Sevilla: furcsa módon derült ki Trochowski távozása

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.02. 14:36
Távozik a Sevilla labdarúgócsapatától a 35-szörös német válogatott középpályás, Piotr Trochowski.

Az átigazolási időszak lezárulta után derült ki, hogy Piotr Trochowskival szakított a Sevilla. A hírt – amelyet aztán a klub a hivatalos honlapján is megerősített – Unai Emery vezetőedző jelentette be, mégpedig a Twitteren, a német középpályást is megemlítve a távozók között.

„Az átigazolási időszak lezárult. Nagyon elégedett vagyok a 2014–2015-ös keretünkkel, és a legnagyobb izgalommal folytatjuk a két hónapja megkezdett utazásunkat – írta Emery, majd hozzátette: – Továbbá a legjobbakat kívánom Babának, Rusescunak, Trochowskinak és Rabellónak a következő kalandjukhoz.”

A lengyel születésű Trochowski 2011 nyarán ingyen érkezett a Hamburgtól a Sevillába, ahol egy évig még érvényes volt a szerződése. A 30 esztendős játékos térdsérülései miatt csak 59 bajnoki játszott az andalúziai csapat színeiben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik