. Ez fantasztikus, nagyon meghatódtam. Nem szeretek a rivaldafényben lenni, de most hihetetlen estét varázsoltatok nekem."

Szavait kicsit átértelmezve elmondhatjuk pedig, hogy a majd' kétméteres nyúlánk kapus nagyon hosszú ideig szerepelt a rivaldafényben, és számos hihetetlen estét varázsolt (társaival együtt) a drukkerek számára. Például más már rég az öregfiúk között áldoz a játék öröme és az egészségmegőrzés eszméje előtt, amikor ő még a kései virágkorát élte. Ebből emelünk most ki egy fontos időszakot.

Három évvel ezelőtt kevesen számítottak rá, hogy Milánóban eleinte az angolok nyomasztó mezőnyfölényét hozza az Internazionale és a Manchester United Bajnokok Ligája-nyolcaddöntője. Sir Alex Ferguson címvédő együttese a helyzetei alapján már az első félidőben két-három góllal vezethetett volna, végül csak 0–0-s döntetlenre futotta az erejéből.

Noha a 2009. február 24-i összecsapás előtt a volt Chelsea-menedzser José Mourinho és a veterán skót különcsatájának is nevezték az odavágót, a meccs a szünetig inkább Júlio César és a tizenegy MU-futballista harcává egyszerűsödött.

Minden fórumon legalább holtversenyben a brazil lett a mezőny legjobbja, a La Gazzetta dello Sport például az „Ave Júlio" címet viselő tudósításában dicshimnuszt zengett róla. „Az, hogy a fekete-kékek még versenyben vannak, csakis a kapusuknak köszönhető, legalább három gól megúszása miatt lehetnek hálásak neki a milánóiak. A szívével védett, ő volt az Inter lelke."

Ferguson is amiatt kesergett, hogy Júlio César parádéi miatt alapvető céljukat, a gólszerzést nem tudták teljesíteni. „Remélem, nem kerül sokba nekünk a nulla nulla. Sajnos nem bírtunk Júlio Césarral, pedig tényleg minden fegyverünket bevetettük. Megérdemeltük volna a győzelmet, de nem baj, az Old Traffordon lesz a visszavágó, ott jó a mérlegünk, és jó esélyünk van a továbbjutásra."

Igaza is lett, Angliában 2–0-ra nyertek, s végül a fináléig meneteltek, amelyben a Barcelona előtt aztán meg kellett hajolniuk (az Inter pedig egy esztendővel később jutott el a sorozat utolsó meccséig, és portugál mestere irányításával a milánóiak nem engedték ki a kezükből a címet a Bayern ellen). Ez az írás azonban a manchesteri Edwin van der Sarról szól, aki dél-amerikai kollégája „árnyékában" aznap tovább „építgette" saját hihetetlen szériáját.

Minden tétmeccset figyelembe véve ugyanis már 1080 perce nem kapott gólt. Rajta kívül aligha emlékeztek sokan Hasimoto Hideóra, sőt valószínűleg már ő maga is elfeledte addigra, hiszen klasszisokkal különb támadókkal nézett farkasszemet 2008. december 18. óta. Elég csak Didier Drogbára, Nicolas Anelkára, Emile Heskeyre vagy éppen a San Siróban „szembejövő" Adrianóra és Zlatan Ibrahimovicra gondolni.

Csakhogy ők nem tudták azt megcselekedni, ami összejött Hasimotónak, aki addigi utolsóként talált be a hollandnak. Az eset még a klubvilágbajnokság elődöntőjében, a Gamba Oszaka ellen, a sérülések miatti ráadásban történt – azt követően tétmérkőzésen kilenc bajnoki, a klubvilágbajnokság döntője (LDU Quito), valamint egy-egy FA-kupa- (Southampton) és Bajnokok Ligája-ütközet (Inter) jött a sorban, s az olaszországi volt benne az első döntetlen!

Ennél csak két statisztika hatott nyomasztóbban: Van der Sar a lombardiai túráig az évadban 33 tétmérkőzésen jutott szóhoz, ezek közül 25-ön védett kapott gól nélkül, míg ha a klub-vb után nem ő, hanem valamelyik helyettese (Ben Foster, Tomasz Kuszczak) szerepelt, az MU hálója mindig megrezdült...

Foster háromszor (a Derby ellen egyszer-egyszer a Ligakupában és az FA-kupában, valamint a Tottenham ellen az utóbbi sorozatban), Kuszczak kétszer (a Derby ellen az FA-kupában, a Blackburn ellen a bajnokságban) jutott szóhoz, és bár az MU (akkor még) minden fronton állva maradt, látható volt a különbség köztük és Van der Sar között.

Ahogyan Sir Alex fogalmazott: „Edwin főleg abban jobb, hogy nyugalmat és biztonságot sugároz a többiek felé. Nehezen hiszem el, hogy a Premier League-ben november nyolcadika, amúgy meg december tizennyolcadika óta nem kapott gólt. A sérülések és eltiltások miatt folyamatosan cserélgetnem kellett a védőimet, Edwin magabiztossága viszont nem változott."

Az említett őszi dátum volt az, amikor a „vörös ördögök" legutóbb gólt kaptak a bajnokságban – az Arsenaltól szenvedtek vereséget 2–1-re. Utána immár 14 bajnokin nem kapituláltak egyszer sem (a PL tekintetében ugye a japán találat nem rondított a képbe).

Aki figyelemmel kísérte a United játékát, észrevehette, a manchesteriek defenzívebb csapat benyomását keltették, mint a megelőző idényben. A 14 részes góltalansági sorozatból nyolcszor(!) győztek 1–0-ra, ám játékukat mégsem lehetett kifejezetten védekezőnek nevezni, hiszen a meccsenkénti 1.71-es gólátlaggal a harmadik helyet foglalták el a ligában. A kapott gólok tekintetében azonban egyértelműen a legjobbnak számítottak, a 0.42-es aránnyal jócskán felülmúlva a riválisokat.

Ezt természetesen részben a hátvédeknek lehetett köszönni, a Rio Ferdinand, Nemanja Vidics belsővédőpáros talán a legjobb volt a világon, az összeszokottságot tekintve biztosan. A hatékonysághoz hozzájárult, hogy az együttes mérkőzésenkénti passzátlaga az eggyel korábbi szezonhoz képest 483.5-ről 518.5-re ugrott, és a labdabirtoklás százalékos aránya is nőtt.

Persze az utóbbi adat javulása azt is jelenthette volna, hogy a csapatot a saját térfelére szorítják, és a játékosok hátul passzolgatnak, de a szóban forgó bajnokikat tekintve a United minden más gárdánál több labdaérintést könyvelhetett el a vetélytársak térfelén. És végezetül Van der Sarról se feledkezzünk meg, aki a bravúrjaival hozzátette a magáét a listavezető sikereihez. Jutalma a sorozatos csúcsdöntés lett.

Január 27-én a West Bromwich elleni 5–0 alkalmával átadta a múltnak Petr Cech Premier League-rekordját (2004–2005, Chelsea; 10 meccs, 1025 perc), és 11 találkozóval, illetve 1032 perccel állított fel új viszonyítási pontot. Négy nappal később az össz-angol legjobb eredményt (Steve Death, Reading, 1979; 1103 perc) szárnyalta túl, hiszen már 1122-nél járt. Február 8-án pedig a komplett brit csúcsot (Bobby Clark, Aberdeen, 1971; 1155) tette elavulttá a maga 1212 percével a West Ham ellen kapott gól nélkül letudott összecsapáson.

A következő, a legfontosabb mérföldkövet február 18-a hozta el. Hamar eldőlt a Manchester United–Fulham mérkőzés, miután Mark Schwarzer bevédte Paul Scholes távoli lövését, majd Dimitar Berbatov is betalált. A második félidőben a sérüléséből visszatérő Wayne Rooney állította be a 3–0-s végeredményt, Edwin van der Sar pedig már 1302 perce nem kapott gólt az élvonalban.

A holland e meccset megelőzően a vonatkozó világranglista 11. helyén tanyázott – a rekorder brazil Mazarópi 1816 percig őrizte eredményesen a Vasco da Gama kapuját 1977–1978-ban –, most pedig a sorrend hatodik helyére ugrott.

