Schumi közölte: vége. Méltatók és Alonso

Az öt évvel ezelőtti Olasz Nagydíjat 2006. szeptember 10-én nem nyerhette meg más, csakis a 90. GP-diadalát arató Michael Schumacher. A német, akinek visszavonulását a Ferrari már a díjátadó ceremóniával egy időben közzétette hivatalos nyilatkozatban, fantasztikus autóvezetéssel 2003 óta először, összesen ötödször, egyben (valószínűleg) utoljára győzött Monzában.

A befejezésről meghozott döntésének bejelentését megkönnyíthette Fernando Alonso kiesése, ezzel ugyanis a német három viadallal az idény vége előtt két pontra felzárkózott a címvédőre, azaz teljesen nyílttá vált a versenyfutás (miközben a konstruktőröknél a Ferrari éppen meg is előzte a Renault-t).

Győzelem és aggodalom

A spanyol az után, hogy szombat este az ötödik rajthelyről visszasorolták a tizedikre, a versenyen a motor teljesítményének tűréshatárig való felspannolásával harmadiknak is feljött – a második boxkiálláskor a nála korábban pitstopoló Felipe Massát és a vele együtt tankolni igyekvő (a brazilt kemény, hatékony vezetéssel maga mögött tartó) ifjonc Robert Kubicát egyaránt meg tudta előzni –, de a hajtóműve nem bírta, a célegyenes végén felrobbant, így fel kellett adnia a versenyt. Tizenkét pontos előnyéből tízet elveszített, azaz elhanyagolhatóra csökkent a különbség ő és Schumacher között a hátralévő három futam előtt.

A monzai vereséget elfogadta a spanyol, de csapatával együtt nem tudta túltenni magát a sportfelügyelők előző napi döntésén. Azért vették el a három legjobb köridejét, mert Massa azt állította, feltartotta őt az egyik mért körében. A videofelvételek bizonyították, hogy Alonso végig messze a riválisa előtt haladt, ezért az ibériai és az itáliai sajtó is felháborodott, mi több, a pilóták nagy része ijedtséggel fogadta az ítéletet.

A kérdésük az volt: mit lehet és szabad ezek után csinálni az időmérőn? Max Mosley, az FIA elnöke máris jelezte, hogy a következő esztendőre átalakítják az erre vonatkozó szabályt, ez azonban per pillanat nem segített Alonsón, aki bár bizakodott, a legtöbb kommentár szerint már nem számított a vb fő esélyesének.

Ellentétben a diadalmas Schumival, aki a rajtnál visszaverte az agresszív BMW-sek – a hatodik kockából induló lengyel, illetve a hárommal jobb rajtpozícióból nekivágó Nick Heidfeld – támadásait, és megtartotta a második helyét. Egyedül a pole-t megszerző Kimi Räikkönen McLaren-Mercedesével nem bírt, amely sokáig magabiztosan őrizte a vezetést. A két körrel hamarabb szervizelő finnt végül az első boxlátogatáskor tudta megelőzni a veterán német.

Pódium és paddock

Amikor Schumi a verseny végén kiszállt az autójából, hosszasan ölelkezett Luca di Montezemolóval, a FIAT és a Ferrari elnökével, aki a könnyeivel küszködött. Amikor pedig felhangzott az olasz himnusz, Schumacher megkocogtatta ferraris utódja, Räikkönen vállát (sőt a buksiját át is ölelte), és odaszólt neki. Talán azt mondta, „jövőre ezek a pirosba öltözött drukkerek már téged fognak így éltetni"...

A pezsgőzés előtt Jean Todt csapatvezetővel karöltve üdvözölte a tifósókat, miközben a finn és a pályafutása harmadik versenyén (első kelet-európaiként) máris dobogóra álló Kubica a háttérben locsolkodott. Schumi még egyszer, utoljára magába szívta a rengeteg szurkoló látványát és a belőlük áradó rajongást. Ezt az élményt kizárólag Monzában, kizárólag Ferrari-versenyző élheti át!

A sajtótájékoztató még el sem kezdődött, a leginformáltabb internetes oldalakon már fent is volt a cikk arról, hogy a Scuderia közölte: Schumacher visszavonul. A német komoly tekintettel, valószínűleg előre végiggondolt, jól megtervezett mondatokkal tájékoztatta a jelenlévőket és a tévénézőket a döntésről, amelyet napok óta sejteni lehetett.

