Király királysága megrendült a Palotában

Király Gábor a berlini Herthánál eltöltött hét sikeres év után tette át a székhelyét a brit fővárosba, ahol előbb az első, majd a másodosztályban védte rendszeresen a Crystal Palace kapuját két szezonon keresztül. A harmadikban, 2006 őszén 14 fordulón át megint a feljutásra vágyó „Kristálypalota" hálója előtt állt, majd a nyáron kinevezett Peter Taylor menedzser – az őt Angliába csábító, majd rendszeresen be is vető Ian Dowie utóda – kitette a csapatból, és azt nyilatkozta: nincs szüksége rá.

Az egy szinttel feljebb szereplő West Ham United ekkor kölcsönvette a szombathelyi születésű légióst. A helyi szövetség (FA), mivel a megállapodást az átigazolási időszakon kívül kötötték meg, nem engedte, hogy a szintén londoni „kalapácsosok" egy teljes hónapig igénybe vegyék a magyar futballista szolgálatait. A WHU, bár nem játszatta – hiszen eleve tartaléknak szánta –, visszavárta a játékost, akire azonban más várt.

Kegyvesztetten

Király a két hét alatt tehát ismét beleszagolt a Premier League levegőjébe, aztán viszont visszatért „anyaklubjához". Peter Taylor mindeközben (újra, ezúttal még hangsúlyosabban) arról beszélt, s ez december 8-án meg is jelent: a magyar kapus nem sok jóra számíthat náluk.

– Mit szól ahhoz, amit edzője nyilatkozott önről a Daily Express című újságnak?
– Nem olvastam a cikket, nem tudom, mit mondott – válaszolta Király Gábor az NS érdeklődésére.

– A lapban Peter Taylor menedzser úgy fogalmaz, önnek nincs jövője a klubnál...
– Ez érdekes. Nekem a minap említette, mennyire elégedett a munkámmal, a hozzáállásommal, és hogy örül a West Hamnél töltött időszak pozitív visszajelzéseinek. Őszintén szólva nem értem, hogy ha valami gondja van, azt miért az újságokkal, és miért nem velem közli. Sejtem, mi lehet a háttérben, de én nem ülök fel semmiféle provokációnak.

– Ezt kifejtené kissé bővebben?
– Legyen elég annyi, hogy a Crystal Palace-nál a nyáron lejár a szerződésem, így a téli átigazolási szezon jelenti az utolsó alkalmat a klubnak, hogy pénzt lásson az eladásom után.

– Ki lehet a vevő?
– Több első és másodosztályú angol csapat is érdeklődik, ám konkrét neveket egyelőre nem kívánok mondani. Számomra egyébként az sem jelentene gondot, ha a tavaszt még itt tölteném.

– Az sem zavarja, hogy ebben az esetben továbbra is Peter Taylorral kell együtt dolgoznia?
– Lehet, hogy meglepő, amit mondok, de számomra a legfontosabb, hogy a játékostársak elfogadnak, elismernek, és hogy az edzéskörülmények ideálisak a munkához. Ami az edzőt illeti...

– Halló? Ott van még a vonalban?
– Ne haragudjon, hogy elhallgattam, de épp most jött velem szemben a folyosón, és kíváncsi voltam, milyen arcot vág.

– És?
– Vigyorgott. Érdekes egyébként, hogy amikor Peter Taylor a nyáron a klubhoz érkezett, rögtön lecserélte a mezszámomat egyesről huszonnyolcasra. Értettem a jelzésből, de nem zavart különösebben, ugyanúgy dolgoztam tovább, mint korábban. Aztán az ősz végén, mielőtt a padra ültetett volna, akadt három-négy mérkőzés, amelynek a szünetében üvöltött velem az öltözőben. Apróságokért, hogy miért balról végeztem el a kirúgást, miért nem jobbról, avagy hogy miért az egyik oldalra dobtam ki a labdát, miért nem a másikra.