Európából egyedül Danny Verlinden (FC Bruges, 1990) előzi meg, a nála jobban állók közül viszont egyvalamiben mindenkit lehagyott: az addigi éllovas, a chilei Universidad Católica hálóját 2005-ben remekül őrző argentin José María Buljubasich az 1352 perces összteljesítményéből „mindössze" 1289 percet számlált egyazon idényen (Clausura) belül. E téren így immár a nyurga németalföldi a világ legjobbja!

Ekkor következett a február 21-i PL-meccs a Blackburn ellen, amikor is a manchesteriek 14 bajnoki után újra gólt kaptak. Ugyanakkor a védelem hibájának nem volt különösebb jelentősége: egyrészt mert a United végül legyűrte a Roverst, másfelől mert a kaput Tomasz Kuszczak védte, azaz a pihenő Van der Sarnak az 1390 perces belga kontinenscsúcs megdöntésével egyre inkább kecsegtető, 1302-nél tartó sorozata nem szakadt meg.

Az Inter elleni 24-i BL-találkozóról már szóltunk, de az ugye nem játszott szerepet a bajnoki statisztikában, majd március 4-én Newcastle-ba látogattak Rooneyék. Mindössze kilenc perc után viszont Van der Sar kiejtette a kezéből Jonas Gutierrez lövését, éppen az érkező Peter Lövenkrands elé, aki néhány lépésről vezetéshez juttatta a hazaiakat. A potya amúgy csak az újabb csúcsdöntést vágta taccsra, az MU végül fordított, és 2–1-re győzött.

A ligarekord (1311 perc) persze így is a hollandé, sőt több egyéb összevetésben is: az első nem brit futballista, aki negyven fölött is aktív volt a PL-ben, amelynek ő a legidősebb aranyérmese (40 év, 205 nap), miként ő a BL-döntők történetének legkorosabb pályára lépője is (az előbbi számhoz még hat napot kell hozzáadni). Ezenkívül egy más típusú örökrangsorban is élen áll: senki nem volt nála (130) többször holland válogatott.

Az oranje színeiben az 1998-as vb-elődöntő a legjobbja, míg klubszinten az Ajaxban kezdte a pályafutását 1990-ben, majd 1999-ben a Juventushoz igazolt. Torinóból két, nem túl sikeres év után távozott a Fulhambe, ahonnan 2005-ben szerezte meg a Manchester.

1995-ben az Ajax, 2008-ban pedig a United színeiben nyert BL-t, a holland és az angol élvonalban is négyszer ünnepelhetett bajnoki címet (utoljára a visszavonulása évében), és a legkülönfélébb egyéb kupákat (mint az 1992-es UEFA-kupa az amszterdamiakkal), illetve egyéni elismeréseket is „besöpörhette" a pályán töltött több mint két évtizede alatt. Utolsó tétmérkőzésén megszerezhette volna a harmadik Bajnokok Ligája-elsőségét is, de a tavalyi döntőben a Barcelona 3–1-re megverte a vele felálló MU-t.

A vesztes meccset követően sokadszor is megerősítette a visszavonulását, valamint a következőket nyilatkozta: „Elmegyek nyaralni. Talán kihagyok egy egész évet, legfeljebb a barátokkal játszok majd és golfozok – mondta, hozzátéve: később visszatér Angliába, hogy befejezze az edzői képzést. – Nyilván hiányozni fog a játék is, biztos nem lesz könnyű, de az elmúlt három évben folyamatosan meghaladtam a saját várakozásaimat is."

Sir Alex Ferguson, a „vörös ördögök" menedzsere a találkozó után elismerően beszélt az elköszönő kapusáról. „Edwin óriási szolgálatot tett a Manchester Unitednek, minden jót kívánunk neki. Fantasztikus karrierje volt, és ezt a nagyszerű pályafutást rengeteg trófea fémjelezte, azt hiszem, ez az, ami egészen különlegessé teszi őt."

Szerintünk pedig Edwin van der Sar fényes pályafutását az eredményesség, tartósság, személyiség hármas mottóval lehet legjobban jellemezni.