Lehúzott tíz évet a Premier League-ben, most hazatért, és életében először izlandi bajnok akar lenni

KORMANIK ZSOLTKORMANIK ZSOLT
Vágólapra másolva!
2024.03.14. 19:46
Gylfi Sigurdsson (jobbra) a Lyngby színeiben egy tavaly őszi dán bajnokin (Fotó: Getty Images)
Elérkezett a pillanat, hogy Gylfi Sigurdsson a felnőttkarrierje során először hazája egyik klubjába igazoljon: az angol élvonalban egy évtizedet lehúzó, 34 éves, 80-szoros izlandi válogatott labdarúgó csütörtökön a reykjavíki Valur játékosa lett.

Gylfi Sigurdsson tavaly nyáron a dán élvonalbeli Lyngbybe igazolt, ám sorozatos sérülései miatt csupán öt bajnoki mérkőzésen lépett pályára, és klubjával közösen úgy döntöttek: felbontják a megállapodásukat. Ez csütörtökön meg is történt, Sigurdsson pedig néhány óra múlva bejelentette, hogy a Valurban folytatja.

„Még sohasem voltam izlandi bajnok, ám végigtekintve a Val keretén, nem látom okát annak, hogy ne harcolhatnánk az elsőségért – határozta meg a követendő irányt a terepszemlét már korábban megtartó Sigurdsson. – A Valurnál tapasztalt körülmények és ambíciók megkönnyítették a döntésemet, hogy hazatérjek. Az első edzések alapján úgy érzem, a játékstílusom jól illeszkedik a tervezett taktikához.”

Sigurdsson 16 évesen került az angol Readinghez, profikarrierje első éveiben az angol alsóbb osztályokban csiszolódott. 2010-ben a Hoffenheim kötelékében bemutatkozott a német Bundesligában, majd 2011-től tíz éven át az angol Premier League-ben futballozott (Swansea, Tottenham, Everton).

2021 nyarán kiskorúval létesített szexuális kapcsolattal gyanúsították meg, rövid időre őrizetbe is vették. A majdnem két évig húzódó ügy vádemelés nélkül zárult le, ám Sigurdsson karrierjét megtörte; a 318 PL-mérkőzésen 67 gólt és 53 gólpasszt jegyző labdarúgó két évet kihagyni kényszerült, mielőtt tavaly augusztusban a Lyngbybe igazolt.

A Valur legutóbb 2020-ban lett izlandi bajnok, az volt a 23. aranyérme; az előző kiírást a második helyen zárta.

Az idei izlandi bajnokság április első hétvégéjén kezdődik. 
 

 

Legfrissebb hírek

Christopher Nkunku visszatérhet az RB Leipzighez

Angol labdarúgás
2025.08.12. 11:09

A PSG egyre határozottabban próbál megszabadulni Donnarummától

Francia labdarúgás
2025.08.12. 08:27

Benjamin Sesko aláírt a Manchester Unitedhez – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.09. 11:56

A szerb válogatottsági rekorder Dusan Tadics is az arab világba szerződött

Minden más foci
2025.08.09. 11:41

Maguire marad az MU-nál, a Chelsea fiataljait figyeli a Dortmund – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.05. 22:02

A Milantól távozó válogatott csatár az AEK Athénban folytatja

Minden más foci
2025.08.05. 12:18

Története egyik legjelentősebb transzferét kötötte meg a dunaszerdahelyi labdarúgóklub

Minden más foci
2025.08.01. 17:40

Az FTC-ből távozó Ramírez a Lokomotiv Moszkvában folytatja – hivatalos

Minden más foci
2025.07.26. 16:55
Ezek is érdekelhetik