A FIFA elvette az egyetlen vb-rajt esélyét

Hat esztendeje történt, hogy alig több mint egy éven belül másodszor akart borsot törni a legjobb üzbég labdarúgók orra alá Bahrein. A megelőző Ázsia-bajnokságon a két csapat egymás ellen játszott negyeddöntőt Japánban, és a 2004 nyarán rendezett találkozó olyannyira végletekig kiélezett küzdelmet hozott, hogy csak szétlövéssel dőlt el.

Alekszandr Gejnrih a 60. percben az üzbégeknek szerzett vezetést, akik csak a 71. percig örülhettek, amikor Ála Hubail egyenlített. Hat perc múlva újra ő volt eredményes, azaz már a közel-keleti gárdánál volt az előny. Úgy nézett ki, Bahreint nem lehet megállítani, ám három perccel a rendes játékidő vége előtt Vlagyimir Siselov is betalált – jöhetett a hosszabbítás. Majd a tizenegyesrúgások. Ebben nem Üzbegisztánnak kedvezett a szerencse (3–4), míg Hubailék végül negyedikek lettek.

Most tehát a feleket megint összehozta a sors, a vetélkedésük pedig ezúttal is hosszabb és érdekesebb lett egy hétköznapi párharcnál. Holott nem sokan gondolták a 2005. szeptember eleji világméretű meccsdömping előtt, hogy egy taskenti mérkőzésen sok érdekesség történhet. Ám az élet, de főképp Josida Tosimicu másképp döntött.

Az üzbég–bahreini ázsiai pótselejtezőn – a tét a kontinens ötödik helye volt, amely révén a győztes még a CONCACAF-zóna negyedik helyezettjével is oda-vissza megmérkőzhetett a 2006-os németországi vb utolsó kiadó helyéért – egy góllal vezettek a hazaiak, amikor a 39. percben Szerver Dzseparov futott neki egy büntetőnek.

Értékesítette is, viszont az elrúgás pillanata előtt a lövő játékoson kívül egy másik üzbég is beszaladt a tizenhatoson belülre. Az esetek igen nagy százalékában az ilyesmit észre/figyelembe se veszik a bírók, ám ha mégis, a szabály értelmében újra el kell végeztetni a tizenegyest. A japán sporttárs a harmadik utat választotta (azután, hogy eleve nem állította ki a vendégek kézzel védő hátvédjét...): szabadrúgást ítélt kifelé. Mindez a FIFA szerint kimerítette a műhiba fogalmát.

Aliser Nyikimbajev, az üzbég szövetség elnöke szerint nem volt ember a stadionban, aki értette volna a 42 éves játékvezető ítéletét – szerinte ez valami olyan szabály lehetett, amelyet csak a japán bajnokságban használnak. A saját földrészén (a szovjet futballiskola öröksége jóvoltából) az erősebbek közé tartozó, azonban igazi favoritnak sosem minősülő közép-ázsiai ország illetékesei meg is óvták az 1–0-ra megnyert meccset.

Csakhogy meglehetősen furcsa határozat született három nappal a taskenti kilencven perc után, 2005. szeptember 6-án. Fel is soroljuk a nemzetközi szövetség négytagú bizottságának névsorát, hadd zúduljon rájuk ennyi idő távlatából is a portálunkat olvasó üzbég sportbarátok jogos haragja...: Lennart Johansson (svéd), Julio Grondona (argentin), Csung Mong Dzsun (dél-koreai), Urs Linsi (svájci).

A döntés a következő volt: a szóban forgó mérkőzést egy hónappal később újra kellett játszani, majd négy nappal utána kerülhetett sor a visszavágóra. Mondanunk sem kell, a verdiktnek egyedül a kis Öböl-menti olajkirályságban, Bahreinben örültek...

„Természetesen nem sportszerű, hogy az egész meccset újrajátszatják velünk, amikor egy nullára nyertünk, arról nem is szólva, hogy egy gólra váltott büntetőt elloptak tőlünk. Ha már nem írták jóvá a mérkőzést három nullával, ahogy kértük, méltányosnak tartanánk, ha egy nullás állásról, a harmincnyolcadik perctől kezdenénk újra úgy, hogy mi következünk a tizenegyessel" – mondta az üzbég szövetség szóvivője, Szandzsar Rizajev.

A bahreini szövetség elnöke érthetően más aspektusból szemlélte a fejleményeket: „Ez jó dolog, mert néhány emberünk felépülhet a sérüléséből, és hosszabb ideig készülhet együtt a válogatott."

Maga az ügyet kirobbantó vétkes nem volt szószátyár hangulatában a (mű)hibája után. „Ebben a pillanatban nem vagyok olyan helyzetben, hogy bármit is mondjak az esetről. Még nem léptem kapcsolatba a japán szövetséggel, így nem lenne jó, ha véleményt nyilvánítanék" – közölte röviden a lefújást követően Josida.

Később aztán az Ázsiai Labdarúgó-szövetség eltiltotta őt: Mohammed Bin Hammam elnök (aki az idén maga is hatalmas botrányba keveredett, miután megkísérelte megdönteni Sepp Blatter hatalmát a FIFA-nál) bejelentése szerint a japán sportember nem kap több nemzetközi mérkőzést a továbbiakban (nem is kapott, de hazájában azért folytatta a karrierjét).

Amikor egyébként októberben ismét nekifutottak a zűrös pótselejtezőnek, amely első próbálkozásra csak az első mérkőzésig jutott, már nem bízták a véletlenre (ehelyett inkább szakértőkre): előbb a svájci Massimo Busacca, míg a bahreini visszavágón az angol Graham Poll fújta a sípot.