A világsajtóban tudniillik már két évvel azelőtt felröppentek a hírek, hogy Kimi opciós szerződést kötött a maranellóiakkal. Ezt persze sokáig tagadták, jó ideig 2006-ban is hevesen cáfolták a Ferrari vezetői, akik még a Renault vezetőségével is elhitették, hogy a hirtelenszőke északi szabadon igazolható. Aztán amikor a franciákban tudatosult, hogy Räikkönen az olaszoké, és amikor Massa (akkoriban még...) rendszeresen bizonyítani tudta, hogy méltó a Ferrari hagyományaihoz, Schumacher úgy határozott, nem áll a fiatalok útjába.

Jöhetett tehát a finn, akivel 2009 végéig szóló megállapodást kötöttek a konstruktőr-vb első helyére ugró maranellóiak, és így a tervek szerint dél-amerikai csapattársával „kellett" majd megvívnia a trónért. Sőt nemcsak a Ferrari új uralkodói címe volt a tét, hanem a papírforma szerint a világbajnokság is. Az egyik külső ellenfélnek pedig Kimi mclarenes utódja, Alonso ígérkezett.

Kérdések és köszönet

Végül tényleg az említettek lettek a 2007-es évad meghatározói szereplői – kiegészülve a félelmetesen berobbanó, s majdnem meg is koronázott újonc Lewis Hamiltonnal... Egyelőre azonban még minden a hétszeres világbajnok körül forgott.

– Milyen érzésekkel vonul vissza?
– Nincsenek rá szavak, hogy elmondjam – felelte Michael Schumacher közvetlenül a monzai sikere után. – Imádom az autósport világát, és elmondhatatlan, mennyi mindent kaptam tőle az életem során. Mindenkinek köszönöm a támogatást, de elsősorban a feleségemet, Corinnát és a két gyermekemet emelném ki, ők adtak erőt mindenhez, amit a Formula–1-ben elértem. A jövőben sokkal több időt tölthetek velük, nekik szentelem az életem. Persze előbb még meg kell nyerni a világbajnokságot.

– Melyik volt pályafutása legszebb szakasza?
– Minden pillanatát szerettem, a jókra és a rosszakra is jó szívvel gondolok vissza. Leginkább a Ferrarinál töltött idő jelent boldogságot, kiváló emberekkel dolgozhattam, dolgozhatok együtt. Szeretnék a jövőben is része lenni ennek a gárdának, és tudom, hogy számítanak rám.

– Gondolja, hogy találhatott volna ennél jobb alkalmat a bejelentésre?
– Különleges ez a nap. Nagy győzelmet arattunk, a világbajnokságban is felzárkóztunk. Persze, a következő versenyek döntenek, nem szabad lazítanunk, további három győzelemmel és a vébécím megnyerésével lenne tökéletes a búcsú. Tudom, sokan bosszankodtak amiatt, hogy eddig kellett várni, de remélem, belátják, így volt a legjobb.

Búcsú és méltatás

A nemzetközi sajtó természetesen jóval kevésbé fogta vissza magát a korszakváltás hivatalossá tételének tálalásában. Lássunk néhány példát.

El País (spanyol): „Az autósport legnagyobb legendájának búcsúja több volt egyszerű ünnepségnél. Schumacher 37 évesen még mindig a legjobbak közé tartozik, ráadásul ismét érdekessé tette a világbajnokságot, amely már elveszettnek tűnt az ő és a Ferrari számára."

The Guardian (angol): „Virtuóz és gonosztevő – a bajnok az olcsó taktikai játszmákat veleszületett zsenialitással ötvözte."

The Independent (angol): „A zseni véget vet briliáns karrierjének. Hogy őrzi meg a sportág ennek a férfinak az emlékét, aki egyike volt a legtehetségesebbeknek és a legellentmondásosabbaknak? Bernie Ecclestone fogalmazta meg a legjobban, amikor azt javasolta, hogy ha valaki Michael Schumacher nevét említi, akkor mindenki a Formula–1-et értse rajta."

Stuttgarter Zeitung (német): „Michael Schumacher – Max Schmelinghez, Franz Beckenbauerhez, Steffi Grafhoz és Boris Beckerhez hasonlóan – a német sport kiemelkedő alakja, aki többet tett a behozhatatlan rekordok felállításánál. Ő maga volt a Formula–1."

Frankfurter Allgemeine Zeitung (német): „Miért? Mert a kor gyengít, a környezet fáraszt, mindig ugyanazok a pályák, országok, kérdések, arcok, ünneplések, serlegek és ugyanaz a fanyalgás. Schumacher 246 futam során mindent megnyert, örökkévalóságnak szóló csúcsokat ért el, és annyi pénzt keresett, amennyinek a felét is nehéz elkölteni. Aki ilyenkor nem lép le a gázról, az magára vessen."

Érzelmek és szép szavak

A visszavonulás híre igencsak megindította az F1-es társadalmat is. A verseny után a paddockban a csapatvezetők, régi és akkori pilóták egyaránt kifejezték sajnálatukat. A legnagyobb érzelmek természetesen a Ferrarinál tomboltak – a Scuderia vezetői végre megszabadultak a titkolózás terhétől, és elmondhatták, mit éreznek Schumi távozása miatt.

„Sohasem szóltunk bele a döntésébe, de nagyon elszomorít, hogy így határozott – mondta Luca di Montezemolo, a Ferrari elnöke az istálló és az F1 valaha volt legeredményesebb pilótájáról. – Nagyon sok közös élményünk van az elmúlt tizenegy évből, jók és rosszak egyaránt, az eredményeinket pedig nagyon nehéz lesz bárkinek is felülmúlnia. Michael az őszinteségével és szenvedélyével az egész Ferrarit és szurkolótáborát megérintette, ami kulcsfontosságú volt az együttműködésünk során."

Schumacher a sajtótájékoztatón angolul, németül és olaszul is bejelentette, hogy vége, bár az utóbbi nyelven elakadt. Angolul kért elnézést, mert a Ferrarinál hosszú esztendők alatt is elfelejtette megtanulni a visszavonulás szót...

„Michael a szerzője a Ferrari históriáskönyvében található legszebb fejezetnek – csatlakozott a visszatekintőkhöz Jean Todt csapatfőnök. – Persze egyelőre nem zárult le ez a szakasz, a csattanó még hátravan. Az eredményein túlmutat a személyisége, a visszavonulásával egy időben legendává válik. Kiválasztottnak érzem magam, hogy vele dolgozhattam, és nagyon büszke vagyok, hogy nemcsak munkakapcsolat, hanem szoros barátság is kialakult köztünk."

Schumacher előtt a pilóták is fejet hajtottak; csapattársa, Massa és fivére, Ralf vezette az őt méltatókat, de az ellenfelek közül ugyancsak többen is egyetértettek abban, hogy egy korszak zárul le a Formula–1-ben Michael visszavonulásával.

Elismerés és elítélés

Ugyanakkor tény, hogy negatív hangok szintén akadtak. David Coulthard szerint például – aki egyébként tisztelettel beszélt róla – rossz fényt vet Schumira, hogy sohasem kért bocsánatot a hibái vagy az alattomos húzásai után.

Alonsót még kevésbé hatotta meg a nagy bejelentés. A Radio Marcának adott interjújában úgy fogalmazott, a száguldó cirkusz történetének legsportszerűtlenebb pilótája köszön el az idény végén. Hozzá kell azonban tenni, hogy a versenyzőben és a Renault-teamben már hetek óta gyűlt a keserűség; az ellensúlyos lengéscsillapító betiltása, továbbá a spanyol hungaroringi és monzai büntetése miatt több, az FIA-t támadó nyilatkozat is elhangzott a franciáktól.

A címvédő pilóta bajait tetézte, hogy az előző három futamból kettőn is kiesett műszaki hiba miatt. Amikor pedig Monzában vitatható módon (végsősoron egy Ferrari miatt) visszasorolták a rajtrácson az ötödikről a tizedik helyre, az is megfordult a fejében, hogy rajthoz sem áll a versenyen...

„Még Zinedine Zidane is nagyobb dicsőséggel vonult vissza – mondta a spanyol a futballsztárra utalva, aki az azon a nyáron elvesztett vb-döntőben, élete utolsó tétmeccsén piros lapot kapott ellenfele mellbe fejeléséért. – A Formula–1-ben Michael pályafutását kísérte a legtöbb szankció, mert ő a legsportszerűtlenebb ebben a sportágban. Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy vitatom a tudását, ő volt minden idők legnagyobbja, aki ellen óriási kitüntetés és öröm versenyezni."

Sokakban persze nagy felháborodást váltottak ki a vb-éllovas megjegyzései. Schumi menedzsere azonnal reagált, a Bildnek nyilatkozva fejezte ki a nemtetszését.

„Hihetetlen, igazságtalan és pitiáner ez az inzultus, olyan, mint egy övön aluli ütés – mondta Willi Weber, aki 1988 óta intézte a német bajnok ügyeit. – Zseniális pilótának tartom Alonsót, de ezzel a viselkedéssel a szánalmas kategóriába süllyedt. Michael biztosan higgadtan reagál, és a pályán megfelelő választ ad ellenfelének, aki bocsánatkéréssel tartozik."

Finis és félelmek

Valóban úgy tűnt, hogy Schumi – már amennyiben megsértődött – versenyzés közben a lehető legelegánsabban felel a nagy vetélytársnak: Sanghajban is nyert, és ezzel egyenlített az összesítésben.

Előzni viszont nem tudott, mert Alonso lett a második – majd az utóbbi a hátralévő két futamon 0-ról 13 pontra növelte az előnyét, miután Szuzukában ő győzött (a német pedig üres kézzel zárt), míg Interlagosban Massa mögött másodikként kényelmesen megőrizte a trónját a negyedikként célba érő ferraris előtt (akinek az istállója is elbukta az elsőséget). A végső búcsú tehát mégsem lett olyan szép és hollywoodi forgatókönyvszerű, mint amilyennek még Monzában látszott.

Itt érdemes visszakanyarodni 2006 szeptemberének elejéhez, amikor a sajtó képviselőinek kitartó ostromára Schumacher megpróbált kimerítőbb választ is adni arra, hogy vajon miért hagyja abba. „Már nem leszek fiatalabb, és irtózom a gondolattól, hogy eljön a pillanat, amikor fogyni kezd az erőm vagy a motivációm. Most még fitt és versenyképes vagyok, de mi lesz néhány év múlva? Nem akarok középszerű sofőr lenni, az nem az én stílusom."

Mindehhez azért tegyük hozzá, hogy lépése – és annak bejelentése – nem feltétlenül volt teljesen őszinte, hiába hivatkozott elszántságának csökkenésére és a családjára. Elárulta, hogy még Indianapolisban hozta meg a döntését, amelybe a rá nyomást gyakorló Ferrari szinte „belepasszírozta", mivel Räikkönen szerződtetése után a Jean Todt fia, Nicolas által menedzselt Massa jövőjéről is minél hamarabb határozni kellett.

Bernie Ecclestone ugyanakkor nem óvatoskodott, és találgatás helyett azon frissiben nyíltan is kifejezte a véleményét: Schumacherre rákényszerítették a visszavonulást, és szerinte egyáltalán nem végleges a döntés. A Formula–1 mindenható ura úgy látta: ha maradna, a Renault azonnal szerződtetné a németet.

Gyermek és legenda

Erre nem került sor – arra viszont igen, hogy háromévnyi kihagyást követően egy, az elitszintre vágyó, jó nevű hazájabeli alakulatnál (Mercedes) újrakezdje. Negyven felett...

Ezzel nem csupán az elmúlt húsz esztendő, vagyis egy teljes korszak „élő emlékműveként" van jelen (ráadásul nem is csupán statisztaként kísérte végig a Senna, Prost, Mansell, Piquet-féle éra alkonyától máig tartó periódust, hanem elsősorban ő maga formálta!), de egy kicsit megidézi számunkra a hőskorszakot is, amikor még középkorú úriemberek autói süvítettek a pályákon, kezdetben a babérok zömét is learatva.

Nem lehet véletlen, hogy pont őróla mondhatjuk el ezeket a nagy szavakat. Elég, ha fellapozzuk az egyik regionális német lap 1973-as számát (abból az időből, amikor még egy Jackie Stewart, egy Denny Hulme, sőt az 50-es évektől jelen lévő Graham Hill is az F1-ben szerepelt és Emerson Fittipaldi volt az ügyeletes ifjú titán, amikor a mostani mezőny jó részének szülei is még gyerekek voltak, és amikor a maiak közül egyedül Rubens Barrichello élt, de ő is pólyásként...). A szóban forgó cikkből kiderült:

„Az NSZK legfiatalabb gokartversenyzője Kerpenből érkezett. Michael Schumachernek hívják és négyesztendős. Édesapjával négy héttel ezelőtt lépett be a Wolfgang von Tripsről elnevezett helyi klubba. A hétvégén a horremi pályán körözött. A házi készítésű gokart 45 kilométeres óránkénti sebességgel haladt."

És még jelenleg, 38 évvel később is száguldozik, immár (jó régen) mint kultikus személy – aktuális eredményeiről az F1-es rovat írásaiban olvashatnak. Nem vitás, rá tényleg igaz, hogy erre született.