– Netán haragszik önre valamiért?
– Nem hiszem, hogy erről lenne szó. De ezt inkább ne is fejtegessük, már csak azért sem, mert legutóbb éppen egy Nemzeti Sportnak adott nyilatkozatom miatt hivatott be a szobájába. Azt kérte rajtam számon, miért neveztem kiszámíthatatlannak. Kiderült, kissé félreértette az ominózus mondatot, miután azonban tisztáztam a szöveg eredeti értelmét, megnyugodott, és mosolyogva rázott kezet velem.

– Szombaton a Colchester United ellen játszik bajnokit csapata. Ki áll majd a kapuban?
– Iain Turner, aki az elmúlt mérkőzéseket is végigvédte. Nem csodálkozom rajta, hogy nem engem rak be az edző, hiszen az ő helyében én sem változtatnék a győztes felálláson. Azon viszont sok csapattársam meglepődött, hogy még a keretnek sem vagyok tagja.

– Ahhoz képest, hogy nem számolnak önnel, cseppet sem tűnik idegesnek.
– Tudja, úgy vagyok vele, hogy tizenhárom év profi futball és ötszázötven mérkőzés után nem bánom, ha kifújhatom magam, és csak az edzésekre koncentrálhatok. Fiatalként nem értettem azokat a játékosokat, akik fáradtságra hivatkozva lemondták a válogatottságot, de most már kezdem átérezni a helyzetüket.

– Csak nem ön is erre készül?
– Eszem ágában sincs! Számomra a magyar válogatott nagyon sokat jelent, még úgy is, hogy Kanada ellen nem voltam a keretben.

Eltelt néhány nap, és december 14-én érdekes előző napi fejleményről számolt be Király Gábor: „Ma reggel behívott Peter Taylor, és közölte, én védek szombaton. Csak az a kérdés, tette hozzá, hogy hol. Ugyanis, mint elmondta, engem tenne be a Derby County ellen, de tegnap este kilenc után hívta őt Martin O'Neill, és ha rábólintok az újabb kölcsönadási ajánlatra, akkor én állnék az Aston Villa kapujában a Bolton ellen. Ha már dönthetek, válaszoltam erre, akkor megyek vissza a Premier League-be: szóval, irány Birmingham!".

Király szerint a Villa egy hónapig tervezett vele, és akárcsak a West Ham esetében, itt is egyfajta szolgálatról volt szó, amely során nem az egyéni siker a fontos, inkább az első számú kapus támogatása.

„Lehet, hogy a következő bajnokira, a Manchester United ellen már felépül Thomas Sörensen, és akkor ő játszik – ez természetes. Amíg ott vagyok, az a dolgom, hogy segítsem őt a visszatérésben, ha pedig úgy adódik, hogy be kell állnom, akkor a pályán is tehetek az Aston Villáért" – mondta a meccseken viselt szürke mackónadrágjáról (is) híressé vált labdarúgó.

Kölcsönadva

Miközben láthattuk, hogy Taylor mester tényleg furcsán „sakkozott" vele – hol levette a tábláról, hol vissza akarta rakni –, az 1982-ben BEK-et nyerő patinás birminghami klubnak nem titkoltan gyors ideiglenes megoldásra volt szüksége, mivel két rutinos kapusa – a dánon kívül az angol Stuart Taylor is – megsérült, így igencsak nehéz helyzetbe került, a harmadik számú „emberüknek" tudniillik még nem volt tapasztalata az élvonalban.

A Premier League érvényben lévő szabályai ismerik az azonnali kölcsönvétel fogalmát, így a Villa edzője-menedzsere, az északír O'Neill bejelentkezett a sokat látott magyarért. Aki ezúttal már tényleg szóhoz is jutott, mégpedig öt mérkőzésen. Voltak nagyszerű bravúrjai, általában magabiztosan védett, azonban amikor hibázott, akkor nagy bakot lőtt – mentségére szóljon, a legjelentősebb sztárgárdák tették próbára, nem kis nyomás nehezedett a kapujára, s így rá is.

Január közepén aztán lezárult Király Gábor birminghami – s ezzel valószínűleg végleg a PL-beli – pályafutása, miután az Aston Villa két maródi kapusa felépült. Már bő egy héttel korábban vissza akarta rendelni őt londoni egyesülete, ám Martin O'Neill rábeszélésére Peter Taylor meghosszabbította a kölcsönadást.

Az ideiglenes megállapodás amúgy elvileg még néhány napig érvényes lett volna, Király mégsem utazott el a Villával a Manchester United elleni újabb bajnokira. Így sem maradt viszont MU elleni élmények nélkül, s erről a Kickernek adott interjújából több részlet is kiderült.

A magazin először is a Manchester elleni kupameccsről kérdezte (merthogy a december végi és a január közepi bajnokik között a másik sorozatban is összekerült a két fél...), azon belül is leginkább az utolsó percben elkövetett hibájáról, amely miatt az Aston Villa kikapott és kiesett az FA-kupából.

A kapus elmondta, hogy szerencsére sem a menedzser, sem a csapattársak nem hibáztatták, hiszen addig kifejezetten jól védett. Arra a kérdésre, minek köszönhető, hogy a Villával négy veresége és egy döntetlenje volt csak az öt fellépésén, Király így felelt: „Nehéz ellenfelek ellen játszottunk, mint például a Tottenham, a Manchester United, vagy éppen a Chelsea."

„Köszönettel tartozunk, mind Gábornak, mind a Crystalnak, hogy segítettek nekünk ebben a nehéz időben" – hálálkodott O'Neill a Villa honlapján, és az NS-nek elmeséltek alapján maguk az ottani csapattársak is sajnálták, hogy eljött a búcsú ideje.

„Thomas Sörensen átölelt, és megköszönte a segítséget – mondta a kapus. – Nem a riválisa voltam; minden edzésen, amelyen már részt vehettem, kérdeztem őt: miben segíthetem, kint maradjak-e vele, rúgjunk-e egymásnak kapura, netán gyakoroljuk a beadásokat. Szerintem ebben a helyzetben nekem ez volt a dolgom, és mindezt természetesnek tartottam. Azért jólesett, hogy őszintén hálás volt ezért, és sok sikert kívántunk egymásnak."

Martin O'Neill is köszönetét fejezte ki Király Gábornak a klubnak tett szolgálatáért, és elmondta, elégedett volt a teljesítményével („Én viszont nem annyira, tudom, hogy ennél sokkal többre vagyok képes, de most így alakult" – mondta erre Király), és a magyar futballista hozzátette: számára nagy öröm, hogy egy hónap után a csapat orvosa azzal köszönt el tőle: „You are a good man!" (Jó ember vagy.).

„Nagyon kedves sportembereket ismertem meg a Villánál, jó szívvel gondolok vissza az ott megélt időszakra – összegzett Király. – Sokat tanultam, főleg a gyors alkalmazkodás terén. Ha valahol éveken át véd az ember, van ideje összecsiszolódni a csapattal, a védők megismerik a szokásait, bizonyos kérdésekben idomulnak hozzá. Itt erre nem volt idő, nekem kellett alkalmazkodnom a Villában bevett gyakorlathoz, a védelem stílusához. Ez jó iskola volt számomra. Büszke vagyok rá, hogy ha csak egy hónapig is, de ennek a klubnak a tagja lehettem."

Később

A hálóőr így visszatért klubjához, a másodosztályú Palace-hoz, és miután a télen nem szerződött máshová, Peter Taylor – nyilván a képességeket figyelembe véve, immár a manőverezést félretéve – újra szerepeltette Királyt. A tavasz vége felé közeledve aztán napvilágot látott, ami eleve gyanítható volt: a szakvezető (azaz a klub) nem tartott igényt a továbbiakban a szolgálataira.

A játékos május 12-én elmondta: már egy hónappal azelőtt (vagyis nem sokkal áprilisa 1-jei 31. születésnapja után) eldőlt, hogy elmegy, de csak ekkor döntöttek úgy, hogy nyilvánosságra hozzák. „Gábor szabadon távozik – fogalmazott erről Taylor. – Beszéltem vele, és annyit mondhatok: van néhány olyan tényező, amely miatt elengedtük. Két kapusunk van szerződéssel a következő idényre, és mivel Gábornak lejár a kontraktusa, úgy határoztam, hogy elengedem. Köszönetet mondunk a szolgálataiért, hiszen a szezon második felében kitűnően védett. Éppen ezért nehéz döntést kellett meghoznom."

A játékos végül a Championship 15. helyén záró Burnleyez igazolt, és kettő plusz egy évre kötelezte el magát. Az 1882-ben alapított – s egykor kétszeres bajnok (1920–1921, 1959–1960), egyszeres FA-kupa-győztes (1914) – klub „kiválasztásának" legfőbb okaként azt említette, hogy a patinás együttes a következő idényben ki akarta harcolni a feljutást a Premiershipbe.

Ez olyannyira így volt, hogy a „Lancashire büszkeségének" is becézett Burnley azzal az ígérettel próbálta bérletvásárlásra ösztönözni a szimpatizánsait, hogy ha feljut, az éves belépők tulajdonosai a 2008–2009-es idényben ingyen léphetnek be minden mérkőzésre... A nagy terv végül nem sikerült, a csapat hátrébb végzett például az osztályozóig jutó Crystal Palace-nál is – mire pedig még egy szezonnal később valóban kvalifikálta magát a PL-be, Király már nem volt ott.

Az első évadjában ugyanis még ő védett, míg a másodikban már nem, majd januárban féléves kölcsönszerződéssel a Leverkusenhez ment, mivel a gárda második számú kapusa a térdműtétje miatt hosszabb kihagyásra kényszerült. Mindez csak azért érdekes, mert a már említett korábbi Kicker-interjúban a légiós még ekképp fogalmazott: noha a Herthánál szép időszakot töltött, esze ágában sincs visszatérni a Bundesligába. „Bár keresnek Németországból is, pályafutásomnak ez a fejezete már lezárult."

Szerencsére meggondolta magát – és pont ezzel lépett újra felívelő szakaszba. A Bayernél ugyan nem játszott, de aztán, immár másfél éve, a szép hagyományokkal büszkélkedő 1860 Münchenhez igazolt, ahol azóta is biztos csapattag a német második vonalban. Hamarosan pedig, tavaly ősszel – hároméves szünet után – visszakerült nemzeti együttesünkbe is. Bozsik Péter 2006 végi bukásával ugyanis ő is messze sodródott a válogatottól, mivel Várhidi Péter nem hívta meg, és jó sokáig Erwin Koeman sem (közben emlékezhetünk rá, milyen fontos számára a címeres mez).

Azzal viszont, hogy megint véd, s így az elmúlt hónapokban aktív szerepe volt a legújabb sikereinkben is, 12 és fél évre nyúlt a legelső és (eddigi) legutolsó bevetése közti időszak. E téren csak öten előzik meg a posztján – Végh Zoltán (1991–2007), Grosics Gyula (1947–1962), Mészáros Ferenc (1973–1988), Zsák Károly (1912–1925) és Babos Gábor (1997–2009) –, de közülük az utóbbi mindössze pár nappal került elé e speciális listán, és minden valószínűség szerint Zsákot is lehagyja hamarosan. Másik két játékosnál (nem Grosicsnál) pedig sokkal nagyobb „luk(ak)" volt(ak) a válogatottbeli szereplésben.

Királynál viszont csupán egy, az említett hároméves kihagyás. Képzeljük csak el, hogy a most 78-szoros válogatott labdarúgó – aki egy egész korszakban (még ha nem is a legfényesebb periódusban: 1998–2010) képviselte a színeinket – hol tarthatna, ha nincs az a pauza. Így is az összesített sorrend hetedik helyén található, a kapusok közt pedig a másodikon, s nem akárki, hanem az Aranycsapat 1-ese (86 fellépés) mögött. Nem kis teljesítmény – erre még (egy) Király is okkal lehet büszke...