Magyar nőnap: Királynő pólóval, Rózsával

A pólósok a szokásoknak megfelelően az 1991-es Eb-n is hamarabb kezdték küzdelemsorozatukat (ekkoriban még egy helyen és időben viaskodtak a többi medencés sportág legjobbjaival), ezért mire az úszók nekiveselkedtek, már fontos dolgok dőltek el. Női csapatunk korábban 8–8-ra végzett az erős olaszokkal, ezért a szovjetek elleni 15–3-nak nagy jelentősége lett, mivel az itáliaiak ugyanaznap csupán 11–4-re múlták felül Görögországot. 1991-es Eb-n is hamarabb kezdték küzdelemsorozatukat (ekkoriban még egy helyen és időben viaskodtak a többi medencés sportág legjobbjaival), ezért mire az úszók nekiveselkedtek, már fontos dolgok dőltek el. Női csapatunk korábban 8–8-ra végzett az erős olaszokkal, ezért a szovjetek elleni 15–3-nak nagy jelentősége lett, mivel az itáliaiak ugyanaznap csupán 11–4-re múlták felül Görögországot.

I. felvonás

Amikor pedig eljött a csoportkör záró fordulója, az volt az első kérdés, mire megy Olaszország a hellénekkel. Nos, az utolsó negyedben már 7–2-re is vezetett, ám aztán „összecsuklott", csupán 10–8 lett a vége, vagyis a később vízbe csobbanó mieinknek a kvartettbeli elsőséghez már egygólos siker elég lett volna. Ehhez képest jutalomjáték következett, Tóth Gyula kapitány tanítványai 10–0-ra mosták le a görögöket (ma próbálnánk meg hasonlóan gálázni, akár velük, akár az oroszokkal szemben...)! Vagyis az elődöntőben elkerültük a (női vízilabda hőskorában még) egyeduralkodó hollandokat, és a jóval könnyebb franciákkal kerültünk szembe.

Mindezt néhány órával megelőzően még csupán a hetedik előfutam rajtolt el odaát az úszóknál, de 1:01.29 perccel később máris világcsúcs született. Az említett időt 100 mellen Rózsa Norbert, az év eleji perthi vb aranyérmese (egyben 200-on második helyezettje) érte el. A délutáni döntőben azonban adódott egy kis gikszer: az olasz Minervini mintha kicsit előbb startolt volna... A magyar fiú és a másik favorit, a veterán brit Moorhouse csak a táv végén tudott az élre törni, de még jókor, ráadásul megfelelő leosztásban: az elsőség a mienk lett!

„Valaki kiugrott, és egy pillanatig abban bíztam, hogy visszalövik a rajtot. Azt hiszem, így öt-hat tizedet vesztettem az időmből, de ez most már nem lényeges" – mondta az újdonsült bajnok Rózsa, akinek 1:01:49-es eredményéből könnyű kiszámolni, mi lett volna, ha nem marad benne az a mintegy fél másodperc...

A lelátón örömködő magyar tábor legnagyobb boldogságára ezután szerepelt Egerszegi Krisztina, aki számára pedig a 400 vegyes csak amolyan „másodlagos terepet" jelentett a hát mellett. De ez mit sem számított. A négyből a második úszásnem az ő felségterülete volt, azaz háton átvette a vezetést, és onnantól már semmi izgalmunk nem akadt. Hatalmas taps közepette sima siker több testhossznyi előnnyel, no meg természetesen országos csúccsal (4:39.78). Nyitásként két arany...

II. felvonás

Eltelt aztán két éjszaka, és igazi magyar nőnapra virradt (nem is az utolsóra...). Kezdjük a pólós lányokkal, akiknek a fináléba jutásért rendezett meccsen a papírforma győzelmet ígért. Előzőleg ugyanis mindhárom Eb-n elintézték a franciákat, sőt nem sokkal korábban egy közös edzőtáborban az ellenfél otthonában is. Együttesünk parádésan kezdett, szinte sokkolva a riválist, amelyben hamar ismét tudatosult, ki az úr a medencében. Olyan sima lett (10–3 ide), hogy az utolsó játékrészben már valamennyi csereember is nyugodtan vízbe szállhatott...

„A csapat maximálisan teljesítette, amit vártam tőle, mivel másodiknál már nem lehetünk rosszabbak. Fél év alatt taktikai fegyelemben ugrásszerűen nagyot javultunk. Az a tény, hogy a görögök, a szovjetek és a franciák ellen összesítésben 35–6 volt a gólkülönbségünk, sokat elárul. Ilyenre a legszebb álmomban sem gondoltam. A védekezésünk közeledik a legjobbhoz, ám támadásban még több változatot kell begyakorolnunk. A döntőben a hollandok ellen csak nyerhetünk, hiszen ők az esélyesebbek, miután az előző három Eb-n mindig ők nyertek, éppen előttünk" – értékelt az elődöntő után a magyar kapitány. 

A női 100 hát is csak a differenciáról szólt. Abszolút semmi izgulni való nem akadt – még az sem nagyon, hogy meglesz-e a világcsúcs. Egerszegi azonnal az élre vágott, nyomában Szabó Tündével, és már a részidőkből lehetett látni, hogy duplán (sőt ha úgy vesszük, triplán) örülhetünk majd. Korszakos 1:00.31-es idő a táblán, két boldog magyar lány a medencében, felállva ünneplő nézők körös-körül. Még a szintén élete legjobbjával célba csapó nyíregyházi lány is nagyon közel járt Kleber régi, NDK-s rekordjához...

Egerszegi nem nagyon szerette a nyilvánosságot, alapvetően a nyilatkozatai is lényegre törőek, szűkszavúak voltak. Ezúttal azonban a győzelem utáni sajtókonferencián is éppúgy brillírozott, mint néhány perccel korábban a vízben. Pedig rögtön érkezett egy telhetetlen kérdés: még csak most dőlt meg egy hétéves csúcs, és valaki máris arra volt kíváncsi, mikor jut Egér egy perc alá.

– Nem szeretek jósolni, de ha már bennem lesz az az eredmény, okvetlenül szólok.

– Mennyit javított az idején az új stílusú forduló?

– Feltétlenül számít, de valamicskét talán úszásban is kellene javulnom...

– A nézőtérről úgy tűnt, hogy olyan könnyedén úszik, mintha edzésen lenne.

– Én viszont azt éreztem, hogy egy Európa-bajnokság döntőjében épp a győzelemért küzdök.

– Hogyan bírja idegileg, szellemileg, nem fárasztja-e, hogy már ilyen hosszú ideje van a csúcson?

– Nem, nem vagyok fáradt, és remélem, hogy még nem vagyok a csúcson sem.

– Mindenki úgy tudja, hogy a kétszázat szereti jobban.

– Azt hiszem, valóban a kétszáz a jobbik számom. Vasárnap, a döntőben derül ki majd nekem is, hogy ez igaz-e még...

– Mi a sikerei titka? – érkezett végül az elmaradhatatlan sablonos kérdés.

– Jó edzőm van. Mert például ha éppen nincs kedvem úszni, ő mindig rá tud beszélni.

Kacagott a terem. Talán senki sem hitte, hogy a pont azon a héten 17 esztendős Egerszegi Krisztinának – aki 14 évesen Szöulban a keletnémet „tornyok" előtt elnyert bemutatkozó arany, az egy évre rá az Eb-n az izomkolosszus NDK-sok mögött megszerzett három ezüst és a visszavonhatatlan perthi trónra lépés (két hátúszó vb-diadal) során az 1988-as „kicsi lányból" hat centit fizikailag is magasodva „Krisztina királynővé" nőtt – valaha is ne lenne kedve úszni.

Pedig Kiss László is megerősítette a faggatózó újságíróknak: „Az természetes, hogy vannak holtpontok. De Kriszta nagyszerű pályafutásának az az igazi titka, hogy vállalja a kemény munkát, és nem egyszerűen csak vállalja, hanem szellemileg kiválóan dolgozza fel a nagy terhelést."

III. felvonás

Újabb három napot ugrunk az időben (nem feledkezve meg Rózsa Norbertnek 200 mellen a brit Gillingham mögött begyűjtött ezüstjéről, amelyből három század híján arany lett), és máris ott volt az Európa-bajnokság záró programja – amely újabb nőnapot jelentett számunkra. Vízilabdázóink a korábbi három alkalomból az elsőn, 1985-ben még nagy különbséggel kaptak ki a hollandoktól, 1987-ben és 1989-ben viszont már csak három-három találattal. Ám a tulipánosok szálfatermetű játékosokat vonultattak fel, kemény, férfias pólót játszottak, egyeduralkodóiként a sportág hőskorának.

Ez utóbbi megállapítást azonban 1991-ben múlt időbe lehetett tenni: csapatunk ugyanis magabiztosan győzte le a „tanító néniket" a döntőben. Megtört az átok, és 1979 után végre újra magyar válogatotté lett az arany egy világversenyen. Hosszú, 12 esztendős böjt volt... Akkor a férfiak nyertek világkupát, most a lányok-asszonyok Eb-t.

Sportágtörténeti siker volt ez: „a gyáróriást megelőzte a kis szakműhely". Nézzük a mesterdarabot elkészítők névsorát: Szalkay Orsolya, Grúber Laura, Dancsa Katalin, Tóth Noémi, Vincze Edit, Takács Ildikó, Rafael Irén, Nagy Katalin, Kertész Zsuzsanna, Rónaszéki Ildikó, Kókai Ildikó, Huff Zsuzsanna, Szamosi Csilla, valamint a legfiatalabb, a később a legnagyobb ívű pályát befutó Stieber Mercédesz.

De hogyan is történt mindez? Lányaink fegyelmezetten játszottak, parádésan védekeztek, és a harmadik negyedben hárommal elhúztak a németalföldiektől. Az utolsó felvonásban kétgólos vezetésünknél 1:11 perc volt a hátralévő idő, és 58 másodperccel a vége előtt magyar emberelőny következett. A győzelemhez szokott hollandok teljesen megzavarodtak: újabb szabálytalanság, kettős fór, és Kertész nem hibázott! Szenzáció!

Most már akármit csinálhatott az ellenfél, ezt innen nem lehetett elbukni! A kispadon Tóth Gyula kapitány és Kőnig György edző vetkőzött is. Tudták, úgysem ússzák meg szárazon... Aztán megszólalt a duda, és az összes tartalékjátékos, edzőstől, kapitányostól repült a vízbe. Leírhatatlan volt az öröm – ahogy Takács a mérkőzés után mondta, egyszerre sírt és nevetett mindenki... 

A nagy boldogságot nem nélkülözték a labda nélküli sportág eseményei sem, csak éppen a katarzis volt kisebb. Hiszen nem kellett idegeskedni... Az utolsó nap Egerszegi Krisztina Európa-rekordjával indult. Bajnoknőnk a 200 méter hát utolsó előfutamában úszott, de tán nem is ez a legjobb szó rá: inkább siklott. A medencében ott volt ő – és a mezőny. Két külön világ. Kriszta jó tízméteres előnnyel ért célba, de tessék elképzelni: a mögötte leszakadva „kullogókból" további hárman is bejutottak az esti finálé nyolcasába.

Egér az idejével (2:08.74) 31 századot javított saját perthi kontinensrekordján és 14 századra megközelítette az amerikai Mitchell öt esztendeje fennálló csúcsát. Egy másik futamban pedig Szabó Tünde érte el a második legjobb eredményt, holott a nevezési idők alapján csak az ötödik helyen állt.

Délután magát a finálét kevesen várták. Sokkal többen Egerszegi újabb világrekordját. A sajtóteraszon az újságírók magyar kollégáikkal fogadni is akartak, hogy meglesz. Azoknak viszont hiteles „információjuk" volt, amely ugyanezt állította – nem is fogadtak. (A Nemzeti Sport szakírója itthonról a reggeli eredményt elemezve elmondta a kintieknek, hogy szerinte favoritunk 2:07-en belül fog úszni – így is lett....)

A versenyt magát könnyű rekonstruálni. Egerszegi kezdettől vezetett és Szabó mindvégig második volt. Tünde életét a szovjet Krupszkaja igyekezett ugyan megnehezíteni, de ő ragaszkodott a maga tempójához – és nagy időt úszott. Ha nincs Egér, ő az Európa-bajnok...

A mieink mellett a közönséget is dicséret illette. A nézők ötvennél már érezték, hogy „készül valami"... Nyolcvannál tapsolni kezdtek, ütemesen, biztatásként. Százötventől már talpon volt az egész stadion, és teli torokból hajtotta előre a mi Krisztinánkat. És sikerült! Egészen fantasztikus, új világcsúcs (2:06.62) született, majdnem két másodperccel jobb az „elődjénél"! Ezt az időt, amely az egyik legtovább maradt érintetlen, csak 17 évvel később, tavalyelőtt sikerült túlszárnyalni!

A háromszorosan megkoronázott boldog győztes az eredményhirdetés után a sajtószobában folytatta. Az újságírók beszéltek sorban, de igazából nem is vártak választ, inkább minősítettek. A rekordról ugyan kérdeztek ezt-azt („Százötvennél éreztem először, hogy meglesz. Felnéztem az órára... Edzésen 2:09.48 volt az eddigi legjobbam..."), ám főleg azt mondogatták, hogy csodálatos, hogy fantasztikus, hogy szenzációs...

Az ünnepelt értette a „monológokat", vagy inkább csak hallotta. A hajába túrt, az arcát masszírozgatta, felnevetett. Boldogan repesett. És mindenkinek mindent köszönt. Erről csak annyit, hogy a maguk módján a sajtósok is ugyanezt tették: leadott szavazatuk szerint az Eb legnagyobb élményének mindannyian Egerszegi Krisztina világcsúcsait nevezték meg!

A sajtóközpontban lefolytatott voksolás összesítésében a férfiaknál Rózsa Norbert lett a legjobb 81 ponttal – ő amúgy a záró napon a 4x100-as magyar vegyes váltóval, Deutsch Tamás, Horváth Péter és Szabados Béla tárasként negyedik lett (a saját száma után még élen állt), de aztán a szabálytalanul váltó németek kizárása révén mégis újra dobogóra állhatott és bronzérmet vehetett át –, míg a nőknél ki más, mint Egér, azaz bocsánat, Krisztina királynő lett az Eb legjobbja, 182 szavazattal.

Athéni két hátúszó időeredményét később már saját maga sem javította meg ismét, de minden idők (egyik) legnagyobb úszónőjeként Barcelonában mindhárom számában begyűjtötte az aranyérmet (Darnyi kettője mellé...), a két következő Európa-bajnokságon még hatot szedett össze (1993-ban a szokásos hármon kívül 200 pillangón is!), majd 1996-ban Atlantában az ötödik ötkarikás aranyával búcsúzott. Persze csak ő a versenyzéstől, és nem mi tőle, mert „uralkodására" mindig fogunk emlékezni.

1951-ben e napon került sor a Lenin, Sztálin és Rákosi Mátyás hatalmas portréjával díszített margitszigeti Sportuszodában az országos úszóbajnokság első napjának küzdelmeire, amelyen a nőknél 100 méter gyorson nem akármilyen névsor „alakult ki" a végeredmény kihirdetésénél. Ritka ugyanis, hogy egy ob-n az első öt helyezett közül négyen is (leendő) olimpiai bajnokok legyenek. Márpedig itt ez történt: Temes Judit (1:06.2) nyert, míg az ő tempóját az utolsó negyven méteren átvenni már nem tudó Székely Évát (1:08.2) az első felnőttversenyén induló Szőke Kató (1:08.09) is lehajrázta. A negyedik Sebő Ágota (1:09.0) lett – egyedül ő nem ötkarikás aranyérmes az említettek közül -, míg a fordulóját elrontó Novák Évának (1:09.6) be kellett érnie az ötödik pozícióval. Temes, Szőke és Novák Éva egyébként – Novák Ilonával kiegészülve – a 4x100-as váltóval győzött Helsinkiben, illetve az újonnan előretörő fiatal Szőke egyéniben is első lett ezen a távon! (Székely itt „mint vendég" szerepelt gyorson, ő a valódi műfajában, 200 mellen ért a csúcsra 1952-ben.)

1961-ben e napon a szófiai Universiade nyitányán rögtön megszületett az első magyar aranyérem, egyben az egész rendezvény első győzelme: a férfi tőrvívók egyéni versenyében a címvédő Kamuti Jenő végzett az élen, miután az elődöntőben a szovjet Sziszikint 1:5, 5:2, 5:2-re, majd utóbbi honfitársát, a római olimpiai bajnok Zsdanovicsot 5:3, 2:5, 5:4-re múlta felül. Mint az eredményből is látszik, a feszült légkörben, filmfelvevő gépek és televíziós kamerák „kereszttüzében" megtartott végső csata roppant kiélezett volt. A mindent eldöntő harmadik csörtében 4:4-nél az ellenfél indított, egy pillanatra megtorpant, a magyar sportoló pedig átvette a támadást és a szúrása ült! Érdekesség, hogy a bajnok fivére, Kamuti László is jól szerepelt, ő lett a negyedik, miután a bronzmeccsen rendkívül szoros csatában vereséget szenvedett Sziszikintől.

1971-ben e napon váratlan fejlemény következett be az MTK labdarúgócsapatánál: a nevezetes „kilencek lázadása" érintett futballistáinak eltiltását az egyesület egy évre felfüggesztette, mivel a játékosok (Dunai, Oborzil, Sárközi, Török, Koritár, Kiss, Hajdu, Strasszer és Becsei) levelet írtak az elnökségnek, és ebben bocsánatot kértek. Kijelentették, hogy Palicskó Tibor irányításával szeretnének tovább dolgozni, és együttes munkával kívánják visszaszerezni az elvesztett bizalmat. Az elöljárók pedig „figyelembe vették a labdarúgók őszinte megbánását, azt, hogy feltétel nélkül alávetik magukat a vezetőség határozatainak, valamint számításba vették, hogy fiatal emberekről van szó, akik nem gondolták meg eléggé magatartásuk következményeit". Ám hiába a Palicskó-ellenes megmozdulás feletti látszólagos napirendre térés, a bűnbánó játékosok az Eger ellen (még) nem szerepeltek, és bizony az MTK szurkolói igen rossz hangulatban várták, hogy az idény első három mérkőzésének elvesztése után az öregek eltiltása miatt harcba dobott fiatalok mire mennek negyedik erőpróbájukon, az újonccal szemben. Végül gyenge mérkőzésen, de biztosan nyertek 2–0-ra az „új korszakukban" először eredményes kék-fehérek (az ifjú Kermanidisz és Mezei góljával, illetve soraikban a szép NB I-es karriert befutó Brünyi kapussal és a csatár Borsóval), ám ettől függetlenül az egész szezonban a kiesés ellen harcoltak, és bizony nem sokon múlt, hogy a következő tavasszal bent tudtak maradni.

1981-ben e napon a Tatabánya szép eredményt ért el spanyolországi túráján: a Bányász futballistái 1–0-ra legyőzték vendéglátójukat, a Primera Divisón előző idényében 12. helyen végző Valladolidot. A jelentések szerint a helyi lapok felsőfokban írtak Lakat Károly együttesének teljesítményéről, és a csapat szellemes, ötletes játékával kivívta a szakemberek elismerését is. Mindez igen biztató volt három héttel azelőtt, hogy a Szabó, Csapó és Weimper által fémjelzett magyar együttes egy másik spanyol alakulat, a Real Madrid ellen játszott az UEFA-kupa első körében (az utóbbi két játékos szerezte majd a mieink találatait)! És nem is vallottak szégyent, mert itthon 2–1-re elverték Vujadin Boskov legénységét (Camacho, Del Bosque, Juanito, Santillana, stb.), és a kinti 0–1-et követően a blancók mindössze az idegenben szerzett góljuknak köszönhették a továbbjutást!

2001-ben e napon – kereken négy évvel a felülmúlt eredmény után – megdöntötte a 3000 méteres akadályfutás világrekordját Brahim Bulami. A marokkóiról a brüsszeli Golden League-viadal előtt is lehetett sejteni, hogy jó formában van, hiszen egy héttel korábban Zürichben már lement az e távon álomhatárnak számító nyolc perc alá, most pedig általános meglepetésre elbánt az összes kenyaival – a régi csúcsot tartó Bernard Barmasai 7:55.72-es idejével ugyanúgy, mint „élőben" a két legszívósabb vetélytársával. Ugyanis nemcsak az iramot diktálta nyúlként egy kenyai, de két honfitársa közül Reuben Kosgei 250 méterrel a cél előtt támadott, és egy kis időre még Stephen Cherono is az élre tudott állni. Ám aztán Bulami szédületes hajrával faképnél hagyta őket, és 7:55.28-cal az örökranglista élére ugrott. Mivel két említett üldözője is a sor harmadik, illetve negyedik helyére lépett előre, elmondható, hogy minden idők legnagyobb akadályversenye zajlott a Baldvin Király Stadionban. Más kérdés, hogy amikor három esztendővel később Szaif Szaid Sahin még újabb – ma is élő – rekordot állított fel, valójában Kenya vette vissza a jogos jussát, hiszen az olajban és pénzben dúskáló közel-keleti Katar a kelet-afrikai futók közül honosította (többedmagával) sikeres atlétáját. Akit eredetileg úgy hívtak: Stephen Cherono...