„Ez a fiú nagy jövő előtt áll”, így a graziak

A 18 éves Szabics Imre 1999. október 6-án lett először tagja a Sturm kezdőcsapatának, és végig is játszatta vele a meccset Ivica Osim, az osztrák bajnok mestere. A fiatal tehetség azon a nyáron szerződött Ausztriába, s nem volt sima ügy az átigazolása. Előbb a vételáron vitázott a Fradi és a grazi klub – a Ferencváros egymillió márkát kért érte, végül meg nem erősített hírek szerint a feléért adta el –, majd pedig a munkavállalási engedélye okozott némi bonyodalmat.

De mindezen eddigre túlestek az érdekeltek. Szabics korábban csereként már bemutatkozott új kenyéradójánál, ám a Rapid ellen volt első ízben kezdő. A Sturm a megelőző időszakban nem remekelt, nem csoda hát, ha az osztrák sajtó az együttesbe követelte a magyar támadót. Persze Osim nem sokat törődött az újságírókkal, csak a mérkőzés előtt negyven perccel döntötte el, hogy az ifjú légióst a csapatba állítja.

„Már a hét elején sejtettem, hogy játszani fogok – nyilatkozta az NS-nek Szabics Imre. – Az olimpiai válogatott ugyanis megküldte a kikérőt a portugálok elleni összecsapásra, ám a graziak kérésére itt maradtam. Nem bántam meg, hiszen a kezdő tizenegyben szerepelhettem."

Ezen a szerdán egyébként az európai válogatottak hétvégi programja ellenére Ausztriában teljes bajnoki fordulót rendeztek, a szövetség döntése miatt pedig néhány klubnak nélkülöznie kellett a legjobb külföldi játékosait, akik hazájukban készültek a sorsdöntő kontinentális selejtezőkre.

A Rapidnak sikerült ugyan elintéznie a cseh, illetve a szlovák kapitánnyal, hogy Ladislav Maier kapus és Marek Penksa csak e találkozó után utazzon haza, ám a bécsiek minden igyekezete felesleges volt, hiszen a címvédő Gilbert Prilasnig góljával megadásra késztette a zöld-fehéreket.

Noha Szabics nem rúgott gólt, jól játszott az 1–0-ra megnyert meccsen. Kilencven percen keresztül hatalmas küzdelmet vívott a vendégvédőkkel, kétszer csak a kapussal állt szemben, de hibázott, kétszer sárga lapot érően szerelték, továbbá róla állította ki a játékvezető Andreasz Lagonikakiszt, a fővárosiak görögjét. A kinti újságok azt írták, sikeresen mutatkozott be, és nagy jövőt jósoltak neki. Sőt a szakírók úgy vélték, érdemes lett volna már korábban a csapatba tenni a magyar csatárt.

Hannes Kartnig, a Sturm első embere nem palástolta az érzéseit, a meccs után boldogan ölelte magához Szabicsot, s a hüvelykujját a magasba emelve jelezte, hogy elégedett vele. Az egész ország láthatta az elnök mozdulatát, mert az osztrák televízió is közvetítette a mérkőzést.

„Nem okoztam csalódást, jó érzéssel olvasom az osztrák lapvéleményeket – mondta a megdicsért futballista. – Ivica Osim is gratulált, de nemcsak nekem, hanem az egész együttesnek. A horvát edző nem a szavak embere, az érzelmeit csupán ritkán osztja meg velünk. Természetesen örülök, ám igazán akkor lennék boldog, ha november másodikán a Bajnokok Ligájában az Old Traffordon, a Manchester United ellen is játszhatnék."

Nos, a boldogság „csúszott kicsit", mert az 1999–2000-es szezonban még egyáltalán nem kapott szerepet a BL-ben, nemhogy az MU stadionjában – de ami késik, nem múlik. A következő idényben ugyanis a Sturm már nem csupán jelen volt, hanem elsőként(!) jutott tovább a kvartettjéből, és a második csoportkörbe kerülve megint összesorsolták a manchesteriekkel.

Az angliai visszavágón pedig Szabics Imre is futballozhatott (egy félidőt), bár sikerélményben az újabb vereség (az első felvonás 0–2-je után ezúttal 0–3) és a graziak gólképtelensége miatt nemigen lehetett része.

Ám emlékezhetünk: ami késik, nem múlik. A szegedi születésű egykori Fradi-támadó 2003-ban Stuttgartba szerződött, s az európai csúcsligában mindjárt azon az őszön ismét összetalálkozott a Uniteddal. És ezúttal már nem is kímélte: a VfB emlékezetes otthoni sikere során (2–1) játszotta élete mérkőzését, gólt rúgott és gólpasszt adott! (A svábok pedig éppúgy a 16 közé léphettek, mint három évvel korábban az osztrákok.)

Szabics hétesztendei németországi légióskodást követően tavaly talált „haza" a Sturmhoz, amelynél jelenleg kétségkívül ő az egyik meghatározó nagy veterán. A magyar válogatottban „mindössze" öt éve maradt ki, de annál frappánsabban tért vissza: eddig négyből négyszer nyert vele az együttes (az Izland-verést kihagyta), és az első három fellépésén – köztük a svédek ellen – eredményes volt.

Ha legjobbjaink így folytatják, valamint egy kis szerencsénk is lesz, mi is elmondhatjuk majd, 12 évvel a graziak után: ez a fiú nagy jövő előtt áll – mármint remélhetőleg az egész nemzeti csapatunkkal együtt...