5–1-re nyert a Valencia a Getafe ellen (Fotó: AFP)

 

OSASUNA–RAYO VALLECANO 2–1

Nem hozott gólt az Osasuna és a Rayo Vallecano összecsapásának első félideje, de a szünet után három találatot is feljegyezhettünk.

Az 54. percben Aimar Oroz higgadt befejezésével a hazaiak szereztek vezetést (1–0). A 75.-ben jött az egyenlítés, Florian Lejeuen szabadrúgásból vette be a kaput. Sergio Herrera kapus ebben bizony alaposan benne volt (1–1). A 90. percben aztán az FC Barcelonától kölcsönbe érkező Abde a remek szólója után középre centerezett, Rubén García pedig értékesítette a ziccert (2–1).

Győzelmével az Osasuna továbbra is hibátlan hazai pályán, és négy forduló után kilenc ponttal áll.

ATHLETIC–ESPANYOL 0–1

Sokáig úgy tűnt, nem lesz gól a nap második mérkőzésén, majd a debütáló Martin Braithwaite eldöntötte a találkozót a 83. percben.

A Barcelonától érkező dán nagyszerű szóló után lőtte el a labdát Unai Simon mellett, megnyerve a mérkőzést az új idényben első győzelmét arató Espanyolnak.

VILLARREAL–ELCHE 4–0

Továbbra is veretlen az idényben a Villarreal mind a bajnokságot, mind az Európa-konferencialigát figyelembe véve. A 4. fordulóban hazai pályán az Elchét győzte le két góllal, először Gerard Moreno talált be, majd Giovani Lo Celso lőtte ki a felsőt. Nem elégedett meg 2–0-val a hazai csapat, a hajrában még kettőt vágott, Francis Coquelin a bal alsót választotta a 89. percben, majd a találkozó legvégén Jose Luis Morales adta meg a kegyelemdöfést. A Villarreal tehát veretlen, az Elche pedig nyeretlen az idényben.

VALENCIA–GETAFE 5–1

A forduló eddigi leggólgazdagabb mérkőzését játszotta a Valencia és a Getafe. Már a 7. percben kilőtte a jobb felsőt Toni Lato, a következő 10 percben pedig háromgólosra növelték előnyüket a hazaiak, Yonus Musah, majd egy kapushiba után Samu Castillejo talált be. A második játékrészben aztán 20 perc kellett a gólhoz, Nico fejelt az idényben még nyeretlen Getafe hálójába. Hugo Duro szerezte meg csapata ötödik gólját, a vendégek részéről Alvarez Sosa szépített, beállítva a végeredményt.

SPANYOL LA LIGA
4. FORDULÓ

Osasuna–Rayo Vallecano 2–1
(Oroz 54., Rubén García 90., ill. Lejeune 75.)
Athletic Bilbao–Espanyol 0–1
(Braithwaite 83.)
Villarreal–Elche 4–0 (Moreno 26., Lo Celso 36., Coquelin 89., Morales 90+4.)
Valencia–Getafe 5–1 (Lato 7., Lino 14., Castillejo 16., Nico 65., Duro 68., ill. Alvarez Sosa 78.)
Kiállítva: Moriba (88.), ill. Arambarri (90+5.)

HÉTFŐN
21.00:
Real Valladolid–Almería (Tv: Spíler2)

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Real Sociedad–Atlético Madrid 1–1
(Sadiq 55., ill. Álvaro Morata 5.)
Real Madrid–Real Betis 2–1 (Vinícius Júnior 9., Rodrygo 64., ill. Sergio Canales 17.)
RCD Mallorca–Girona 1–1
(Raíllo 87., ill. Samuel Sáiz 90+2. – 11-esből)
Sevilla–FC Barcelona 0–3
(Raphinha 21., Lewandowski 36., Eric García 50.)

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Celta Vigo–Cádiz 3–0 (Iago Aspas 56., 75., Óscar Rodríguez 62.)

AZ ÁLLÁS
1. Real Madrid 4 4 11–4 +7  12
2. Barcelona 4 3 1 11–1 +10  10
3. Villarreal 4 3 1 7–0 +7  10
4. Betis 4 3 1 7–3 +4  9
5. Osasuna 4 3 1 6–3 +3  9
6. Athletic Bilbao 4 2 1 1 5–1 +4  7
7. Atlético Madrid 4 2 1 1 5–3 +2  7
8. Celta Vigo 4 2 1 1 7–6 +1  7
9. Real Sociedad 4 2 1 1 4–5 –1  7
10. Valencia 4 2 2 6–3 +3  6
11. Mallorca 4 1 2 1 4–3 +1  5
12. Girona 4 1 1 2 4–4 0 4
12. Almería 3 1 1 1 4–4 0 4
14. Rayo Vallecano 4 1 1 2 3–4 –1  4
15. Espanyol 4 1 1 2 4–7 –3  4
16. Sevilla 4 1 3 3–8 –5  1
17. Elche 4 1 3 1–7 –6  1
18. Valladolid 3 1 2 1–8 –7  1
19. Getafe 4 1 3 2–11 –9  1
20. Cádiz 4 4 0–10 –10  0