Az újabb taskenti összecsapás után aztán az üzbégek pláne dühönghettek, hogy a legelejéről, ráadásul 0–0-ról kellett mindent újrakezdeniük: jött ugyanis a hideg zuhany, alig negyedóra múltán már vezettek is a vendégek, így a kiteljesedés felé haladt a katasztrófa. Gyorsan elvégzett szabadrúgás után Talal Mohamed átvert két védőt, és balról befelé húzva éles szögből a lábak között a kapuba lőtt.

Az ellenfél nem roppant össze, mindössze két perc kellett neki az egyenlítéshez – Vlagyimir Radkevics beadását követően Makszim Sackih bólintotta a kapufára a labdát, amely végül a hálóba pattant. Ezután több gól már nem esett, vagyis az üzbégek rosszul jártak a FIFA-döntéssel, ugyanis az eredeti mérkőzésen győztek, most viszont csak egy döntetlent sikerült kiharcolniuk hazai pályán.

A bahreiniek annál is inkább lépéselőnybe kerültek, mert bár tapasztalt európai bíró „dirigált", vele sem értett mindenki egyet, amikor a második percben csak Mohamed Juma karja választotta el a labdát attól, hogy a tiszta gólhelyzetben lévő Anvardzson Szoljevhez kerüljön – jócskán a büntetőterületen belül...

Az arab szigeten esedékes második (igazából harmadik...) felvonás előttről egy nyilatkozat az eredeti meccs egyetlen érvényes góljának szerzőjétől: „Ez az utolsó esélyem, hogy pályára lépjek a vébén" – világított rá a motiváltságára a térségben csak „Közép-ázsiai Beckhamként" ismert szabadrúgáskirály, Mirdzsalal Kaszimov, az üzbégek 35 éves csapatkapitánya.

Csakhogy hiába az elszántság, Manamában gól nélküli döntetlen született. Mivel az első meccs 1–1 lett, idegenben lőtt találattal a bahreini csapat jutott tovább. Nem kell hozzá nagy matematikai tudás, hogy kiszámoljuk: ha az üzbégek annak idején nem mennek az illetékes bizottság elé, most ők készülhettek volna az interkontinentális pótselejtezőre...

Persze ki tehet szemrehányást azért, ha valaki a minimális 1–0-s előny birtokában lépéseket tesz a jogosan járó és biztonságosabb 3–0-ért (játék nélkül) vagy a 2–0 esélyéért (folytatás 1–0-ról a 38. perctől, tizenegyesrúgással). Valószínűleg más is így cselekszik a helyükben...

Így viszont üres kézzel maradtak, és itt jegyezzük meg, hogy bár legközelebb is bekerültek az utolsó fázisba, csoportjukban utolsóként zárva összesítésben csak kilencedikek lettek a tavalyi vb ázsiai kvalifikációs sorozatában. (Bahrein megint két pótselejtezőig verekedte magát, de míg a „nagytestvér" Szaúd-Arábián – rajtuk is idegenben lőtt gólokkal... – túllépett, Új-Zéland ellen elbukott a legvégén. Éppen, mint négy évvel korábban, lásd alább.)

Bahreinre várt tehát 2005 őszén a feladat, hogy megállítsa a Leo Beenhakker regnálása alatt a korábbinál acélosabb Trinidad és Tobagót. Huszain Ali, az arabok támadója a felvezetés részeként kitért a múltra is:

„Együtt vagyunk, és bárki ellen képesek vagyunk megállni a helyünket. Azt hiszem, az üzbégek ellen a valaha volt egyik legjobb meccsünket játszottuk. Igaz, döntetlenre végeztünk, de legalább két góllal kellett volna nyernünk. Csak az első tíz percben három óriási ziccert hibáztunk el..." (Azért a szerencsére nekik nemcsak a zöldasztalnál, de a pályán sem illett – volna – panaszkodniuk, hiszen Sackihék az első meccsen is lőttek két kapufát, majd a másodikon is megdöngették a keretet. Csak a labda nem akart bepattanni...)

Hogy rövidre zárjuk ezt az ellentmondásos sztorit, Trinidad a hazai 1–1 után Bahreinben 1–0-ra felülkerekedett, és igazi kuriózumként kivívta a 2006-os világbajnokságon való szereplés jogát. (A Soca Warriors nagy napjairól korábban a Sportnaptár is megemlékezett.)

Ezúttal sem ment azonban minden simán. A bahreini szövetség tudniillik meg akarta óvni a hazai pályán elvesztett találkozót: azért tiltakoztak, mivel véleményük szerint a kolumbiai Oscar Julian Ruíz Acosta játékvezető szabályos gólt vett el tőlük a 95. percben.

A trinidadi kapus éppen kézből akart kirúgni, mire az ott ólálkodó hazai játékos – még a rúgás előtt, a levegőben – elkanalazta a labdát, majd a kapuba passzolta, a játékvezető azonban nem adta meg a találatot kapustámadás miatt. Sőt az eset után reklamálásért Husszein Ali Babát ki is állította.

Hogy szabályos volt-e a gól, vagy sem, nem is tárgyalta a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség, miután az óvást a határidő lejárta után adták be. Szerintünk egy kicsit meg is könnyebbült a FIFA, hogy az ismert előzmények után a bahreiniek végül mégsem jutottak tovább (amivel nem azt állítjuk, hogy az iménti eset megítélésénél ez is beleszámított).

Az arabok tehát megtanulták, milyen az, amikor egy sorsdöntő góljukat elveszik – mondjuk, visszaemlékezve a meccsről annak idején bemutatott videóra, nem egykönnyen vették tudomásul a leckét, volt egy kis purparlé –, az üzbégeken azonban ez már nem segített.