La Liga: a Real Madridtól igazolt csatárt a Getafe – hivatalos

Vágólapra másolva!
2022.08.01. 14:39
null
Borja Mayoral már az előző idényben is a Getafét erősítette (Fotó: AFP)
A Getafe hivatalos oldalán jelentette be, hogy leigazolta a Real Madrid támadóját, Borja Mayoralt. A spanyol játékos korábban már erősítette Quique Sánchez Flores csapatát, akkor 18 meccsen hatszor talált be. 

 

Megvált a Real Madrid Borja Mayoraltól. A spanyol támadó legutóbb a 2020–2021-es idényben kapott szerepet a habfehéreknél, az elmúlt négy évadot szinte végig kölcsönben töltötte. Mayoral most ötéves szerződést kötött a Getaféval, ahol az előző idény tavaszát is töltötte.

A „blancók” vezetőedzője, Carlo Ancelotti nem számított a 25 éves csatárra, sőt egyre nagyobb az esély arra is, hogy a klub megfelelő ajánlat esetén eladja Marianót is, aki Luka Jovic mellett Karim Benzema helyettese volt az elmúlt idényben. Ha ez megtörténne, a dominikai lenne a harmadik támadó, aki ezen a nyáron távozik a Realtól.

Benzema pótlására a Real két opciót is felvázolt, az egyik, hogy Eden Hazard játszana hamis kilences pozícióban, a másik, hogy a csapat szerződtetné Raúl de Tomast. Az Espanyol támadója korábban már erősítette a Real Madridot, és jelenleg arra vár, hogy a klub ajánlatot tegyen érte.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik